A vérbe fojtott forradalom

Negyvenkilenc éve november 4-én a szovjet csapatok támadást indítottak több nagyváros és Budapest ellen, majd megszállták Magyarországot. Kádár János ellenkormány megalakulását jelentette be, és ezen a napon hangzott el Nagy Imre utolsó beszéde. A forradalmat véresen leverték, és a megtorlások több tízezer embert juttattak börtönbe.

1956. november 4-én hajnalban a szovjet csapatok általános támadást indítottak több nagyváros és Budapest ellen. Kádár János az előző nap Moszkvában összeállított, és onnan irányított bábkabinetje felhívással fordult a magyar néphez: csatlakozzanak az ellenkormányhoz. Kádár beszédét az ungvári rádió sugározta reggel öt órakor, és ebben bejelentette, hogy az október 23-i tömegmozgalom véleménye szerint fasiszta felkelésbe torkollt, ezért vált szükségessé a szovjet csapatok behívása. Beszédében Kádár büntetlenséget ígért mindazoknak, „akik a mozgalomba becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak be”, egyben ígéretet tett a forradalom több követelésének megvalósítására, melyek között szerepelt, hogy a rend helyreállítása után a kormány tárgyalásokat fog kezdeményezni a szovjet csapatok kivonásáról.

Nagy Imre segélykérő beszédét a Szabad Kossuth Rádió közvetítette 5 óra 20 perckor. A beszédet többször megismételték angolul, franciául, németül, oroszul, csehül és lengyelül is. „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

Később, miután a miniszterelnök a rádión keresztül hiába szólította fel Maléter Pál honvédelmi minisztert és a hadsereg vezetését a tököli szovjet parancsnokságról való visszatérésre, a kormány tagjai elfogadták a jugoszláv nagykövetség által felkínált menedékjogot, egyedül Bibó István maradt a Parlamentben, amit időközben körülzártak a szovjetek. Mindszenty József bíboros az amerikai követségen kapott menedékjogot.

Bibó István felhívást intézett az ország népéhez, melyben az államminiszter kiemelte, hogy „a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében. Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter. Isten óvja Magyarországot!”

A szovjetek elfoglalták a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium épületét, és körül zárták a laktanyákat, és fegyverletételre szólították föl az egységeket. Malétert és társait helikopterrel szállították Tökölről Mátyásföldre. Budapest több pontján a nemzetőrség szembeszállt a szovjet támadással. A Corvin-köziek súlyos harcokat vívtak az Üllői út, a Práter utca, a Kisfaludy utca környékén, melyben mind a szovjetek, mind a nemzetőrök komoly veszteségeket szenvedtek.

Elkezdődtek a deportálások is, mely során több százan kerültek a Szovjetunióba. Voltak közöttük politikusok is, döntő többségükben azonban fiatalokkal, a fegyveres harcok résztvevőivel töltötték meg a börtönöket.

A szovjetek elfoglalták Kecskemétet, Szombathelyet, Pécset, Székesfehérvárt, Békéscsabát, Miskolcot, Szolnokot, Debrecent és Győrt, és körbevették Tatabányát, Oroszlányt, Esztergomot és Dorogot is. Zsukov marsall este 9-kor a következő helyzetjelentést készítette: „A nap folyamán a szovjet csapatok Magyarországon tovább folytatták a települések megtisztítását a lázadók itt-ott még ellenállást tanúsító, elszigetelt csoportjaitól. Budapesten csapataink teljes egészében elfoglalták a legfontosabb kormányépületeket, és a lázadók ellenállását lényegében megtörték. A városban az ellenállásnak két góca maradt: a Corvin filmszínház és Buda nyugati részén a Moszkva tér. (…) A csapataink által elfoglalt összes helységben katonai igazgatást vezettünk be. Folyik a lefegyverzett lázadók és magyar katonai alakulatok személyi állományának, valamint a lefoglalt fegyverzetnek és lőszernek a számbavétele.”

Kádár Jánost és Münnich Ferencet november 4-én Moszkvából katonai repülőgéppel Szolnokra vitték, ahonnan két nappal később indultak Budapestre egy szovjet menetoszlopban. November 7-én a kormány letette az esküt. A Kádár-kormány visszaállította az október 23. előtti államigazgatást, betiltotta a forradalmi katonatanácsok működését, a forradalmi bizottságokat megfosztották intézkedési joguktól. A harcok ekkor még folytak a szovjet csapatok és a magyar ellenállók között.

November 12-én Nagy Imre kormányát felmentette az Elnöki Tanács. November 16-án egy titkos találkozón Kádár szovjet kérésre beleegyezett a Nagy Imre-csoport Romániába deportálásába, és másnap a jugoszlávoktól azt követelte: adják át Nagy Imrét és társait a kormányának. A jugoszláv kormány ugyan ragaszkodott a Nagy Imrééknek adott garanciához, de nem volt kifogása az ellen, hogy Romániába távozzanak. Csakhogy Nagy Imre és társai kijelentették: nem kívánnak távozni az országból. A Kádár-kormány írásos garanciát adott Jugoszláviának, hogy Nagy Imrét és társait nem fogják felelősségre vonni. November 22-én, miután a jugoszlávok biztosították sértetlenségükről, Nagy Imre és csoportja elhagyta a nagykövetséget. Az ígéretet azonban Kádárék megszegték: előbb Mátyásföldre, majd Romániába szállították a miniszterelnököt.

A szovjetek november végén felszólították Kádárt, hogy kezdje meg a megtorlásokat. Kádár kijelentette, hogy a letartóztatások folytatódni fognak, és akár még szigorúbbá is válhatnak. A karhatalmi alakulatok minden ellenük irányuló megnyilvánulást brutálisan megtoroltak, sok esetben minden ürügy nélkül megvertek embereket.

December elején kezdődtek a tömeges letartóztatások, melyek során százával kerültek börtönbe azok, akiket az ellenállás irányítóinak, szervezőinek tartottak. A tömeges és kegyetlen megtorlás első szakasza 1957 tavaszáig tartott – ekkorra restaurálódott az 1956 előtti politikai rendszer. Ezt követően megkezdődtek a munkahelyi fegyelmi eljárások, tisztogatások. A forradalom után összesen 326 halálos és 26 000 elmarasztaló ítélet született.

A Romániába deportált Nagy Imrét és társait 1957 áprilisában tartóztatták le, majd Budapestre vitték őket, ahol a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte Nagy Imrét a fellebbezés lehetősége nélkül, és a miniszterelnököt másnap kivégezték.

(Forrás: rev.hu)