Horn Gyula szíve szerint nem vinné az EU-ba a magyar jobboldalt, a német, francia s egyéb jobboldalakról nem nyilatkozott, ami érthető részéről, hiszen azoktól mindenféle rendjeleket, meg ordókat szokott kapni, míg a honi jobbosoktól még köszönetet sem, pedig, mint az alábbiakban látni fogjuk, megérdemelné.
Igazság szerint, nekünk már nem is imponál oly nagyon a Gyula-félék Európája, de azért mi magunkkal vinnénk az öreg hantást, még akkor is, ha pótdíjat kéne érte fizetni. Horn kijelentésén sokat háborgott az ország jobbik fele, pedig egy kis empátiával őt is meg lehet érteni. Gyula bátyánk nem tegnap kezdte az uniós csatlakozást, hanem legalább negyed százada, amikor a magyar jobboldal még sehol sem, rosszabb esetben az MSZMP-ben volt. Gyula is ott volt, de csak azért, hogy belülről bomlassza a korhadó struktúrát, mi több, hogy előkészítse az unióhoz való csatlakozást, jóllehet, akkoriban még unió sem volt, ám egy olyan széleslátókörű, előrelátó embernek mint ő, az sem jelentett akadályt.
Egyik nyilatkozatában férfiasan bevallja, hogy a szocialisták úttörő szerepet vállaltak a csatlakozási folyamatban, mert már huszonöt évvel ezelőtt elkezdték a kapcsolatok építését az európai közösséggel. Hiszünk Horn Gyulának, hiszen ő, a többi baloldalihoz hasonlóan, soha nem szokott hazudni. Egyszerűen nem jár rá a szájuk. Aki olvasta a mi Gyulánk Cölöpök című, horror-fantasy műfajba transzponált memoárját, az tudja, a keze is más srófra jár. Viszont a nyilatkozatából kiderül, hogy egy roppant szerény ember. Nem akar az előtérbe furakodni, azzal kérkedni, hogy ő már 25 éve... Az eszme hű katonájaként pártjának tulajdonítja a dicsőséget.
Mi azonban tudjuk, már 1956-ban is csak azért lépett be a karhatalomba, hogy hazánk európai integrációjának útját egyengesse. Pufajkásként is a nagy cél lebegett résnyire tágult szemei előtt, ha kell, bepofozza a népet a közös Európába. Horn mégsem dicsekszik ezen hősi tetteivel, ami tárgyilagosságát jelzi. Amióta eltűntek az irattárakból a rá vonatkozó 56-os dokumentumok, nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy pufajkás volt. Mi első szavára elhisszük, ám, ha egy lelkiismeretes kutató utána nézne, képtelen lenne bármilyen hiteles adatot előbányászni. Márpedig Horn, ilyen kétes emlékekre nem alapozhat. Beéri a negyed százados európaisággal, annyival is messze előtte jár – Medgyessyt és Kovácsot leszámítva – mindenkinek. Fentebb említett nyilatkozatában némi nosztalgiával azt is felidézi, hogy a nyolcvanas években egyedül Magyarországon születtek törvények az európai közös politikai értékek meghonosításáról, a politikai és a gazdasági vállalkozások szabadságáról.
Megható, idillikus kép. Szinte látjuk magunk előtt a Politikai Bizottság ülését, ahol Kádár elnökletével, Havasi Ferenc, Németh Károly meg a többi jeles elvtársak azon törik a fejüket, milyen törvényt hozzanak, ami a Közös Piac tetszését is elnyeri. Mivel növelhetnék a politikai és gazdasági vállalkozások, maguk korlátozta szabadságát: Talán arra réved vissza Horn Gyula, hogy a legmegbízhatóbb káderek már a nyolcvanas években nyithattak svájci bankszámlát, ahová kisíbolhatták az ellopott közvagyont?
Hogy azoknak a pénzeknek szerepük volt a magyar rendszerváltásban, az igaz. De arról se feledkezzünk meg, amit azóta még hozzáloptak. Ebben az értelemben a szocialisták valóban úttörői voltak a rendszerváltásnak, s az is hihető, hogy már huszonöt éve ezen mesterkednek.
Rút hálátlanság a jobboldal részéről, hogy nem hajlandó elismerni a szocialisták emberfeletti erőfeszítéseit, ne csodáljuk, hogy Horn Gyula nem akarja magával vinni őket Európába. Képesek lennének még ott is bajt keverni, összezavarni Európa közös, baloldali értékeit.
súlyos válság
Franciaország a társadalmi katasztrófa szélén
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!