Túl a labdán

Engedelmükkel, a szakemberekre bíznám, hogy megragadják a portugáliai futball Európa-bajnokság lényegét. Jó okom van rá: ezen az Európa-bajnokságon nem az a lényeg, hogy ki nyer, s ki veszít. Többről van szó, mint mindig, ha a szakmájuk igazi mesterei találkoznak.

Engedelmükkel, a szakemberekre bíznám, hogy megragadják a portugáliai futball Európa-bajnokság lényegét, nem is henyélnek majd, ebben biztos vagyok. Miközben a közhelyekkel való radikális szakítás jegyében leszögezik, hogy „az európai labdarúgás ünnepe volt”, biztosan értően szót ejtenek a „hálócsapdáról”, a „tolódásos védekezésről”, meg „a szélek lezárásáról”. Előre elnézést kérek tőlük, hogy már a lehetőségét is unom annak, hogy elemezgetni kezdik azt, ami a világ legegyszerűbb dolga (aki több gólt lő, az nyer), jó okom van rá: ezen az Európa-bajnokságon nem az a lényeg, hogy ki nyer, s ki veszít.

Többről van szó, mint mindig, ha a szakmájuk igazi mesterei találkoznak.

Ott van például az olasz Francesco Totti. Három meccs erejéig száműzték a tornáról, mert leköpte a dán Christian Poulsent. Nem az európai szövetség jól fizetett ellenőrei, hanem egy internetes honlap leplezte le a szégyenteljes tettet, az olasz klasszis mégsem tiltakozott, mondjuk „illetéktelenség” címén. Megnézve a fölvételt, nem állította, hogy aljas hazugság, kitaláció az egész, nem mondta, hogy szó sem volt köpésről, csak a nyála csurgott. Ellenkezőleg. Leszögezte, hogy roppant módon szégyelli magát, nem érti, hogy tehetett ilyet, majd elnézést kért Poulsentől, a társaktól, a drukkerektől, mindenkitől, akitől illett.

Vagy a lett kapitány, nevezett Aleksandrs Starkovs. A németek elleni null null után egy szóval se tért ki arra, hogy Riley bíró kettő vagy négy (a vélemények megoszlanak) tizenegyest nem adott meg a csapatának, arról beszélt, hogy a döntetlen megérdemli a „történelmi” jelzőt, ezért aztán roppant büszke a játékosaira, akik remekül játszottak, bebizonyították, hogy Lettország okkal szerepelhet az európai elitben, abban pedig szinte biztos, hogy a mostani produkció muníció a jövőre.

És, hogy nemcsak polgárokra, hanem nemzetekre is vonatkozik a tétel(em), melyszerint a futball nem csupán a labda körül forog, álljon itt a cseh példa. A válogatott hollandok elleni diadalának másnapján azt fejtegette egy kortársam, hogy látva a meccset, végignézve, hogyan fordítanak null kettőről három kettőre a csehek, különös elégedettség lett rajta úrrá, mint mindig, amikor az ember úgy érzi, hogy kerek a világ.

Ritkaság az ilyen, ő is tudja, ezért azonnal magyarázni kezdte, hogy az elmúlt hetet Prágában töltötte, egy olyan városban, ahol jó turistának lenni, ahol az ember már az első pillanatban otthon érzi magát; ahol a pénzéért – megengedi, nem kevésért – valódi szolgáltatást kap; ahol nincsenek falfirkák; ahol a humor az úr, és nem a sértő gúnyolódás; ahol a sör sör, a sonka sonka; ahol polgárnak érezte magát, noha idegenből jött. Nos – jött elő a lényeggel – az általam látottakba, a Prágáról alkotott képbe nagyszerűen beleillik a cseh futballisták teljesítménye, elsősorban az a jogos önbizalomból táplálkozó mentalitás, amely nélkül esélyük se lett volna arra, hogy kétgólos hátrány után nyerjenek.

Hozzátennem nem volt mit, ezért – Tottira, és Starkovsra is gondolva – csak annyit mondhattam neki, ami meggyőződésem: nem csupán azért nem lehettünk ott az Európa-bajnokságon (sem), mert a selejtezők során nem szereztünk hozzá elegendő pontot.