A második menet

2004. 04. 23. 5:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a hülye Miramax úgy döntött, hogy a közönséget még önmagánál is hülyébbnek tekinti, és egyszerűen kettészelte a Kill Billt, mint a Fekete Mamba az óvatlan statisztákat, ott veszítettük el a fonalat, amikor a Menyasszony (Uma Thurman, természetesen), miután munkatársai csúnyán átverték, a fele csapattal már éppen végzett. Így a második részre maradt még Budd (Michael Madsen a Kutyaszorítóbanból), a félszemű Elle Driver (Daryl Hannah) és persze minden bajok okozója, a Menyasszony volt főnöke, szerelme és gyermeke apja, a Bill (David Carradine). A spagettire öntött szusi valószínűleg a megszokott mederben folytatódik, tehát már nem a B filmek parafrázisa, hanem egy valódi B film, amit mégiscsak a Tarantino rendezett, tehát vicces, a zenével kapcsolatban pedig máris tudhatjuk, hogy így van, mivel a Kill Bill Vol.2 CD már jól meg is jelent. És persze jó is, nem is féltünk, mint mondjuk Kósáné a tömjénfüsttől, mert sejthető volt, hogy így lesz, mert minden rendezők közt Tarantino a legjobb zenei szerkesztő. Az elején mindjárt Uma megmondja a frankót, aztán az egész olyan már, mint amikor az ember kifog egy jó éjszakát válogatás CD-írás közben, csak megspórolták neki a macerát. Ennio Morricone, Johnny Cash, Malcolm McLaren, meg jó néhány pompás ismeretlen, közben meg Thurman és Carradine ismertetik Pai Mei legendáját. Mindezért mindig jól meg is szokták dicsérni a mestert, ő meg mindig elmondja, hogy ez nála úgy van, hogy mielőtt nekifog a forgatókönyvnek, hetekig turkál a lemezgyűjteményében, hogy meglegyen az alaphang és az első jelenetet le sem írja addig, míg nincs meg a felvezető track. Aztán a továbbiakban sem elégszik meg holmi hangulati aláfestésekkel, nála a zene a dramaturgia fontos része, de hát ez így is van jól, kultfilmhez kultzene kell, de Tarantino arra is képes, hogy kultzenét teremtsen. Mert tegyük a szívünkre a kezünket, a kutya sem gondolta volna a Ponyvaregény és a Jackie Brown előtt, hogy valaha egy rettenetes hatvanas évekbeli szörfzenekarra, vagy egy hetvenes évekből exhumált Angela Davis-frizurás, Starsky- és Hutch-öltönyös soul együttesre próbálja beindítani az enervált tibet-könyvtár szakos csajokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.