Mao, Szarin és az Éjszakai Gyors FM

„Az angol regény – mint minden más, kulturális kontextusban tekintett szöveghagyomány – diskurzus, praxis és intézmény egyszerre, helyesebben diskurzusok, intézmények és praxisok sokasága, amelyek szorosan összekapcsolódtak többek között a pedagógia, a nemzeti kultúra és főként az »angolság« diskurzusaival” – írja Bényei Tamás Az ártatlan ország című, az angol regény 1945 utáni időszakát vizsgáló tanulmánykönyve bevezetésében. Ha utánagondolunk, nem más ez, mint különböző világnézetű alkotók, művek, irányultságok és logikák termékeny konglomerátuma, élő kozmosz, amelyet bizonyos közös erők azért összetartanak. Nem csoda hát, sokkal inkább természetesnek mondható, hogy mindig feltűnnek a fiatalok, akik mást és máshogyan írnak, mint elődeik, ám helyük van e képződményben, befogadja, integrálni képes őket. 1999-ban jelent meg David Mitchell első regénye, a Szellemírók, amelyet idén adott ki az Ulpius-ház Könyvkiadó. A szerző 1969-ben született Lancashire-ben, Hirosimában él és tanít. E műve alapján beválasztották a húsz legtehetségesebb fiatal angol író közé.

A regény a világot átívelő történetsor, mintha az elbeszélő (egy szellem) különféle pontokon (egy félrekapcsolt telefonhívás, futó találkozás egy gyorsétteremben stb.) újabb és újabb testekbe bújna, hogy elmondja a szereplők életét: az Okinaván bujkáló, a világot megtisztítani akaró japán szekta gázzal mérgező terrorista tagjáét, a tokiói árvaként felnőtt, filippino–japán keverékszármazású lemezboltos ifjúét, a megcsömörlött, terméketlenség miatt zátonyra futott házassága miatt frusztrált, kínai cselédjével hetyegő angol pénzmosóét Hongkongban, a buddhista teaárus öregasszonyét Kínában, aki ugyanabban a bódéban élte át a hatalmas ország változásait, a gazdát kereső szellemét Mongóliában, teremőrlányét Szentpéterváron, aki műkincslopásra adja a fejét, egy londoni dobosét, egy atomfizikusnőét, aki Írországban bujdokol a CIA elől és egy New York-i éjszakai műsort vezető rádiósét. Értelmezhető ez úgy is, hogy minden szereplő írja/mondja a saját történetét, amelyekbe az írón mint valami médiumon keresztül bepillantást nyerhetünk.

A Szellemírók napléptékű mű; egy földrészeket, kultúrköröket átfogó alkotás. Ami leginkább jellemzi, az a gyakran kaotikusnak érzékelt világ megértésének igénye; érzékenység a különböző léthelyzetek iránt, törekvés mozgatóik feltárására, hű megrajzolására. S hogy ez mennyire sikerült, annak illusztrálására álljon itt két rövid szemelvény.

Elsőként a terrorista gondolatai a halálos mérget tartalmazó ampullák feltörése előtti másodpercekben: „Őszerencsesége reggeli szavai jártak a fejemben: »Láttam az üstököst, amely a világi tudat legtávolabbi égitestén túl világít. Új Föld közelít. A csőcselék végítélete közeleg! Ha kicsit segítünk az eseményeknek, azzal csak megszabadítjuk őket szenvedéseiktől. Fiaim, ti vagytok a Magasságos kiválasztottai.«”

Másodikként az a jelenet, amikor a hegyen álló teaház tulajdonosnőjéhez a rajta erőszakot tevő hadúr fia, a megszálló japánok, a Kuomintang katonái után megérkeznek Mao kommunistái: „Egy Új Kína születik valami Feudalizmus nevűből, és az Új Kína fogja vezetni a világot. Öt éven belül megérkezik, mert a proletariátus világforradalma történelmi szükségszerűség. A jövőben mindenkinek lesz saját autója. A gyermekeink gyermekei repülőgépeken fognak munkába járni. És mivel mindenkinek teljesülnek az igényei, a bűnözés magától elhal.

– A maguk vezetői hatalmas varázslók lehetnek.

– Azok – mondta az egyik nő. – A varázslókat úgy hívják: Marx, Sztálin, Lenin és Osztályharc.

Nekem ezek nem tűntek túl meggyőző varázslónévnek.”

Az így egymás mellé montírozott történetek amellett, hogy önnönmagukban izgalmasak, árnyalják egymást, s a végére adnak egy képet az ezredvégi világról, amely ironikus is, nevetséges is, torokszorító is, szomorú és rémítő is, egyszóval olyan életteli.

David Mitchell első könyve remek regény. Feszesen szerkesztett, izgalmas munka, olyan, amiért érdemes olvasni. David Mitchell szerencsés, mert nem Magyarországon jelenkezett művével. Ha ugyanis az angol regényt élő kozmosznak mondtam, olyannak, amelyben természetes új planéták születése, akkor – maradva a terminológiánál – a magyar leginkább fekete lyukhoz hasonlít. Egykor fénylett, aztán berogyott. Összeesett az alkalmazkodási kényszer, a túlélési mutyi, az ambíciótlanság, az egyszínűség és a politikai megfelelés prése alatt. Azóta fény se be, se ki. Lassan lesz irodalmi törvényünk. Némi tánc után a hazai literatúra képviselői összeülnek és elkészül majd a magyar irodalmat szabályozó jogszabály, olyasmi, mint a filmtörvény. Aztán reménykedhetünk, hogy törvény után egyszer, majd, valamikor lesz nemcsak magyar film, de irodalom is...

(David Mitchell: Szellemírók. Fordította: Bart Dániel. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2004. 462 oldal. Ára: 2480 Ft)