II. Abdullah király és csodaszép felesége, Rania királyné fogadja az utasokat az ammani repülőtéren. Persze nem a királyi pár érkezik a vendégek tiszteletére a légikikötőbe, hanem képmásuk mosolyog az utazókra. Ezt pedig jó, ha megszokja az odalátogató, ugyanis nincs olyan közintézmény vagy elárusítóhely (éttermekről nem is beszélve), ahol ne lenne kitéve a két ismert arc. Melléjük szinte minden esetben csatlakozik a néhai szeretett király, Husszein is, így teljes képet kapunk az uralkodókról. A vezető ilyen szintű felmagasztalása európai szemmel talán túlzás, a Közel-Keleten viszont teljesen elfogadott. A modern Jordániában sem furcsa, hogy a féldínáros érmén a negyvenéves Abdullah király arcképe díszeleg, vagy felséges atyjának portréját láthatjuk. Mert az ország valóban modern, csak a fogalmak jelentenek kissé mást a világ e különleges szegletében.
Amman egyértelműen világváros. Az általunk ismertnél nem nagyobb – így arab mércével kicsinek is tekinthető -, ám bűbájos összevisszasága miatt mégis egy perc alatt bele lehet szeretni. Sok az építkezés, a házak tetején pedig mindenhol megfigyelhető az arab jellegzetesség, a kiálló vasbeton elemek. Mintegy jelzésként, ha ugyanis a család bővülne, újabb emeletet tudnak felhúzni az eredeti épületre. A rokonok így egymás közelében maradnak, s a kétmilliós metropoliszban sem vesznek el az emberi kapcsolatok. A többi közel-keleti nagyvároshoz képest a forgalom sokkal nyugodtabb. A legendás dudálás az utakon igen mérsékelt – bár még mindig sokkal jelentősebb, mint akár Budapesten -, s az autósok sem száguldoznak, sőt, megállnak a piros lámpánál! (Aki járt már Kairóban tudja, ott ilyet szökőévenként egyszer tapasztalni, ezért ez nagyon meglepő tény.)
Az ország túlnyomó része egyébként sivatagos. Kelet felé a kilencszáz kilométeres, Bagdad felé tartó autópálya szinte végig pusztaságtól övezve halad, délre a Király Autópályája vezet el a homokdombok közé. Északon azonban zöld fű, teraszos földművelés, s szőlőskertek jellemzik Jordániát. Első látásra toszkánai tájhoz lehet hasonlítani, igaz, csak tavasz elejéig, mert a nyári nap egykettőre barnára szárítja a zöld környezetet.
Északon könnyű megérezni a mindennapok politikai valóságát. Umm Qais városa mellett ugyan hivatalosan gyönyörű római kori romokat lehet látni, ám e maradványok mellől el lehet látni a közeli Tibériás-tó túlpartjáig, az ottani Tibériás városáig. Az pedig már Izrael. Mellette nem sokkal látszik a Szíriához tartozó, ám Izrael által megszállt Golan-fennsík, a keskeny határsáv izraeli őrbódékkal. A látványhoz pedig lélekzetelállító hátteret nyújtanak Libanon hegyei.
Jerash városa pedig a jelenkor szívszorító problémái helyett inkább a múltról beszél. Római kori település áll itt, Észak-Jordániában, olyan épen maradt műemlékekkel, hogy azt csak csodálni lehet. Tökéletes akusztikájú színház kétezer éves „belső telefonnal”, óriási Artemisz-szentély, Zeusz-templom – amelyek a görög nevek ellenére rómaiak létesítményei. Innen délre haladva egyre inkább látszik a tavaszi nap ereje. A zöld szinte teljesen eltűnik, s mindent felvált a sivatag száraz tisztasága, semmihez sem hasonlító hangulata. A környéken beduinok, nomád pásztorok élnek, akik hagyományos életmódjukat nem hajlandóak feladni. Évezredek óta kihajtják nyájaikat a kietlen pusztaságra, majd a terület kimerülése után tovább haladnak. Kecskeszőrből készült sátraik a jordániai sivatag jellegzetes „tartozékai”.
Nagyjából Jordánia közepén, a Jordán folyó partjánál alakították ki azt a szent helyet, ahol a Biblia tanulsága szerint Krisztus megkeresztelkedett. A fából készült alkotmányhoz rendőr vezet, nem hiába, szemben már Izrael gyakrolja a hatalmat, hatalmas zászlóval jelezve a terület hovatartozását. Ajjad Ajjad vezetőnk elmondja, egy alkalommal turistacsoportot hozott erre a helyre. Legnagyobb megrökönyödésüre a túlparton izraeli katona várakozott, csőre töltött fegyverét kezében tartva. Az imákból, gyönyörködésből érthető módon nem sok lett... Annál több lehetőséget rejt az onnan látótávolságra levő Holt-tenger. A szárazföld legmélyebben fekvő pontja és legsósabb tengere ez a furcsa természeti képződmény. A Jordán folyó tápálja, ám ennek vízhozamát Izrael jelentősen csökkenti, mivel iparának szüksége van vízre. Máshonnan pedig nem tud szerezni. Az egyre csökkenő mennyiségű friss víz és az állandó mértékű kipárolgás miatt a Holt-tenger zsugorodik. A Balatonnál nem sokkal nagyobb, ám sokkal mélyebb tenger egyre sósabb, így mára úszni sem lehet benne. A sókoncentráció miatt az egyszerű lebegés mellett semmit sem lehet tenni, és legfeljebb húsz perc múlva még a legelvetemültebb vízimádó is megunja a csiklandós élményt. A só ugyanis tesz róla, hogy minden, általunk nem ismert sebhelyünket megtaláljuk, a legkisebb karcolások is égő fájdalommal lüktetnek. A tenger partján ennek megfelelően alig találni szállodákat, nem könnyű ugyanis egész családokat az egyszeri élmény után kissé unalmassá váló víz partján tartani hetekig.
Innen délre már a mély sivatag következik. Itt bújik meg Petra rózsaszín városa, amely majd' két évezreden keresztül őrizte titkát a nyugati utazóktól. Johann Bruckhardt svájci orientalista a múlt század közepén jutott be – beduinnak öltözve – a nabateus királyság egykori fővárosába. A szűk sziklavölgyön keresztül még ma is izgalmas a kirándulás, bár a hely teljesen tele van turistacsoportokkal.
origo.hu
Óriási bajban a baloldali pártok, mindent elkövetnek, hogy átverjék a választókat
