Megérdemlik egymást

Nem igaz, hogy minden mozdulatlan a magyar futballban, példa rá Szieben ligaelnök indulata. Az MLL első embere vette magának a fáradtságot, és véleményezett egy, a lemondását sürgető újságcikket. Évtizedes szokást rúgott föl ezzel dr. Szieben László, a magyar futballnak ugyanis még a gödörben csücsülve is létezett eddig egyfajta, különös ereje, amely abból eredt, hogy a labda körül tüsténkedők pontosan ismerték a jól bevált magyar szereposztást.

Eszerint a nívó, a morál olyan, amilyen, de arra alkalmas, hogy alkalmatlanok pénzt keressenek általa – ez az egyik oldal. A másik pedig a kritika világa, aki nincs benne a buliban, vagy éppen az a dolga, hogy minősítsen, az hol finoman, hol erélyesebben bírált, és ezzel véget is ért minden ügy. A labda értékeit aprópénzre váltók nyugodtan tették tovább a dolgukat, az ítészek nem is hihettek abban, hogy akár csak remény lehet a változtatásra, magyarán mindenki tette a dolgát tovább, csak éppen a játék lett egyre silányabb. Ha pedig találkozott a két oldal, legföljebb egy-két percnyi mosolyszünetre tellett a felektől, aztán hátba veregették egymást („Tudod, hogy van, öregem…”), és ment minden tovább a maga útján.

Szieben doktor most fölrúgta a szokást, amiért fogadja mély tiszteletemet. Hogy csak azért szólalt meg, hogy (szakmai) becsületében sértegesse ifjú kollégámat, az legyen az ő dolga (meg esetleg a bíróságé, hiszen tudják, jogállam, meg ilyesmik…), fontosabb a lényeg: az elnök azzal hárítja el a lemondásra való fölszólítást, hogy „a ligaelnököt nem a sajtó választja, sőt, még csak nem is ő választja saját magát, hanem a profi bajnokságban résztvevő csapatok. Nos, eddig négy szavazás tartatott az ügyemben, és mind a négy alkalommal elsöprő fölénnyel választottak meg a ligát alkotó csapatok képviselői”.

Ez kérem olyan érv, amelyet kétség nélkül fogadok el, a magyar futballban, a profinak titulált klubok házatáján lévő zűrzavar, a licenckiadások körüli ügyeskedések, a szinte hetente változó fegyelmi ítéletek csak annyira zavarnak, amennyire a tények zavarhatják az embert.

Esetemben nagyon, de ezt kérem írják az emberi gyarlóság számlájára.

Akárcsak azt, hogy hiába telnek-múlnak az évek (mi tagadás, vészes sebességgel), van memóriám. Amikor még Demján Sándor és Muszbek Mihály urak álltak a liga élén, a szervezet nem mulasztotta el esztendőnként összefoglaló jelentésben a nyilvánosság elé tárni a profi futball aktuális bevételeit, kiadásait, magyarán a mérleget.

Mostanság nincs ilyen dokumentum, nincs nyilvánosság, pedig a liga hivatalosan rögzített célja igazán nemes, hiszen van-e nagyszerűbb feladat, mint „a hivatásos labdarúgás sportág közvetlen élvonalának üzleti – nyereségorientált – alapon történő működésének megteremtése, az ennek keretét biztosító bajnoki rendszerek, kupaversenyek, junior bajnokságok szervezése, irányítása, működtetése, ezen keresztül a sportszervezetek anyagi, tárgyi és személyi feltételeinek javítása, együttműködésük bővítése, a nemzetközi versenyképesség növelése”.

A passzus kapcsán fölhívnám a figyelmet a „nyereségorientált”, az „agyagi, tárgyi és személyi feltételeinek javítása”, és a „nemzetközi versenyképesség növelése” kitételekre, érdemesek az elemzésre – a valóság tükrében.

A részletek nem sok okot adnak az optimizmusra, így aztán marad pozitívumként a tény, hogy Szieben elnök úrra már négyszer mondott igent a tagság.

Ez valódi összhangot takar, másként: megérdemlik egymást.