A lap úgy tudja, a nagyobbik koalíciós párt – tekintettel arra, hogy minden EU-országban közterhet visel a kamatból származó bevétel – támogatja majd a javaslatot.
Draskovics korábban az adónem reaktiválását 5 százalék alatti infláció esetén nevezte elképzelhetőnek (a PM jövőre 4,5 százalékos pénzromlással kalkulál). A miniszter szerint a kulcsot három év alatt lehetne 20 százalékra emelni.
Az Európai Unió tagállamaiban a kamatbevételt általában 15-20 százalékos adó terheli. Németországban 55 ezer euró felett 48,5 százalékkal adózik az összevont jövedelem, amelyhez a tőkejövedelem is hozzátartozik, sőt a kulcsra 5,5 százalékos szolidarítási járulék is jön. A másik rekorder Hollandia, ahol 50 ezer euró felett 52 százalékos az elvonás. Leginkább a görög és az olasz adórendszer kedvez a tőketulajdonosoknak: a 10 illetve 12,5 százalékos átlagos elvonás mögött az előbbi esetben 0 százalékos sáv is található.
Az új tagok közül Máltán, Litvániában és Csehországban 15 százalékos a kulcs; Észtországban 26 százalékos az összevont jövedelem lineáris kulcsa, a magánszemélyeknek belföldi bankok által kifizetett kamat azonban adómentes. A frissen felvett tagok közül Szlovéniában a legnagyobb – 50 százalékos – a legfelső sávban az elvonás aránya, a progresszív tábla itt 17 százalékról indul.
Háromszázalékos infláció mellett a reálkamatokra kivetett kamatadó már nem érintené negatívan a lakosság megtakarítási hajlandóságát – vélik a lap által megkérdezett szakértők. Az adórendszer konzisztenciája érdekében minden forrásból származó tőkejövedelmet meg kellene adóztatni, így a lakossági betéteket érintő kamatadó mellett elengedhetetlen volna az árfolyamnyereség-adó is. Számítások szerint a költségvetés évente 10 milliárd forintos nagyságrendű bevételhez juthat a kamatadó bevezetésével.
Forrás: Napi Gazdaság
Ali Baba mégsem távozott?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!