Luxus a periférián

Számtanfüzet-felosztású telkek, társasházak minizölddel – ez a családi házas építkezés új trendje. A falusi lakóparkok egyre nagyobb tért hódítanak a szó szoros és átvitt értelmében is. Egyes szakértők szerint sem a betelepülést biztosító önkormányzatok egy része, sem a lakók nem járnak olyan jól, mint várták.

Falusi lakóparkok

Az ingatlanpiaci felmérések szerint egyre szaporodnak a kertes társas- és sorházi építkezések a családi házak rovására. Úgy látszik, az építtetők felismerték: egy többtagú családnak nem feltétlenül jelent életminőség-javulást, ha egy másfél szobás panelből kétszobás lakóparki luxuslakásba költözik. Mivel a fővárosi építési telkek már a fővárosi peremkerültekben is igen drágák, sok cég az agglomerációba csábítja a kertes házra vágyó családokat. A „falusi lakóparkok” jórésze átminősített külterületeken, többnyire egy-egy község határában épül. A vállalkozó külön-külön értékesíti a közművesített egyen-telkeket, vagy kockaházakat (jobb esetben sorházat) húz rájuk, s ezekben kínál 70-140 négyzetméteres lakásokat a családosoknak. Az ötlet első pillanatban nem is tűnik rossznak: így legalább nem egy-két régi bérház közé ékelik a merőben eltérő stílusú újat, nem patinás gyár helyére építik a hetvenes évek fantáziátlan, igénytelen mintáit idéző épületeket. Jól jár az önkormányzat (amely értékesíti a szántót, legelőt), jól jár az új lakó is, hiszen a zsúfolt fővárosból az üde zöldbe tér haza.

A negatívumokat – most még – kevesen látják. Például azt – ami pedig unos-untalan ismételt tény –, hogy az agglomeráció tömegközlekedése elmaradott, így a fővárosba utazást legkényelmesebben (és -gyorsabban) autóval lehet megoldani. (A felmérések szerint a fővárosban közlekedő autók 60 százaléka az agglomerációból jön!) Csakhogy a legtöbb főváros-környéki településről kétsávos, vagy munkaidőben igen zsúfolt utak vezetnek a fővárosba. A vasúti közlekedés (már ahol van) hézagos, a szerelvények zsúfoltak, a buszokról nem is beszélve.

Eladósodó önkormányzatok, nagykaliberű fejlesztések

Gondot jelenthet az is, hogy az „újfaluba” költöző családok megnövekedő méretéből, anyagi helyzetéből adódó igényeit a helyi egységek már nem tudják kiszolgálni. Melyik az az ifjú házaspár, amelyik a jövendőbeli, vagy csecsemőkorú gyermek iskoláztatását már most eltervezi? Pedig erre is gondolni kell – elképzelhető, hogy a település iskolája „nem bírja el” az újonnan beköltözők gyermekeit. Az iskolát lehet ugyan fejleszteni, s ebben az esetben kell is – ez azonban már nem az új lakók, hanem az önkormányzat költsége lesz. És kérdéses, hogy ezzel – és az egyéb fejlesztésekkel – meg tudnak-e birkózni az eladósodott önkormányzatok – hangsúlyozta az MNO-nak Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese.

A várostervezéssel foglalkozó szakember felhívta a figyelmet arra is: az infrastruktúra fejlesztése, ami elkerülhetetlenül együtt jár az új lakónegyedek, telkek létesítésével, szintén óriási többletterheket ró az érintett településekre. – Európai felmérések szerint az odaköltöző egy forintos hozzájárulására négy forintos önkormányzati költség esik, mivel az infrastruktúra kiépítése, fenntartása horribilis összegbe kerül. A telekárak ezzel még nem állnak arányban – mondta a szakember, hozzátéve: a megnövekedett településen új, vagy magasabb színvonalú szolgáltatásokat is biztosítani kell – például orvosi rendelőt, több buszmegállót, nagyobb iskolát, és javítani kell a tömegközlekedés színvonalát is, persze a település pénzéből. Szerinte az önkormányzatok akkor cselekszenek ésszerűen, ha az infrastruktúrájuk, illetve az ebben rejlő tartalékokhoz mérten adnak lehetőséget a betelepülésre. – Van olyan „felkapott” Buda környéki település, ahol a gyermekek öt épületbe járnak iskolába, mivel az eredetit kinőtték. Csakhogy a házak felújítására nincs pénz, így van olyan részleg, ahol nincs víz – említette Beliczay Erzsébet.

Átminősítés vagy megőrzés?

A környezetvédő hangsúlyozta: az agglomerációs beruházások során olyan területeket is beépítenek, melyek a biológiai sokféleség (biodiverzitás) szempontjából igen fontosak. – Az átminősítésre vonatkozó hazai szabályozás főleg a föld aranykorona-értékére épül. Pedig a természetvédelmi szempontokat is figyelembe kellene venni. Lehet, hogy egy földterület nem alkalmas szántónak, ám biológiai sokfélesége miatt mégis értékes. Ezért a területi átsorolásoknál természetvédelmi szempontokat is figyelembe kellene venni – emelte ki Beliczay Erzsébet. A Levegő Munkacsoport által közölt tanulmány szerint más uniós tagországokban – például Dániában – súlyos összegeket kell fizetni egy-egy terület átminősítésekor; egy mezőgazdasági terület belterületté nyilvánítása – ami egyébként Dániában nehezen keresztülvihető – jelentősen emeli a terület árát. Az ilyen értéknövekedés után magas adót kell fizetni. Ezt a helyi önkormányzatoknak is meg kell fizetniük, ha az átsorolt terület a saját tulajdonukban volt. Ez a pénz a központi költségvetést gyarapítja. Az adó befizetése akkor esedékes, amikor a tulajdonos eladja az átminősített területet építési célra, vagy saját maga építkezni kezd. Hasonló célt szolgálhatna hazánkban a földvédelmi járulék, ám ez még olyan alacsony, hogy nem védi a magyar föld értékeit, ráadásul könnyen lehet kibúvókat találni alóla.

Inkább a sátortetős OTP-ház

Az is kérdéses, hogy az új telepek felkapottsága, divatossága egyenlő arányban áll-e esztétikai (és persze kényelmi) értékeikkel. – A mai helyzetet látva visszasírom a hatvanas évek sátortetős OTP-házait. A jelenlegi trend szerint óriási házak épülnek minitelkeken, holott a kis, közös használatú telek egyáltalán nem javítja az ott lakó életminőségét. A sorházas megoldás jobb ennél, s a közmű-kiépítés fajlagos költségei is alacsonyabbak – vélekedett a Levegő Munkacsoport szakértője, aki szerint a kis telkes építkezés vonatkozásában az amerikai példát kell követni: a sorházak mellett közös parkok szolgálhatnák a lakók – főleg a gyermekek – kikapcsolódását. – Ennek ellenére a magyar beruházók a számtanfüzet-telekfelosztást erőltetik, ahol vagy egyenházak épülnek, vagy stílusukban hajmeresztően eltérő paloták – fűzte hozzá.

Beliczay Erzsébet szerint a területfejlesztést másként kellene megoldani: a városon belül lenne jó olyan feltételeket teremteni, hogy a családok itt kívánják felnevelni a gyermeküket. – Növelni – és nem eladni – kell a zöldterületeket, és javítani a közterületek állapotát.