A rendszerváltást követően, a kilencvenes évek elején a magyarok az élet szinte minden területével elégedetlenebbek lettek. Az elégedetlenség mélypontja 1997 volt. Azután viszont lassan, de biztosan elégedettebbekké kezdtek válni a társadalom tagjai. A közelmúltban azonban megtört ez a trend: a 2003. évi adatfelvétel szerint kivétel nélkül minden általunk kérdezett tényezővel 2-3 százalékkal kevesebben elégedettek, mint két évvel ezelőtt. A legnagyobb romlást a jövőbeli kilátásokról alkotott vélemények vonatkozásában mérte a kutatóintézet.
A Tárki több mint tíz éve végez kutatásokat, melyeknek segítségével a lakosság jövedelmi és munkaerőpiaci helyzetét, fogyasztási szokásait és kiadási szerkezetét vizsgálja. A személyes kérdezés módszerével, kétezer háztartás adatait állítja össze úgy, hogy a háztartás minden 16 éven felüli tagját megkérdezi. A kutatóintézet kötetben foglalta össze a rendszerváltás folyamatáról készült eredményeket. A Tárki által kiadott tanulmány szerint a rendszerváltás óta eltelt időszak a társadalmi rétegződés szempontjából három jól elkülönülő szakaszra osztható.
A kilencvenes évek fordulóján a kapun belüli munkanélküliség valódi munkanélküliséggé változott, a rendszerváltás pedig egy mély gazdasági válsággal kapcsolódott össze. Ebben az időszakban a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek radikálisan megnőttek, megjelent egy jelentős nagyvállalkozói réteg, a piacképes menedzserek és értelmiségiek anyagi helyzete gyorsan javult. Ugyanakkor a szegénység mélysége lényegében nem változott, a gazdasági válságból adódó életszínvonal-csökkenés elsősorban a középrétegeket sodorta szegénység közeli állapotba.
A kilencvenes években az egyenlőtlenségek a gazdasági növekedés élénkülésével párhuzamosan változtak. A középrétegek helyzete stabilizálódott, az egyértelműen nyertes felső egyharmad mellé pedig egy újabb egyharmad emelkedett ki a szegénység közeli állapotból.
Mára már kialakulni látszik egy stabilizálódó osztályszerkezet – áll a Tárki tanulmányában. A 10-12 százaléknyi felső középosztály belsőleg erőteljesen differenciált, a további 30 százalékot kitevő klasszikus polgári középosztály belsőleg szintén differenciáltan élte meg a rendszerváltást, de többségüket inkább a nyertesek közé sorolhatjuk. A közel 40 százalékot kitevő munkásosztállyal azonban egészen más a helyzet. A kilencvenes évek elejének gazdasági válsága és szűkülő munkaerőpiaca őket viselte meg legjobban, továbbá a gazdasági növekedésből és a politikai ciklusoknak megfelelő állami osztogatásokból is ők részesültek legkevésbé. A közel 20 fennmaradó százalék a depriváltság állapotában és az államtól való függőségben él, még akkor is, ha az elmúlt 2-3 évben jövedelmük az átlagosnál jobban nőtt – foglalja össze a Tárki.
Az elemzések arra mutatnak, hogy a munkaerőpiaci részvételnek meghatározó szerepe van. A rendszerváltást már a munkaerőpiacon kívül megélők esetében az életkornál sokkal jelentősebb szerepe van annak, hogy mik voltak aktív korukban. Az elmúlt másfél évtizedben kilépők azonban különbözőek aszerint, hogy koruk miatt mentek-e nyugdíjba, vagy kiszorultak a munkaerőpiacról. A romák számára is a munkaerőpiacra való belépésnél jelentkezik az igazi hátrány. Aki munkát kap, azok között már lényegesen kisebb az etnikai szegregáció. A legrosszabb életkörülmények között azonban nem a nyugdíjasok, hanem azok a fiatalok vannak, akik az iskolákat elvégezve nem tudnak elhelyezkedni.
A kutatás a szegénység többdimenziós szemléletét is elemezte, ezért a jövedelmi szegénység mellé nem jövedelmi elemeket is bekapcsolt. Ennek eredményeként megállapította, hogy a társadalom leginkább veszélyeztetett csoportjai onnan kerülnek ki, ahol a háztartásfő iskolai végzettsége és munkaerőpiaci helyzete gyenge. Szintén fontos szerepe van a gyermekszámnak és a háztartásfő etnikai hovatartozásának. Így legszegényebbek a legfeljebb általános iskolát végzett, munkanélküli vagy nem nyugdíjas inaktív, továbbá a roma háztartásfők családjában élők, illetve a három- vagy többgyermekes és az egyszülős háztartásban élők.
A háztartások fogyasztási szerkezetét vizsgálva a legnagyobb súlya az élelmiszerkiadásoknak van, amely az összes kiadás 37 százaléka. Ez több mint a kétszerese a második legjelentősebb tételnek, a lakásfenntartási kiadásoknak, amelyek 17-18 százalékra rúgnak. A kiadások másik felét a többi fogyasztási tétel teszi ki, amelyek közül a legnagyobb arányt a közlekedésre, telefonálásra fordított kiadások jelentik – mintegy 7-8 százalék –, ám nem sokkal kisebb a ruházkodásra és élvezeti cikkekre költött összeg részaránya sem, amely 5-5 százalék körül mozog. A lakásfenntartás összege a magyar háztartásokban havonta átlagosan 16 059 Ft, ami a háztartás összes havi jövedelmének egyhatodát teszi ki. Érdekes adat, hogy a település lélekszámának emelkedésével egyre nő a rezsiköltség: a budapestiek a községi háztartások kiadásainak kétszeresét fordítják a lakásra – áll a Tárki tanulmányában.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
