A Winnetout is cenzúrázták

Amint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Günter Grass A bádogdob című regényének az idén tavasszal, az Európa Könyvkiadónál megjelent kiadása hiányosan látott napvilágot.

A legutóbb a XI. Budapesti nemzetközi könyvfesztivál díszvendégeként hazánkba látogató Nobel-díjas író regényéből azt a részt „felejtette ki” a kiadó, amely a Danzigot (Gdanskot) megszálló oroszokról ír. Az eset kapcsán három, a kor cenzúrázási gyakorlatát ismerő személyiség nyilatkozik lapunknak: Agárdi Péter, az MSZMP KB kulturális osztályának egykori alosztályvezetője szerint időnként a pártközpont is beleszólt abba, mi hogyan jelenjék meg. Szörényi László irodalomtörténész elmondta: a kádári időkben megjelent köteteket forgatva ajánlatos arra gyanakodnunk, hogy hiányzik belőlük valami, ami „sértette a kommunista erkölcsöt”.

A Kádár-korszakban több Verne-kötetet, sőt a Winnetout is cenzúrázták, azonban gyakran a rendszerváltozás után is „szocialista” változatuk szerint jelentek meg a kötetek – az Európa Könyvkiadó például 1991-ben is kihagyta Camus-életműsorozatából a francia egzisztencialista alkotó 1956-ról írott, A magyarok vére című eszszéjét.

Günter Grass A bádogdob című regényének pártállamilag csonkított, újbóli megjelenése számos kérdést fölvet: Miért látták szükségesnek a Kádár-kor kultúrpolitikusai, hogy irodalmi műalkotásokat megcsonkítva, eltorzítva jelentessenek meg? Hogyan látják ma azok e tevékenységet, aki maguk is részt vettek benne? Milyen jogi következményekkel járhatnak a régi csonkítások és mai reprodukcióik? Egyáltalán miért jelennek meg gyakorta ma is cenzúrázott változatban klasszikus irodalmi művek?

Agárdi Péter irodalomtörténész, a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének tagja: „A Kádár-érában a kiadók önálló felelőssége volt, hogy milyen könyveket jelentetnek meg. A kiadói igazgatókat azonban úgy választották, hogy a szakmai hozzáértés mellett vagy helyett a politikai bizalom is meglegyen irántuk. Minden könyv megjelenéséről név és cím szerint tájékoztatni kellett a kiadói főigazgatóságot. Előfordult, hogy a pártközponttól figyelmeztetés érkezett, utána kell nézni annak, szerepel-e a kiadandó műben politikai szempontból kényes részlet, vagyis olyan kitétel, amely előnytelen módon érinti a szocializmus, az egypártrendszer kérdését, netán a Szovjetuniót mutatja előnytelen színben, esetleg 1956-tal kapcsolatban sért tabukat. A főigazgatónak joga volt bekérni a vélhetőleg problémás kéziratokat, de a döntés a mű megcsonkításáról vagy arról, hogy egyáltalán nem jelenhet meg, háttérkonzultációkon zajlott. A kiadó igazgatója nemegyszer eredményesen harcolt azért, hogy a szerző műve csonkítatlanul vagy minél kevesebb csorbítással jelenhessen meg. A változtatásokba a szerzőnek is bele kellett egyeznie. A pártközpont apparátusa időnként részt vett a művek „finomításában”. De a döntéseket nem mi hoztuk. A politikai rendszert és szabályrendszerét akkoriban megváltoztathatatlannak éreztük. Ebben a helyzetben úgy gondoltam, a lehetőségekhez mérten igyekszem szakmailag helytálló véleményezést írni egy-egy műről, ami olykor azt jelenthette, hogy egy-egy kötet vagy bizonyos, sokak által kifogásolt részei mégiscsak megjelenhettek. Nem voltam vakmerő, sokszor előfordult az is, hogy tévedtem, vagy hogy hiába kardoskodtam. A bádogdob megjelenése idején a pártközpontban dolgoztam, nem a Magvető Kiadónál, de személy szerint nagyon sajnálom, hogy a mű régi verziójában látott napvilágot.”

Tóth Péter jogász, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület jogi előadója: „Nemcsak a szerző, hanem a fordító is önálló szerzői jogokkal rendelkezik. Ahhoz, hogy egy kézirat könyv alakban megjelenjen, mindkettejük engedélye szükséges. A megcsonkítások, elferdítések, eltorzítások sérthetik a szerzőnek a személyhez fűződő jogait. Szükséges azonban megállapítani, jelentékeny módon sérül-e adott esetben az alkotás. Jogsértés esetén az eredeti mű kiadója felléphet azzal az igénnyel, hogy a fordítás kiadója tegyen közzé sajtónyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a megjelent könyv tartalma mennyiben tér el az eredetitől. Követelheti azt is, hogy semmisítsék meg a jogszerűtlenül megjelent példányokat, vagy nyomják újra a kérdéses alkotást. De per esetén a bíróság feladata mérlegelni, az okozott kár arányban áll-e a követelt jóvátétellel. Anyagi jellegű követelést öt évre visszamenőleg nyújthatnak be a sértett felek, a szerzőséget érintő jogok pedig hetven évre visszamenőleg érvényesíthetők.”

Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója: „Ha a kádári időkben megjelent kötetet veszünk a kezünkbe, mindegy, hogy élő vagy halott klasszikus művét, ajánlatos arra gyanakodni, hogy valami hiányzik belőle, ugyanis a Szovjetunióra, a kommunizmusra, Trianonra vagy a szomszédos népekre vonatkozó olyan kitételeket, amelyek „sértették a kommunista erkölcsöt”, rendszeresen kihúzták az előző rendszerben megjelent könyvekből. Már 1946-ban csonkán jelent meg Upton Sinclair egyik regénye, de több Verne-kötet és a Winnetou is áldozatul esett a cenzúrának. Akkoriban minden könyvet ketten lektoráltak, de a felelős kiadó döntötte el, milyen formában jelenik meg a kötet. Ami A bádogdob újbóli csonka megjelenését illeti, gyakori a mai magyar könyvkiadók esetében, hogy szerkesztő nem is látja a kiadandó könyvet. A szerző leadja lemezen, esetleg elolvassa a korrektor, sokszor még technikai előkészítésre sem kerül. A fordítások esetében elmaradnak a lektorálások. Így láthatnak napvilágot az olvasót hülyének néző változatok. Az Európa Könyvkiadó által 1991-ben kiadott Camus-összesből például hiányzik A magyarok vére című, ’56-os témájú írás. Hogy időnként működik-e még a pártállami reflex, azt ki tudhatja, de szerintem a legfőbb ok a magyar könyvkiadás javarészt szakszerűtlen működése.”