A 25 bázispontos svájci kamatemelésre még egyetlen hazai bank sem jelentett be változást CHF hitelei kondícióinál. Az Erste Banknál a Napi Gazdaság kérdésére rögzítették: a svájcifrank-alapú lakáshiteleknél alkalmazott kamatokon nem módosítanak. Más a helyzet a gépjárműhiteleknél – tették hozzá, mivel ezeknél a feltételek követik a piaci mozgásokat.
Több szakértő is úgy véli, hogy máris bekövetkezhet, amire nemcsak a sajtó, hanem utóbb már a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Pénzügyminisztérium is felhívta a figyelmet. A svájcifrank-alapú kölcsön valószínűleg csak az első olyan devizahitel, amelyet drágulás veszélyeztet. A menekülőnek tartott devizánál az adósokra nemcsak a kamatemelés, hanem az árfolyam erősödése is kellemetlen következményekkel járhat. Ami pedig a frankra igaz, igaz lesz egy ECB-kamatemelés esetén az euróhiteleknél is.
A történelmi mélyponton lévő európai és svájci alapkamatok kockázatát jól mutatja az MNB lakásfinanszírozási tanulmányának egyik számítása. Eszerint ha a devizahitelek kamata 1,5 százalékkal emelkedik, az egy 20 éves futamidejű hitel esetében 12,2 százalékkal emeli meg a havi törlesztőrészletet.
Az MNB tanulmánya kiemeli azt is, hogy Magyarország eurózónához való csatlakozását követően a rögzített euró-forint átváltási árfolyam miatt a tőketartozás és a törlesztőrészlet megnövekedése véglegessé válik a hátralévő futamidőre. Ez a svájcifrankos hitel esetében nem rögzül, de ott némi kamat- és árfolyamkockázat fennmarad egészen a lejárat végéig. A lakossági hiteleken túl a lényegesen nagyobb állományú vállalati, köztük a nagyvállalati hitelek is drágulhatnak a kamatemelések folytán.
Forrás: Napi Gazdaság
Meglepő kijelentést tett az iráni elnök














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!