Uj Péter: Eztán a győztes a csapat még fél órán át ünnepli önmagát, mintha bejutott volna az Albán Nemzeti Kupa negyeddöntőjébe, pedig attól elég messze van, nyilván, permanens anyázás szűrődik be a mikrofonokon, pedig a hangmérnök hallhatóan küzd, a riporter a vesztes edzőt szólaltatja meg, majd dulakodás mögötte: Szűcs kapus akarta megmutatni a kamerának, hogy egy kést dobtak be mellé a pályára, de egy biztonsági ember kicsavarja a kezéből a tárgyat és ellökdösi. A riporter erre egy félmondattal kitér, de nem is próbál meg vele foglalkozni, hiszen egy ilyen nagy rangadóhoz méltatlan volna, máris megszólaltatja a győztes csapat edzőjét, aki örömtől sugárzó arccal, az utolérhetetlenül elegáns szponzorgalléros ingben kijelenti (szó szerint idézem): Csodálatos győzelmet arattunk! Itt az ember már megfagy, még azt sem üvölti magában, hogy „sose legyen nagyobb örömöd!”, hanem halkan tűnődik, a szenvedő ország képét festi maga elé, hiszen a futball az ország metaforája vagy mije, inkább karikatúrája volna, mert az arányok már jócskán eltúlzottak itten: minden butaságunk, tehetetlenségünk, tisztességtelenségünk, prosztóságunk van itten gigantikussá karikírozva. A szakkommentátor Mágus még megjegyzi a végén: több ilyen mérkőzésre volna szükség. Már akinek.
(Népszabadság, 2005. október 19.)
energiapolitikai
Zelenszkij-terv: a Tisza Párt megrendelést teljesít
