A huszadik század második felének és az új évszázad nyitányának kortárs magyar irodalma, annak kiváltképp az 1957-től napjainkig tartó szakasza talán a leghívebb és összetettebb képet tudja nyújtani arról a jelenségről, amit úgy nevezünk, hogy Kádár korszak, burkolt terror, vagy lágy diktatúra. Még ma is jelennek meg akkor fióklétre kárhoztatott, betiltott alkotások, amelyek egyértelműen jelzik, hol húzta meg a hatalom a kimondhatóság határait. Az 1956-os forradalom és szabadságharc legérzékelhetőbb vívmánya volt a viszonylagos, erősen korlátozott szólásszabadság, amellyel elsősorban az irodalom, a filmművészet, a színház, de a képzőművészet és a zene is élt. „Szó elszáll, írás megmarad” alapon az irodalmi konferenciákon, többek között az 1972 óta napjainkig működő Tokaji Írótáborban is, az írók olykor még messzibbre mehettek el az igazság kimondásában. Idén, augusztus 10-12 között tartott a tanácskozás, amelynek centrumában a száz éve született kiemelkedő költő, József Attila életművének elemzése állt.
Arról ismerszik meg legmarkánsabban a diktatúra, hogy az írókonferenciákon és művész-tanácskozásokon több szó esik politikáról, mint a szimpózium hivatalos témájáról. A legelső nem pártállami, 1990-es Tokaji Írótáborban a résztvevők úgy vélték, hogy ezentúl csak a múltnak járó nosztalgia megszépítő emlékfutamainak kíséretében beszélnek majd a tábor kommunizmusbeli jelentőségéről. A politizálás divatja először az 1994-1998-ig tartó Horn-korszakban tért vissza, amikor az akkori kultuszminiszter, Magyar Bálint minden áron el akarta venni a Magyar Írószövetségtől a patinás Bajza utcai székházat. Az idei tanácskozásról újra elmondhatjuk, legalább annyi szó esett az alig-múltról, az irodalom és a művészetek szerepéről a Kádár-Aczél korban, mint József Attila költészetéről. Most már nem csak kísért, hanem vissza is tért a múlt. Kádár János és Aczél György, a korabeli bikkfanyelvet idézve: „helyi pártvezetőkkel karöltve” tiltotta be 1986-ban a hatalom eszköveivel a Tokaji Írótábor megtartását. Idén a Gyurcsány kormány kultuszminisztere, Bozóki András sokkal ravaszabb módszerekkel próbálta el-lehetetleníteni a Tokaji Írótábort, a nemzeti irodalom képviselőinek legnagyobb szabású éves találkozóját. Bozóki minisztériuma az utolsó pillanatig azzal hitegette a Tokaji Írótábort szervező kuratórium elnökét, Vasy Géza irodalomtörténész professzort, az újkori irodalom egyik legkekintélyesebb tudósát, hogy megkapják az ígért 1,6 millió forintos támogatást. Ehelyett három-négy nappal a konferencia megnyitása után különös üzenet érkezett a minisztérium művészeti főosztályáról, ami azt a nevetséges információt tartalmazta, hogy a kuratórium a támogatást majd valamikor jövőre kapja meg. „Nem baj, megkapjuk majd az Orbán kormánytól” – terjedt el Tokajban az epésen elmés szólás-mondás. Az is jelzi, hogy visszatért a pártállami módi, hogy a krisztusi korba érkezett, 33. Tokaji Írótábor a szlogenek konferenciájává vált – tűnődött a tanácskozás egyik nem irodalmár résztvevője, M. Szabó Imre filmrendező. Az egyik úgy hangzik: „Bozóki András azt is megígérte, hogy eljön a szimpóziumra, de az irodalom élvonala helyet a Hit Gyülekezetet választotta”. Sok kritika érte a kormány sms-ben feladott különös kérdéseit is. „Irodalomra és közoktatásra nincs pénz, ostoba kampányesemesekre viszont ömlik a lé, mint a pelyva.” Komoly felháborodást keltett még Bozóki szerdai „jelenése” is az óbudai Sziget fesztiválon, ahol bejelentette. hogy ha jövő ilyenkor is az MSZP és az SZDSZ koalíció maradna kormányon, akkor eltörlik a FIDESZ-kabinettől örökölt Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nevet. S lesznek újra csak kulturális minisztérium, mint a Kádár-korban. Erről a tervről a konferencia résztvevőinek nagy része úgy vélekedett, hogy a magyar nemzet remélhetően a 2006-os választásokon gondoskodik arról, hogy a kulturális kormányzat ne hajthassa végre gyalázatos elképzelését. Ebben a véleményben nyilván nem osztozik Pomogáts Béla irodalomtörténész, aki közfelháborodást keltő csütörtöki József Attila előadásában kifejtette, hogy a költő nem volt sem keresztény, sem pogány, sem bal-sem jobboldali, hanem liberális volt. A konferencia résztvevői úgy vélték: már csak az hiányzik, hogy az irodalmi telefonkönyvíró becenevű irodalmár azt is kiderítse, hogy tulajdonképpen József Attila alapította a Szabad Demokraták Szövetségét. (Irodalmi telefonkönyvírónak egyébként kritkus- és eszmetársa, Sükösd Mihály nevezte el Pomogáts Bélát még a nyolcvanas években)
Vasy Géza, az írótábort működtető Tokaji Írótábor Kuratórium elnöke közleményt adott ki, amelyben többek között az szerepel, hogy az írótábort három évtizedes története során először kellett kétségek és bizonytalanságok között megtartani. A tavalyi esztendőben az EU-belépéskor a kortárs magyar irodalomról zajlott a tanácskozás. Akkor az írótársadalom abban reménykedett, hogy felhívja a figyelmet az alkotók nehéz helyzetére. Ám az írók azóta még kevésbé kapják meg a megérdemelt megbecsülést, akárcsak egykor József Attila, akinek a munkássága itt és most kiemelt témája a rendezvénynek.
Három nap folyamán a tábori viták, előadások során az írók emlékeztek a tábor megalapítására is. Darvas József író, a Magyar Írószövetség akkori elnökének, egyben a Hazafias Népfront alelnökének köszönhető, hogy 1972-ben megnyitotta kapuit a Tokaji Írótábor. A három napos nyári konferencia célja az volt, hogy a magyar írók egy viszonylag szabad fórumon a saját eszközeikkel őszintén elmondhassák véleményüket a magyarság legégetőbb gondjairól, fölelevenítve ezzel a két világháború közötti valóságföltáró népi-nemzeti irodalom legszebb hagyományait. A hatalom a konferenciát kiváló indulatlevezető szelepnek, afféle kis magyar író Hyde Parknak szánta, ahol az alkotók az augusztusi nyári uborkeszezon kellős közepén, alapjában véve szinte csak maguk között élhetnek a mormogás jogával. A hasonló fórumokkal, a magyar folyóiratok és a könyvkiadók relatív szólásszabadságával ugyanakkor igazolni lehetett a művelt Nyugat előtt is, hogy az 1963-as amnesztia óta alapjában véve centrális demokrácia van Magyarországon. Az irodalom, kiváltképpen az irodalomkritika viszont a hatalmat kijátszva okosan élt a pártállami években a sorok között közvetített üzenetek lehetőségével. Országos hatósugarú, vidéken szerkesztett lapokban mit az Alföld, a Tiszatáj, a Napjaink, a Palócföld, az Életünk, a Forrás, de még a két, nem közvetlen pártirányítású országos napilap, a Magyar Nemzet és a Népszava kulturális rovatában is tágasak voltak a mormogás lehetőségei. Olykor olyan elképesztően merész, szocializmus- és szovjetellenes mondatok láttak napvilágot már a hatvanas-hetvenes évek irodalmi, művészeti sajtójában, amelyhez hasonlókat csak a hetvenes évek végnapjaitól kezdve 1989-ig olvashattunk az úgynevezett második nyilvánosságban. Természetesen a hatalom retorziója soha nem maradt el, egy-egy alkotót, vagy szerkesztőt sokkal súlyosabban és hosszabb ideig bélyegeztek meg, zaklattak és üldöztek, mint a nyolcvanas években a szamizdat-mozgalom hőseit.
Hogy végül a szakmai kérdésekről is szót ejtsünk, a konferencia hivatalos témája József Attila életművének elemzése volt. Határon inneni és túli alkotók, többek között Dobozi Eszter, Mezey Katalin, Vathy Zsuzsa, Buda Ferenc, Gyurkovics Tibor, Oláh János, Lackfi János, Barabás Zoltán, Tüzes Bálint írók-költők, M. Szabó Imre filmrendező, Vasy Géza, Tarján Tamás, Tverdota György, Kántor Lajos, Holdosi Gyula, Lászlóffy Aladár, Nagy Gábor irodalomtörténészek tartottak előadást és olvastak föl verseket, esszéket József Attiláról, kinek 1905 április 11-i születésnapját mi magyarok a Költészet napjaként ünnepeljük. A tanácskozók többek között arra keresték a választ: ki ez a hatalmas géniusz, akit a világtörténelem leggyilkosabb eszmerendszere, a baloldali kommunizmus mindenáron ki akar ma is sajátítani. Számos olvasó kénytelen felnőtt fejjel újra fölfedezni magának József Attilát, mert az 1990 előtti középiskolai oktatás elidegenítette a XX század egyik legnagyobb magyar lírikusától. Szerencsére, olykor egy-egy érzékeny irodalomtanár, vagy irodalomértő lekész (e sorok írójának gyermekkorában például Dezső László és Virág László debreceni református esperes) fölhívta a figyelmünket arra, hogy az Óda a világirodalom egyik legnagyobb és összetettebb szerelmes verse. Az Istenem című vallomásversből az is kiderül, hogy József Attila olyan magától értetődő természetességgel hisz Istenben, mint a misére járó öreg parasztnénikék. Sajátos versbeszédével új szavakat honosított meg a költészetben, így a huszadik század második felének meghatározó magyar költőire, Nagy László, Ratkó József, Buda Ferenc, Juhász Ferenc és mások szürrealista nyelvezetére is felszabadítóan hatott.
origo.hu
Orbán Viktor bejelentést tett a kereskedelmi kamarával való együttműködésről
