A festők rejtélyes életéből

Valóban a fényképezőgép ősét használta-e a híres németalföldi festő? Beteljesülhet-e a szerelem a középkorú mester és tizenhét éves modellje között, vagy a lány mégis a hippi külsejű henteslegény karjában lel boldogságra? Peter Webber Leány gyöngy fülbevalóval című filmjéből mindezen égető kérdésekre választ kapunk.

Hollandia, 1665. A tizenhét éves Griet, miután apja megvakul egy baleset során, kénytelen cselédnek szegődni Johannes Vermeer családjához. A népes família örökösen a csőd szélén táncol, mert a macsós festő hónapokig dolgozik egy-egy képén, s aztán újabb hónapokig várja az ihletet, ami Griet érkezésével ugyan megjön, de Vermeer ezzel magára haragítja féltékeny feleségét és undok patrónusát, aki maga szeretne elmerülni a hamvas modell szépségében. A film végigkíséri a Leány gyöngy fülbevalóval című festmény születését, fellebenti a fátylat a modellt és a titokzatos fülbevalót övező titokról, továbbá betekintést enged a mester munkamódszerébe.

Úgy látszik, szeretjük az olyan festőkről, muzsikusokról és írókról szóló filmeket, akiknek festményei, szimfóniái és regényei sosem izgatnak minket annyira, mint magánéletük. A műfaj rajongói nem rohannak múzeumba vagy könyvtárba, miután kielégült olthatatlan kíváncsiságuk az iránt, valóban megmérgezték-e Mozartot, csakugyan ilyen varázslatosan hosszú orra volt-e Virginia Woolfnak, és Shakespeare írta-e az avoni hattyú műveit, vagy egy másik ember, akit szintén Shakespeare-nek hívtak (ez utóbbi kérdést Woody Allen tette föl egy humoreszkjében).

Peter Webber filmje akkor a legunalmasabb, amikor valamelyik szereplője szerelmes vagy féltékeny, más szóval, amikor zajlik a cselekmény – ilyenkor a film alapjául szolgáló regény álmos dialógusait citálják hosszan, komoran, vagy jellegtelen zenére tartanak hosszú, komor szüneteket. Ami kétségtelen erősség, az az operatőri munka (ez Oscar-jelölést is hozott), végtére is a híres festő városában járunk: ennek köszönhetően számos alkalommal csodálhatunk meg esztétikus fénypászmában álló vagy érdekesen málló falfelületnek támaszkodó embereket, de holland főtéren mászkáló hollandokban is gyönyörködhetünk hajnali ködben és napnyugtakor, szürkés árnyalatú esőben vagy szűrt hóesésben.

A szereplők olykor illedelmesen kimerevednek egy-egy ismertebb Vermeer-kép pózában, megvárják, amíg rájuk ismerünk, majd folytatják tevékenységüket (festőről szóló filmben kötelező!). Ezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj, ha valaki lusta ahhoz, hogy Vermeer-albumot lapozgasson vagy a németalföldi festészetet tanulmányozza, annak ideális Peter Webber filmjének megtekintése. Webber egyébként eddig egy egész estés játékfilmet forgatott, azt Schubert életéről – nem láttuk, de miért kételkednénk abban, hogy új és izgalmas magyarázattal szolgál arra, mondjuk, miért befejezetlen a Befejezetlen szimfónia.

A film képi világa szép, bármit is jelentsen ez egy középkorú férfi családi életét boncoló történetben. A jobb pillanatok közé tartoznak a mester munkamódszerét taglaló jelenetek, és kétségkívül jó Scarlett Johansson, aki már előző (tizenhét évesen forgatott) filmjében, az Elveszett jelentésben is egyszerre volt természetes és bonyolult. Ő is sokat hallgat, de mi tudjuk, ilyenkor mire gondol, és ez (bár a többi szereplő esetében sem esik nehezünkre kitalálni) arra utal, hogy felnőtt színésznővé érik.

Colin Firth pontos Vermeer szerepében – bár ő paróka nélkül is úgy néz ki, mintha egy németalföldi festményről lépett volna elő. (Jeff Goldblum esetében is hasonló benyomásunk volt A légy című horror megtekintése közben, de ez nem minden szerepében szolgált javára.)
Ha hasonló, de nagyobb kaliberű mozira vágyunk, érdemes megnézni Planchon pár éve készült Lautrec-filmjét; egyrészt nem arról szól, hogy a festők élete nehéz, de festői, másrészt népes szereplőgárdája révén rögtön Degas-t és Van Gogh-ot is letudtuk.

A film végén megszemlélhetjük a Leány gyöngy fülbevalóval című képet, elolvashatjuk, mikor készült, és jelenleg melyik múzeumban tekinthető meg. Gondoljunk arra, izgalmas és szövevényes történetet láttunk, hiszen számos egyéb kiindulópont kínálkozott volna. Példának okáért a Delft látképe egy közeli dombról (1568, Mauritshuis, Hága).