„Ez az aggályom annak ellenére is fennáll, hogy a védőügyvédet különleges alkotmányos státus illeti meg, amely szerint nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt. Az alkotmányi rendelkezés ugyanis nem jelent mentességet az ügyvéd számára bármilyen magatartásért” – fogalmaz.
Takács Albert tudatja: ezen aggályai tisztázása érdekében arra kérte a Budapesti Ügyvédi Kamarát, hogy járjon el az ügyben. A testület 2003. március 31-én kelt határozata ugyanis „nem győzött meg arról, hogy alkotmányossági aggályaim alaptalanok” – indokolta kérését.
Közleményében az ombudsman emlékeztet arra: Grespik László ügyvéd 2003. november 25-én egy közösség elleni izgatás miatt indult büntetőügyben az egyik vádlott védőjeként a vádirat ismertetése után úgy fogalmazott: „Védői kötelességemből adódóan, az ügy jellege miatt indítványozom, hogy az eljáró bíró nyilatkozzon, zsidó vallású, illetve származású-e, valamint a zsidósághoz való egyéb viszonyára tekintettel elfogultnak érzi-e magát az ügyben” – adta hírül a ma.hu.
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!