Olimpiai terror

A korszak hiteles, kétségkívül szavahihető tanúi – kiváló szocialista politikusok – állítják, hogy az állampárt magasabb régióiban a legnagyszerűbb személyiségek (Horn, Kovács, Medgyessy, Lendvai stb.) már 1984-ben a közös Európa létrehozásán fáradoztak, ők aligha fogadtak volna el bármilyen moszkvai ukázt. Ezek az emberek híresek szilárd jellemükről, hajlíthatatlan gerincükről, független gondolkodásmódjukról, nem tudjuk elképzelni róluk, hogy behódoltak volna az oroszoknak.

Már megint két pártra szakadt az ország. Ezúttal egy majd’ emberöltővel régebben történt esemény osztja meg a rendszeresen békétlenkedő szekértáborokat, vagy lövészárokharcosokat, esetleg árokásókat. A jobboldal állítja, akár meg is esküszik rá, hogy szovjet testvérbarátaink kérésére, nyomására, utasítására, parancsára maradtunk távol az 1984-es olimpiától, míg a baloldal határozottan tudni véli, hogy egyedül Schmitt Pál döntött arról, hogy kihagyjuk a Los Angeles-i olimpiát. Bőhm András SZDSZ-es képviselő már azt is felvetette, hogy Schmitt Pált ki kéne rugdalni a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székéből, olyan csúnyán viselkedett 20 évvel ezelőtt. (Sajnáljuk Bőhm Andrást, eddig normálisnak tűnt, de lehet, hogy túl korán ítéltünk felőle.) Tény, hogy Schmitt Pál nem tartózkodott itthon annak idején, amikor az illetékesek az olimpiai részvételről, illetve bojkottról döntöttek, így a MOB-elnök leváltása elhamarkodott javaslatnak bizonyult. Különben is, a múlt felhánytorgatása csúnya és illetlen szokás, egyáltalán nem eurokompakt, ezt főleg az MSZP és az SZDSZ idevágó nyilatkozataiból tudjuk. Ugyanakkor, ha mélyen belegondolunk, a szovjet nyomásról szóló változat ellen is „alapos” érvek sorakoznak fel. A korszak hiteles, kétségkívül szavahihető tanúi – kiváló szocialista politikusok – állítják, hogy az állampárt magasabb régióiban a legnagyszerűbb személyiségek (Horn, Kovács, Medgyessy, Lendvai stb.) már 1984-ben a közös Európa létrehozásán fáradoztak, ők aligha fogadtak volna el bármilyen moszkvai ukázt. Ezek az emberek híresek szilárd jellemükről, hajlíthatatlan gerincükről, független gondolkodásmódjukról, nem tudjuk elképzelni róluk, hogy behódoltak volna az oroszoknak.

Annak idején a hivatalos magyarázat nem említette Schmitt Pált, de még a szovjet verdiktet sem. Roppant hihető módon indokolták a bojkottot: azt mondták, hogy Los Angelesben fokozott terroristaveszély van, ezért a magyar sportolók nem lennének biztonságban. Érdekes módon a sportvezetők életét, testi épségét semmilyen veszély nem fenyegette, ezért szép számú sportmozgalmár utazott Amerikába, hogy a helyszínen testközelből tanulmányozzák a kapitalista sport mélyülő válságát.

De honnan nyerhettek a magyar illetékesek ily pontos információkat a terroristák szándékait illetően? Honnan tudták, hogy csak a sportolók vannak veszélyben, a sportbürokraták nem? Húsz év távlatából ezt nehéz lenne teljes bizonyossággal kideríteni. Egyes tájékozatlan és rosszindulatú egyének szerint a hírhedt Carlos világosította fel őket. Ugyanis akkortájt még nem termett merénylő minden csalitosban, csak kiválasztott kevesek viseltek terrorista hivatalt. Közülük is a Sakál becenevű Carlos volt a legvérengzőbb, aki szerette tömegmészárlásainak fáradalmait Budapesten kipihenni. Talán őt kérdezték meg az elvtársak, hogy milyen terveket dédelget az olimpia idejére. Carlos meg azt válaszolta, hogy a sportolókat mind egy szálig megmerényli, de a sportmozgalom serény munkásainak haja szála sem görbülhet meg.

Nem hisszük, hogy így történt, de ha így történt volna, akkor egyedül Carlos, a Sakál felelős azért, mert a magyar sportolók bojkottálták a Los Angeles-i olimpiát. Sőt, a magyar vezetők felelős döntésének volt köszönhető, hogy a játékok menetét nem zavarta meg semmilyen terrorcselekmény.

Ha valaki úgy találja, hogy ennek a történetnek nincs semmi értelme, azzal nem fogunk vitatkozni. Viszont megnyugtatjuk, ha egyszer, valamely véletlen folytán kiderülne a teljes igazság, értelme annak sem lesz.