A filmből hitelesen tárul elénk egy ember arca, aki mindenáron megpróbálja nem csak megérteni, hanem kétségbeesetten igazolni a II. világháború után kivégzett édesapja, Endre László magatartását. Mi több, egyedülálló a hasonló interjúk sorában, hogy a leszármazott, Endre Zsigmond, alapjában véve ma is egyetért ősének elveivel. A film a februári 36. Magyar Filmszemlén a legjobb rendezés díjában részesült.
– Vitéz Endre László fiának, Endre Zsigmondnak beszélgetős mozgóképregénye a Feketelista és a Porrajmos című filmekből sarjadt önálló hajtássá – emlékezik Varga Ágota. Elmondta, e két filmjéhez szükséges anyaggyűjtés közben igyekezett nem csak az áldozatokat, hanem a másik oldal képviselőit is megszólaltatni. Nem csak családokat keresett föl, hanem múzeumokban, levéltárakban is kutatott anyag után. A kiskunfélegyházi múzeumban az igazgatónő mutatta neki Endre László díszegyenruháját, amelyet a fia, Zsigmond ajándékozott nekik, aki a rendszerváltozás után Magyarországra költözött. Varga Ágota megkereste Endre Zsigmondot és elmondta neki, hogy szeretné megszólaltatni a Porrajmos egyik háttérszereplőjeként. Amikor három évvel ezelőtt elkészült az első interjú, Varga Ágota ráébredt, hogy a beszélgetésben egy külön filmre való anyag csírája rejtezik. Szita Szabolcs, a két roma internálásról szóló mű történész-szakértője a készülő Endre-filmben nem kívánt közreműködni. Úgy vélte, hogy a várható támadások elhárítására nála nagyobb szaktekintély kell, ő maga javasolta Ormos Máriát, aki első szóra igent mondott. Amikor a történész professzornővel leültek egyeztetni az elveket és a rendezői alapmagatartást, először az is szóba került, hogy más vitatott történelmi személyiséget sem ártana szóra bírni. Ám mivel sikerült megszólaltatni Endre Zsigmond gyerekeit is, abszolút egységessé és kerekké alakult az anyag, az unokák objektivitása ellensúlyozta a fiúi elfogultságot.
Az alkotásból úgy tűnik, mintha a rendező emberileg közel került volna a fiúhoz, Endre Zsigmondhoz, anélkül, hogy egy pillanatig is igazolni próbálta volna az apa, Endre László vétkeit. Varga Ágota egyetértett feltevésünkkel, úgy érzi, megértette a bizonyos mértékiig áldozatnak tekinthető, az apa tetteiért felelősségre semmiképp sem vonható embert. Bár a véleménye egyértelmű, nem akart bíráskodni, hanem megérezte a különleges kihívást: filmet készíteni egy élő tanú közreműködésével egy nem mindennapi család történetéről, amelyben megmutatkozik a közelmúlt történelmének valódi tragikuma. S attól, hogy nem igyekezett az alanyát sarokba szorítani, filmjéből kibontakozott egy téveszméktől vezérelt, de alapjában véve rokonszenves öregember lélektani habitusa is. Ne feledjük, apjának, Endre Lászlónak történelmi bűneit nem a fia, Endre Zsigmond követte el. Ő, amióta Magyarországon él újra, az Országos Széchenyi Könyvtárat és a levéltárakat járva gyűjti a családjára vonatkozó dokumentumokat, amelyeknek egy részét büszkén mutatta meg a kamerának is. Ugyanakkor az apja megítélésének szempontjából egyértelműen kedvezőtlen írásokat nem létezőnek tekinti. A rendező egy ízben tapintatosan, de egyértelműen figyelmeztette alanyát erre az ellentmondásra, de vigyáznia kellett arra is, nehogy elkedvetlenítse, netántán elnémítsa Endre Zsigmondot. Azzal is tisztában volt, hogy egy dokumentumfilmnek nem lehet feladata minden tény tisztázása. Arra valók a történelemkönyvek. A rendezőt Endre Zsigmond apját igazolni vágyó magatartásának emberi indítékai érdekelték. Kifejezetten örült a 36. Magyar Filmszemle zsürijének értékelésének, amely mértéktartónak, objektívnek, az elhallgatásokkal együtt is sokatmondónak tartotta a Leszármazottak című filmet.
Varga Ágota elmondta még, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Hunnia Moziban nemrégiben volt egy kerekasztal-beszélgetés, az előbbin Ormos Mária, Szakály Sándor, Ungváry Krisztián, utóbbin többek között Szakály Sándor, Romsics Ignác, László János pszichológus szólalt meg. A szakértők abban egyetértettek, hogy ezt a filmet csak így, ezzel az empatikus módszerrel lehetett elkészíteni. Azokra a kérdésekre, amelyekre egy interjú-portré jellegű dokumentumfilm központi alakja nem válaszolt, a rendező a műfaj törvényeiből adódóan nem felelhet az alany helyett még akkor sem, ha tudja a választ. Varga Ágota arra különösen büszke, hogy az unokákkal készített beszélgetésekből kikristályosodott a valódi lélektani dráma katartikus fájdalma. Ők akár azt is mondhatták volna: kérem, semmi közünk az egészhez, a második világhábrú tragikus fináléjában még a világon sem voltunk. Mégis viselik a terhet és átérzik a történelem által reájuk vétlenül testált sorstragédia végtelen szomorúságát.
Varga Ágota szeretné folytatni a leszármazottakkal folytatandó beszélgetéssorozatot azzal a szándékkal, hogy végre kibeszélhessük a magyar múlt legfájóbb, kínzóbb kérdéseit. A mértéktartó és mérvadó történészek szerint ez a módszer sokatmondó és hatásos. Velük ellentétben a Kultiplex Mozibeli holocaustról szóló vitán Karsai László, a hírhedtté vált Kirekesztők című antológia szerkesztője, akit provokatív modora miatt történész körökben sem szívelnek, kijelentette, hogy a Leszármazottak antiszemita, hazug film. Még pedig azért, mert a rendező nem mondta kerekperec Endre Zsigmond szemébe, hogy az apja náci tömeggyilkos. Karsai szerint félrevezető, hogy a főszereplő alapjában véve egy kedves, szimpatikus bácsika. Varga Ágota tisztában van azzal, hogy a szájbarágós, közvetlen ítélkezések lefokozzák egy műalkotás várható hatását, esztétikai szempontból pedig tönkre is tehetik a művet. A Leszármazottak című filmet az Inforg Studió és a Filmira készítette. Jelenleg az Uránia és a Hunnia moziban látható, hamarosan bemutatja a Duna Tv is.
origo.hu
Itt a legújabb a hangfelvétel: elképzelhetetlenül sok pénze van a Tisza Pártnak, Magyar Péterék szórják a pénzt
