Hiller István beszéde az MSZP kongresszusán

Csalódottság, düh és szomorúság. Érzelmek és indulatok. Csalódottság, düh és szomorúság, ami bennem volt kedden. Majd’ szétvetettek, de nem jutottam velük semmire. Nem a mi jelöltünket választotta meg a magyar parlament a köztársaság elnökévé. Kudarcot vallottunk. Kudarcot, és ezt nem másítja meg semmilyen felindultság. És hogyha nem másítja meg semmilyen felindultság, akkor érzelmeinken, indulatainkon úrrá kell lennünk. Érzelmek helyett nyugodt és higgadt értékelésre van szükség, nyugodt és higgadt értékelésre ahhoz, hogy a céljainkat valóra tudjuk váltani.

Tisztelt Kongresszus! Többségünk van a Magyar Országgyűlésben, többségünk a koalíciós partnerrel, megvolt tehát a mód és az esély rá, hogy ne a kisebbség jelöltje legyen a köztársaságunk elnöke. Nem éltünk, nem tudtunk élni ezzel. Mindkét koalíciós pártnak megvan a felelőssége, de – és itt most nem vagy csak egész kismértékben akarok a partner felelősségével foglalkozni. Érzem a felelősségemet, és nem fogok semmilyen testület, semmilyen döntés, semmilyen többes szám első személy vagy általános alany mögé bújni. Engem választottatok meg a párt vezetőjévé, érzem a felelősségemet, tudom, hogy ez mit jelent! A kötelesség és a tisztesség is azt diktálja, hogy vállaljam mindazt, ami ezzel jár. Őszintén remélem, hogy mindenki így gondolja.

Tisztelt Kongresszus! Hibát vétettem, hogy az elnökjelölő kongresszuson, még a szavazás előtt nem mondtam el nektek világosan, hogy koalíciós támogatás híján nem tudom garantálni a jelölt megválasztását. Tévedtem, mert azt gondoltam, hogy a hit, Szili Kati ismertsége és országos népszerűsége elég arra, hogy másokat, azokat, akiknek más volt az érdekük, mint a miénk, meg lehet, vagy meg tudom győzni. Hittem, őszintén hittem, hogy majd valamikor az utolsó pillanatban mégis megváltoztatják az álláspontjukat. Hittel helyettesítettem a racionalitást, és ez súlyos hiba volt. Azt gondoltam, hogy azzal az elszántsággal, azzal az akarattal és azzal a külső támogatással, amivel rendelkeztünk, azzal elég lesz hivatkozni a politikai szolidaritásra, a koalíciós szolidaritásra. Nem volt elég. Nem volt elég a hit, nem volt elég a külső támogatás, mert híján voltunk annak, hogy a racionalitást tegyük az első helyre. Sokat tanultam belőle.

Azért akarok szólni erről a koalíciós szolidaritásról, mert amit tapasztaltam, amit most már tudok és amit korábban másként gondoltam, ellentétben állt egymással. Úgy gondolkodtam egy másik párt, egy másik tárgyalódelegáció fejével, mintha mi lennénk. Azt gondoltam, hogy egy 5 százalékos pártot meg lehet arról győzni arról, ahogy mi gondolkodunk, akik sokszorosan nagyobb párt vagyunk. Azt gondoltam, hogy az érdekli őket, hogy az 5 százalékos támogatás azt is jelenti, hogy 95 százalék nem őket támogatja. De, barátaim, be kell látnom – és ezt együtt kell elhinnünk, én már az elmúlt napokban sokat-sokat gyötrődve ezen, túl vagyok rajta -, nem érdekli őket. Nem az érdekli őket, hogy 95 százalék nem támogatja őket, hanem mindent csak azért és kizárólag azért tesznek, hogy az 5 százalékos támogatást megtartsák és megőrizzék.

Ebben a partneri viszonyban nem a szolidaritás, hanem az érdek szó a meghatározó. És abban a tárgyalásban, amit lefolytattam velük, lefolytattunk velük, láttam, hogy nem a koalíciós szolidaritás, hanem a maguk által racionálisnak vélt, racionálisnak tudott érdek a meghatározó.

Tisztelt kongresszus, az élet itt nem áll meg, nem ragadhatunk bele a közelmúltba. A jövőre, a megbízatásunkra kell tudni koncentrálni, mert a felelősség nem egyszerűen csak az egymás iránt viselt felelősség. Nekünk felelősséget kell viselnünk a szavazóbázisunk, és igenis felelősséget kell viselnünk az ország iránt, Magyarország iránt.

Tisztelt Kongresszus! Ebben a mi országunkban kisebbségi kormányzásnak se valós lehetősége, se értelme nincs, és ezt kimondani világosan, egyértelműen, azt gondolom, hogy kötelességem. Előrehozott választást meg nem akarunk. Ebből pedig az következik, hogy érdekünk, és az ország érdeke is, hogy a koalíció tovább folytassa a megbízatás megvalósítását, hogy ez a koalíció rendben és a siker reményében vezesse az országot, és mi ezt a koalíciót a 2006-os választásokra.

A kormányzás, a száz lépés programjának megvalósítása igazi és valódi baloldali program. Azt vállalni, hogy többet kérjünk azoktól, akiknek több jutott, és többet juttatunk oda, ahol nagyobb a szükség, a legeredetibb és legelevenebb baloldali program. Egy olyan program, amely a mindennapok kérdését, az emberek mindennapi életének problémáit oldja meg.

Ennek a megvalósítását, a hozzá tartozó törvények és törvénymódosítások fogadását és elfogadását koalíciós többség híján lehetetlennek látom, márpedig az egész kormányzás és ennek a pártnak a sikere ezen múlik leginkább.

És el kell mondani, hogy immár várhatóan kevesebb, mint egy évvel a 2006-os országgyűlési választások előtt, a megvalósításhoz, a folytatáshoz a szervezeti feltételek megteremtése is szükséges. Azt javaslom tehát, hogy a kongresszus kérje föl az országos elnökséget, hogy alakítsa meg az Országos Választási Bizottságot. Az Országos Választási Bizottság elnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, elnökhelyettese pedig Hiller István, a párt elnöke legyen.

Az előbb elmondottak, a felelősség kérdése, a felelősség viselése párton belül, a felelősség viselése a szavazóbázis iránt, a felelősség viselése az ország iránt és a szervezeti feltételek megteremtése egyugyanazon irányba visz.

Kedves Barátaim! Hétfőn láttam őket ott, a másik folyosón. Láttam őket, és őszintén mondom, először nem hittem a szememnek. Igaz ez? Igaz ez 15 évvel a magyarországi rendszerváltozás után, hogy az Országgyűlés szabadon megválasztott parlamenti képviselőinek egy része ott áll, mint a karámban, ott áll, és őrzik őket? Ott állnak összeterelve, őrzik, felvigyázzák, ellenőrzik és kontrollálják őket. És amikor nagy nehezen kiszabadultak a karámból, akkor másnap is voltak őrök, voltak politikai felügyelők, akik az Országgyűlés szabadon választott képviselőinek titkos akaratát ellenőrizték.

Én nem akarok karámországban élni! Nem akarom, hogy az a másfélszáz ember, aki vállalta ott a karámot, olyan példát nyújthasson, ami aztán nemcsak másfélszáz emberre igaz. Nem akarom, hogy az országunk karám legyen, amelyben őrök, felügyelők és politikai felügyelők vigyázzák a politikai szabadgondolkodást. És ez a legnagyobb felelősségünk! Nincsen annál élesebb kontraszt, mint karámban vigyázott és karámban őrzött parlamenti képviselők, és a szabad és igazságos Magyarország.

De nem elég ezt tudni mondani, nem elég felismerni, épp erről szól az elmúlt 2 hónapunk, épp erről szól az elmúlt egy hetünk: arról, hogy a törvényekkel biztosított feltételekkel, arról, hogy a demokratikus választáson elnyert jogunkkal tudjunk élni, és ezt most nem tudtuk megtenni.

Ahhoz, hogy a szabad Magyarország igazságosabb is legyen, hogy az országunk szabad és igazságos Magyarország legyen, immáron az elkövetkező évre és a választásra kell koncentrálnunk. Az elkövetkező évre, amelyben koalícióban vezetve az országot, megvalósítva a száz lépés programját megszerezzük, visszaszerezzük és újraszervezzük a szavazóbázisunkat.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

(forrás: az MSZP.hu által szerkesztett változat)