Rajk László építész, díszlettervező a Magyar Köztársasági Érdemrend Középketresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült. Az 1990-es években az SZDSZ színeiben politizáló értelmiségi később többször megnyilvánult általa fontosnak tartott közléleti kérdésekben. Jelenleg az MTV kuratóriumi elnökségébe delegált SZDSZ-es tag.
Geszti Péter szövegíró, forgatókönyvíró, riporter, műsorvezető a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagrend Lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetésében részesült. A liberális „polihisztorról” 2002-ben még cáfolták, hogy az SZDSZ embere lenne, néhány hete azonban személyével kapcsolatban olyan hírek röppentek fel: politikai pályára lép az SZDSZ színeiben.
Hanti Vilmos az MSZP emberjogi és gyermek tagozatának, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalom és az Éhező Gyermekekért Alapítványnak, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke. A MEASZ vezetője többször jelent meg a jelenlegi kormánypárti politikusok, kormánytisztviselők és Gyurcsány Ferenc oldalán is különböző, a demokráciát féltő rendezvényeken.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középketresztje polgári tagozata kitüntetésben részesülő Balázs Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar Európa Tanszék egyetemi tanára, aki korábban az MSZP külpolitikai programjának egyik szerzője volt. Balázs Pétervolt a Medgyessy-kormány EU-ba delegált ideiglenes biztosa, akit Kovács László volt MSZP pártelnök – botrányos körülmények között – váltott.
Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. munkatársa a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta. Kéri László politológus – aki a minap Orbán Viktort egyszerűen futóbolondnak nevezte – felesége elsősorban gazdasági elemzéseivel szokott feltűnni liberális napilapok oldalain.
Szalai Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományok Intézetében a szociológia tudományok doktora a társadalmi tulajdonviszonyok és a társadalom szerkesztéről, a magyar gazdaság állapotáról írt több könyvet, publicisztikát. Szalai a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatának elismerését kapta. Szalai Erzsébet alapító tagja a Baloldali Értelmiségiek Társaságának, amely azzal a céllal jött létre 2004 novemberében, hogy az írástudók politikai és intellektuális felelősségétől vezérelve időnként véleményt nyilvánítson társadalmunk fontos kérdéseiről. A társaság tagja többek között: Krausz Tamás történész, az MSZP Baloldali Tömörülés nevű platformjának alelnöke, vagy Tamás Gáspár Miklós filozófus is.
Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara egyetemi tanára, történész szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta. Karsai nevéhez fűződik a Kirekesztők és a befogadók című, az antiszemitizmussal foglalkozó kötet, s ő volt az, aki nemrégiben fasisztoid könyvként aposztrofálta Salamon Konrádnak, az ELTE TFK Főiskolai Történelem Tanszék tanszékvezető főiskolai tanárának egyik tankönyvét. Karsai együtt tiltakozott számos más liberális értelmiségivel Semjén Zsolt alábbi kijelentése miatt: aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re.
A Magyar Köztársasági Arany érdemkeresztben részesült Szvák Gyula, az MTA doktora, egyetemi tanár, a Ruszisztikai Központ vezetője. A VIP-betétes Szvák Gyula Magyar Bálint oktatási miszter régi katonatársa és gimnáziumi padtársa, akit egy időre a privatizációra ítélt Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. elnöki székébe ültettek. Szvák egy ideig Princz Gáborral az Élet és Irodalom című hetilap kiadója is volt.
Bölcs István, a 168 Óra című hetilap főszerkesztő-helyettese a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült: a liberális hetilap még ellenzékben is a Fideszt és politikusainak támadását tartja legfontosabb feladatának.
Vágó István, az RTL Klub műsorvezetője a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. Kvízműsorain több generáció nőtt fel. Vágó ugyanakkor több interjúban liberális elkötelezettségéről tett tanúbizonyságot. A 2002-es kampány során Balmazújvárosban Kuncze Gábor talk show-jában lépett föl, és mint médiaszemélyiség szerepet vállalt a 2002-as SZDSZ-es kampányban, amely tett sokkal inkább politikai szerepvállalásnak minősíthető, mint ha az újságíró pénzért vagy rokonszenvből faggatná a politikust.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagrend Lovagkeresztje polgári tagozatával tüntették ki Csapody Miklósnét, a Fideszt folyamatosan támadó MDF-es politikus feleségét, aki a Bozóki András-féle Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatóságának igazgatója.

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”