Czakó Gábor: December 5-e, az árulás napja

Czakó Gábor: Ezerkilencszázötvenhat november 4-e az árulás napja lehetett volna történelmünkben, ha Kádárék árulását, a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány megalakulásának bejelentését nem nyomta volna el a Vörös Hadsereg testvéri tankjainak dübörgése és ágyúszava. Kádár, mint elvtársai bebörtönzöttje, bizonyos körökben élvezett némi népszerűséget: ezért lehetett a Nagy Imre-kormány tagja. Onnan szökött át az ellenséghez, s az ő fegyvereinek árnyékában váltotta át Rákosi Farkasait a maga Apró Dögeire. Rebesgetik, hogy vitték, hogy kényszerítették, hogy a haynaui terrort megszégyenítő rémuralmát az oroszok parancsára gyakorolta úgy, ahogy. Mindenesetre jellemben alatta maradt az osztrák táborszernagynak, akinek volt ereje lemondani hivataláról, most mindegy, hogy miért, s előtte megkegyelmezni az összes halálraítéltnek.
A gazdaságkor erkölcsi főiránya a romlás. Kádár mai utóda a régi-új élcsapat élén – de facto – és de jure a kormány élén ezért hitványabb elődjénél. Nem is kerülhetett volna oda, ha másmilyen lélek volna.
Bebizonyította ezt a 2004. december 5-e előtti népszavazást megelőző nemzetellenes kampányával. Róla még csak nem is rebesgették, hogy bárki kényszerítette volna az árulásra. Önként tette, dalolva, szokásos Tartuffe-ös cinizmusával.

(Magyar Nemzet, 2005. december 2.)