Történetében földönkívüliek egy hiperracionális fajtája azt az egyedet keresi, aki a lehető legrövidebb idő alatt az előreláthatatlan döntések legnagyobb számát tudja előállítani. Önmaguk teljesen racionálisak és jól szervezettek. Egy “drog” után kutatnak, melyet számukra a meglepetés okozta szellemi izgalom jelent, amit magasabb fejlettségi állapotukban teljesen elvesztettek. Vajon kit választanak? Boris Beckert? Helmut Kohlt? Madonnát? Bill Clintont? Einsteint? Nem! Választottjukra, az improvizáló zenészre egy lepusztult klubban akadnak.
A zenészt meghívják világmindenség-körüli turnéra hét különböző bolygóra. A földönkívüliek a zenész lábainál hevernek, aki végre megtalálta azt a közönséget, amire művészetével mindig is rászolgált. Moss zenei narratíváját elragadó hangok sorozatából szövi, melyek megszólalhatnak az utolsó túlélő dobfelszerelésből, saját hangján minden elképzelhető formában és számos egyéb elektronikus kreációkból. A történetben szereplő hét bolygó mindegyikén elragadóan új audió és vizuális univerzum tárul fel előttünk.
David Moss a kortárs zene egyik leginnovatívabb énekese és ütőhangszerese. Szóló előadásaiban kombinálja a dobokat, fémeket, húrokat, műanyagot, fát és elektronikát provokatív, extrém hangzású vokáljával. Moss 1991-ben Guggenheim ösztöndíjat, 1992-ben DAAD ösztöndíjat kapott Berlinben, ahol azóta is él.
Az énekes többek között olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Fred Frith, Shelley Hirsch, Heiner Goebbels, Christian Marclay, Carlos Santos, Hans Peter Kuhn, Henning Christiansen, Tom Guralnick, Jon Rose, Sergei Kuryokhin, Z'EV, Malcolm Goldstein, Anthony Coleman és Peter Hollinger, illetve együttműködött olyan táncosokkal is, mint Steve Paxton, Kei Takei és Kenneth King.
Szólistaként számos híres helyen fellépett, lásd The Kitchen, Public Theater, Knitting Factory, Whitney Museum, Roulette, Musica '88/92 (Strasbourg/Bonn), Walker Art Center, The Ijsbreker, New Music America ('83-88), Wien Festwochen, Taktlos Festival, PS 122, Tokyo New Music, American Center (Paris), ICA (London), Milano Poesia, Alte Opera (Frankfurt), WDR (Köln), Kunst Museum (Bern).
Több mint 60 LP-n és CD-n szerepel, a legújabbak a My Favorite Thing, a Texture Time (David Moss Dense Band), a Moss Tales és a Time Stories. 1993 óta gyakran lehet hallani az Ensemble Modern vokális szólistájaként, Heiner Goebbels „Surrogate Cities” című nagyzenekari darabjában is szerepelt.
Moss volt a zenei rendezője a lipcsei Operában bemutatott „Survival Songs” című előadásnak, a „Dense Band” kvartet vezetője, a vokális és ütős fesztiválok szervezője. 1997/98-ban énekelt Cara Bley's „Escalator Over the Hill” projektjében. Az 1999-es Salzburgi Fesztivál premierjén Berio művének címszerepét játszotta, majd megkapta Hans Neuenfels darabjáben Orlovsky herceg szerepét.
A holland Musiktheater Transparent produkciójában Moss bemutatta saját zeneszínházi darabját 'Einstein for Aliens' címmel. 2003-ban Moss Heiner Goebbels és Frank Zappa műveiben énekelt a Berlini Filharmonikusokkal és az American Composer Orchestra-val Steven Sloane vezényletével. Moss fellép majd egy új operában is, melyenek alapja David Lynch 'Lost Highway' című műve.
www.trafo.hu, www.hcmf.hu
origo.hu
Házasságokkal is épül a hálózat Magyar Péter és főnöke körül – videó
