Honvédek a doni vágóhídon

1943. január 12-én a szovjet Vörös Hadsereg áttörte a kényszerből a keleti frontra vezényelt 2. magyar hadsereg védelmi vonalát. Az ezt követő néhány hétben a magyar honvédek nagy része elpusztult, eltűnt vagy fogságba esett. A tragédiát – a Horthy-rendszerben éppúgy, mint a negyvenéves kommunista uralom alatt – elhallgatták a társadalom elől.

A rendszerváltozás óta szabadon emlékezhetünk, ám a megkésett múltidézés már nem válhatott tisztító katarzissá a magyar nemzet számára.
Hatvanhárom esztendővel ezelőtt a távoli Oroszország egyik fagyos, havas vidékén, a Don folyó mellett magyar katonák néztek farkasszemet a folyó másik partján felsorakozott szovjet alakulatokkal. Akár otthon is érezhették volna magukat, hiszen a magyar nép vándorlásai közben megfordult már ezen a tájon, igaz, egy sokkal régebbi korban. De a katonák nem érezték az otthon hangulatát. Valójában többségük nem is igen tudta, mit is keresnek ott, távol a hazájuktól. Nekik azt mondták, hogy a Kárpátokat védik, de sokan tudták: Magyarországot a Donnál nem lehet megvédeni. Legfeljebb elveszíteni.

A cikket a Magyar Nemzet január 12-i számában olvashatják.