Angela mint a „csúcstalálkozó angyala”

Az uniós költségvetésről szóló megállapodásról cikkezik a mai német sajtó. A Focus az agrártámogatások elosztásával foglalkozik, és megállapítja, hogy néhány komoly dotációban részesülő gazdaság nem is annyira rászoruló. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tárgyalási taktikájáért Angela Merkel dicséretét zengi.

Focus (focus.msn.de)

A müncheni hírmagazin Üdvözlet Abszurdisztánból című írásában gonoszkodik az uniós mezőgazdasági támogatások elosztásán.

Mint egy ragadozó nagymacska véd Franciaország – az agrártámogatások első számú haszonélvezője – minden egyes vesszőt harminc éve a mezőgazdasági megállapodásokban. A csőd szélén álló kisgazdaságokat kell vidéken támogatni, hangzik a párizsi érvelés, amikor magyarázza az agráralapok iránti töretlen előszeretetét. Néhány komoly uniós támogatásban részesülő gazdaság nem is tűnik annyira rászorulónak. Az angol királynő a tavalyi évben 1,1 millió euró mezőgazdasági támogatást kasszírozott, Károly fiacskája 435 000 eurót.

Gazdálkodóként és rászorulóként alig ismert Albert monacói fejedelem, akinek vagyonát 2 milliárd euróra becsülik. A herceg picardiai 774 hektár gabonájáért összesen 300 000 eurónyi támogatást tesz zsebre. S ezzel az összeggel még nincs is az első 20 EU-agrártámogatást élvező között. Tíz francia nagygazdaság markol fel évente több mint 450 000 eurónyi támogatást. Az éllovas az a camargue-i rizstermelő, aki 866 290 eurót kapott 1770 hektárnyi földjére.

A tíz leginkább támogatott gazdaságból öt rizzsel foglalkozik. Tényleg az EU feladata, hogy a Camargue-i rizstermesztőket és gabonamilliárdosokat támogasson? Mindeddig támogatnia kellett, mert eddig a szubvenciókban semmilyen felső határ nem létezett.
Az egész abszurd cirkusz 1962-ben kezdődött egy csereüzlettel: Franciaország megnyitotta a német ipari termékek előtt a piacát, ellentételezésként Németország hajlandónak mutatkozott az akkor még tényleg elmaradott francia mezőgazdaság támogatására.

Minden uniós polgár átlagban 400 euróval támogatja az uniós (mindenekelőtt a francia) mezőgazdaságot. A támogatásokkal különösen jól járnak a szarvasmarha- és gabonatermelők anélkül, hogy valaki még meg tudná magyarázni az okokat. A 10 milliárd eurós támogatások háromnegyedét Franciaország e két területen költi el. A ténylegesen rászoruló gazdák, például a Pireneusokban élők, akik évente alig 10 000 eurót értéket termelnek meg, szinte semmit sem kapnak: 83 000 hasonlóan nyomorszinten élő gazda kevesebb mint 1250 eurót kap évente.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív napilap Angela a csúcstalálkozó angyala címmel zengi a kancellár asszony a német sajtóban szokatlan dicséretét.

Megkönnyebbülten, kicsit gyűrött nadrágkosztümben, széles mosollyal prezentálta Angela Merkel szombat reggel három órakor Brüsszelben az elvégzett munkát. „Egy jó jelzés az EU és Németország számára” – így értékelte az éjszakai órákban a megállapodást. A külföldi sajtó már új csillagot ünnepelt az uniós égen: „Egy közvetítő, aki össze tudja hozni a feleket.”

Még 12 órával korábban szinte senki sem mert volna arra fogadni, hogy a hatalomért és pénzért folytatott brüsszeli póker megegyezéssel fog befejeződni. Merkel taktikája végül sikerrel zárult. A két fő riválissal a francia elnökkel és a brit miniszterelnökkel órákon keresztül alkudozott a megfogalmazásokon, míg végül képesek voltak megegyezni.

A végén, amikor Lengyelországnak csak 100 millió euró hiányzott ahhoz, hogy igent mondhasson, Merkel engedett, és átengedte ezt az összeget a már a kelet-német területekre ígért strukturális segítségből Varsónak. Ez Merkel számára elviselhető volt. Hiszen Németország mint a legnagyobb nettó befizető most sokkal jobb megállapodást vihet haza, mint az még júniusban Gerhard Schröder (SPD) kancellársága alatt látható volt. „Az eredményt tiszta lelkiismerettel prezentálhatjuk a pénzügyminisztereinknek” –nyilatkozta Merkel.

Barroso helyettese, Verheugen dicsérte Angela Merkelt tárgyalási taktikájáért: aki bemutatkozásakor már megmutatta, milyen szerepet játszhat Németország: jó kapcsolatokat kell ápolnia mindenkivel, szorosan együttműködnie Franciaországgal, anélkül hogy elveszítenék a többi résztvevő bizalmát. A varsói miniszterelnök, Marcinkiewicz külön megköszönte az előre hozott karácsonyi ajándékot. „Ez a szolidaritás legszebb és legcsodálatosabb gesztusa” – nyilatkozta Marcinkiewicz, aki a német kormányfőben az ő saját személyes csúcstalálkozó-angyalát látja.

Der Spiegel (spiegel.de)

A baloldali hamburgi hírmagazinban Henry M. Broder Enjoy the Britskrieg! című írásában gonoszkodik a britek mind szánalmasabb németellenességén.

Szakadatlanul emlékeztet a brit sajtó – gyakran igen komikus módon – a német veszélyre. Most a Sun című bulvárlap kiadta a jelszót: „Britskrieg” (Lefordíthatatlan szójáték, mely az angolban is meghonosodott Blitzkrieg = villámháború kifejezésre épül, és valami olyat kellene jelentenie, hogy a britek elleni háború: a lap attól tart, hogy a német rendfenntartó erők mini páncélosokkal fogják rettegésben tartani a brit szurkolókat.)

Vannak nemzetek, melyek megelőzik korukat, és vannak olyanok, amelyek a történelmük után rohannak. Ez utóbbi kategóriába tartoznak a németek és a britek. A német antifasizmus naponta erősödik, minél inkább távolodunk az időben a Harmadik Birodalomtól, annál inkább nő a Hitlerrel és kompániájával szembeni ellenállás. Angliában hasonló a helyzet. Ami a németeknek az antifasizmus, az a britek számára a németellenesség.

E sorba illik a Sun címlapja, ahol a „Britskrieg” cikkükhöz még a fantázia páncélosok fényképét is mellékelték.

A fantázia nem ismer határokat, ráadásul már régen volt, amikor a brit flotta áthajózta a fél világot, hogy néhány, az Antarktisz szélén fekvő szigetet felszabadítson az argentin megszállás alól. Mindenekelőtt azokra a fiatal nőkre emlékszünk, akik a lelkesedésükben búcsúzásukkor felhúzták a pulóverüket, hogy emlékeztessék a fiúkat arra, ki és mi vár rájuk, ha végeztek a melóval.

Azóta a briteknek nem sok öröm jutott. Ellentétben a falklandi háborúval, az iraki háború inkább a kellemetlen küldetések közé tartozik, mely akár az otthoni busz- és vasúti utazást is kiszámíthatatlanul kockázatossá teszi. Ezért köszöntheti a londoni polgármester, Ken Livingstone, az ismert fundamentalistákat és a renitens feleségek testi megfenyítésének híveit, és megértéséről biztosíthatja az elnyomottak ügyéért küzdőket – de ezek a gesztusok nem tették biztonságosabbá a Trafalgar Square környékén az életet.

A nácikkal sokkal egyszerűbb. Egyrészt már régen halottak, de a britek emlékezetében tovább élnek. Így azután folyamatosan lehet vadászni, anélkül, hogy egyszer végre leterítenék őket. Igazi alternatíva a rókavadászat lenne, de ezt a közelmúltban betiltották. Nem vezet semmire sem a briteket arra emlékeztetni, hogy a királyi család tagjai egykor szintén szimpatizáltak a nácikkal, s nem volt mindig biztos, hogy Anglia hadba lép ellenük. A „Britskriegnek” nincs vége. Ugyanúgy a brit folklór része, mint a Fish'n'Chips, a mazsolás puding, mint a tejkaramella és Edgar Wallace.