Hitelpiaci körséta

Boldogító, hogy aki nem élhet az állami támogatású lakáshitellel, az most devizahitelből mégiscsak megveheti álmai lakását, amennyiben vállalja az árfolyam-ingadozással járó rizikót. Csakhogy a paletta széles, a jövőbeli ügyfél ideje kevés. A keresgélők számára nyújt segítséget alábbi cikkünk.

MNO
2004. 04. 06. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami támogatású lakáshitelek kedvezményrendszerének megnyirbálását követően a bankok sorra jelentkeznek devizaalapú lakáshiteleikkel. (Lásd kapcsolt cikkünket.) A bankok e hiteleket általában úgy hirdetik, hogy kedvezőbb kamatozásúak, egyszerűbb bonyolításúak, és az igénylők szélesebb köre által elérhetők, mint állami kamattámogatású társaik. Érdemes azonban odafigyelni arra, hogy a törlesztőrészletek megfizetésével kapcsolatos, a devizaátváltásból eredő esetleges árfolyamkockázatot teljes egészében az ügyfél viseli. Mivel az árfolyam-ingadozások következtében a törlesztőrészletek nagysága még adott kamatperióduson belül is változhat, a hitelfelvevőknek gondolniuk kell arra is, hogy a hirtelen bekövetkező, nagyobb mértékű törlesztőrészlet-változásokra is számítaniuk kell.

Amennyiben a reménybeli lakás- vagy háztulajdonos úgy dönt (vagy nincs lehetősége másra), hogy a devizaalapú hitel segítségével fedezi építkezését, lakásvásárlását, nem marad más hátra, mint kiválasztani a bankot – ez azonban korántsem egyszerű feladat, hiszen a széles körű tájékozódás meglehetősen sok időbe kerül. Számukra nyújt segítséget a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján közzétett táblázat, mely a hitelintézetek által nyújtott devizaalapú, ingatlanfedezetű hiteleket tekinti át.


A CIB Bank svájci frank alapú hiteleket kínál, évi 3,99 százalékos kamatra (lakás célú hitel esetén), hitelbírálati díj nélkül, 2,5 százalékos, a folyósításkor fizetendő kezelési költséggel (plusz évfordulónként további 2,5 százalék.) Az igényelhető összeg minimum 6000 svájci frank (jelenleg kb. egymillió forint), maximum az ingatlanfedezet bank által elfogadott ellenértékének ötven százaléka. A hitel futamideje a CIB banknál 1-20 év lehet. A törlesztés havonta, forintban történik. A CIB nem számol fel rendelkezésre tartási jutalékot. THM egy éves futamidőre: 10,27 százalék.

Az Erste Bank (és a Postabank) euró-, illetve svájcifrank-alapú hiteleket nyújt. Az euró alapú hitel éves kamata jövedelem alapon 4,99 százalék, fedezetalapú hitel esetén 5,99 százalék. A svájci frank devizanemű hitel jövedelem alapon 3,99 százalékos kamatozású, fedezetalapon 4,99. A kezelési költség euróalapú hitelnél havi 0,25 százalék, svájci franknál 0,125 százalék. A folyósítási jutalék 1 százalék. Az igényelhető összeg fedezetalapú hitelnél minimum félmillió, maximum 15 millió forintnak megfelelő euró összeg lehet, de legfeljebb a hitelbiztosítéki érték 40 százaléka, illetve a vételár 100 százaléka. Jövedelem-alapú hitelnél minimum 500 ezer Ft.-nak megfelelő euró összeg, maximum a hitelbiztosítéki érték 55 százaléka, illetve a vételár száz százaléka lehet. A hitel futamideje 1-20 év lehet; a törlesztés forint- vagy devizaszámláról történhet. Az Erste (Postabank) évi 1 százalékos rendelkezésre tartási jutalékot számol fel, hitelelbírálati díjjal nem kell számolni.

Az Inter-Európa Bank euróalapú termékkel van jelen a piacon, s három-hat hónapos kamatperiódusú hiteleket nyújt. Az éves kamat 5,5 százalék, a kezelési költség havi 0,2 százalék, a hitelbírálati díj pedig 1 százalék (minimum 120 euró, maximum 260 euró). Folyósítási jutalék nincs. Lakáshitelnél az ügyfél minimum 4000, maximum 60 ezer eurót igényelhet, 1-20 éves futamidőre. A folyósítás euróban történik, a törlesztés úgyszintén. Rendelkezésre tartási jutalék nincs. THM: 9,12 százalék (4000 eurós hitel és 10 éves futamidő esetén).

A Kereskedelmi és Hitelbank kínál euró- és svájcifrank- alapú hiteleket is. A svájcifrank-alapú hitel esetében évi 4,4 százalék, az euróalapúnál évi 6,3 százalék a kamat. (Euróalapú hitel kérelmezése esetén május 31-ig a kamat évi 5,5 százalék – a 0,8 százalékos kamatkedvezmény a futamidő végéig érvényes.) A kezelési költség 1 százalék, hitelbírálati díj nincs, viszont van 1 százalékos szerződéskötési díj. A kölcsönösszeg 1-30 millió forint lehet – minimálbéres finanszírozás esetén csak 15 millió. A futamidő 1-20 év, a folyósítás és a törlesztés forintban történik. A rendelkezésre tartási jutalék 0,50 százalék.

Az MKB euró alapú hitele 3 hónapos, 1 éves és 5 éves kamatperiódussal vehető fel – ennek arányában változnak az éves kamatok (5,8, 6,2, 6,9 százalék). A kezelési költség évi 1,75 százalék (áthidaló hitel esetén 2 százalék) – a kezelési költséget az ügyfél havonta fizeti. A hiteligénylési díj 40 000 forint, a szerződéskötési díj 1 százalék. A felvehető összeg legalább 1 millió forint, legfeljebb az ingatlan hitelbiztosítéki értékének 80 százaléka. A futamidő maximum húsz év, bővítés, korszerűsítés esetén tíz év, áthidaló kölcsönnél 2 év lehet. A hitel folyósítása és törlesztése forintban és euróban is történhet. Az MKB felszámol továbbá 30 000 forint hitelfeldezetvizsgálati díjat. THM: 8,33 – 12 százalék, legalább 60 hónapos futamidő esetén.

A PSZÁF felhívja a figyelmet arra: a fentiek mellett felmerülhetnek egyéb költségek is a hitel törlesztése során – például a bankszámla fenntartási díja (nem beszélve az előtörlesztési, szerződésmódosítási díjról). A hivatal ezért azt javasolja, hogy a leendő ügyfél kérjen teljes körű tájékoztatást a kapcsolódó, vagy esetlegesen felmerülő költségekről is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.