Bíró András „alternatív Nobel-békedíjas” a Népszabadság tegnapi számában kijelentette: „A felhívás abban a magabiztos, tévedhetetlen és kirekesztő hangnemben íródott, amelyet a magyarországi jobboldal is előszeretettel használ.” Szerinte a szöveg azt a látszatot erősíti, hogy a magyarságon valamiféle ősi átok ül. Bíró a maga részéről nem igényli, hogy az egyház úgymond tudatfejlesztésben részesítse. Ugyancsak laptársunkban Herczog Mária szociológus nem vitatja, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar szándékai tisztességesek, ám számára kérdés, hogy „az egyház, amely eddig maga sem volt képes megújulni, mennyiben tud hozzájárulni a nemzet lelki megújulásához”.
A Magyar Nemzet is megkérdezte a magyar közélet néhány jeles személyiségét a püspöki kari dokumentumról.
Tomka Miklós vallásszociológus érdeklődésünkre előrebocsátotta: nem először szól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kritikusan a magyar társadalom állapotáról. Utalt arra: 1996-ban egységesen pozitív visszhang fogadta az Igazságosabb és testvériesebb világot című terjedelmes szakmai elemzést. „Úgy látszik, nehezebb elfogadni, ha a gondok emlegetése közérthetőbb, és minden hívő emberhez szól” – jegyezte meg Tomka Miklós.
A vallásszociológus elemzése szerint a körlevél az emberek és a társadalom lelki megújulását sürgeti, és kétségtelen a benne rejlő társadalomkritika. Tomka nem tartja meglepőnek, hogy az uralkodó réteg, ha ilyennel találkozik, azt minduntalan forradalminak, sőt támadásnak érzi, és hogy már olyan is megfogalmazódott, az egyház átveszi a baloldal szerepét. Erre az a válasza a professzornak, hogy a keresztény tanítás mindig a kisemberek érdekeit képviselte, és a hívők többsége mindig a szegény emberek közül került ki.
Tomka megállapította, a körlevél drámai hangja sokakat megrázott. Vannak, akik azért tiltakoztak, mert szerintük a családok szétesése, az abortuszok magas száma, a népességfogyás és a két évtizede emlegetett értékvesztés stb. nem olyan nagy baj. „Legalább a sokat emlegetett tolerancia nevében engedjük meg a vallási vezetőknek, hogy a keresztény normák ilyen krízisét nemzeti katasztrófának minősítsék. Aki pedig nem látja olyan nagy bajnak mindezt, számoljon el a saját lelkiismeretével” – ajánlotta a vallásszociológus.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele mindenekelőtt a katolikus híveknek szólt, olyan szóhasználattal és módon, amelyről tudjuk, hogy megértik – szögezte le Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát, aki a püspöki konferencia tagjaként maga is aláírta a dokumentumot. A főapát felhívta a figyelmet az egyház küldetésére, nevezetesen Krisztus evangéliumának hirdetésére, amely mindenkinek szól. Megjegyezte, ennek során az első feladat csak az lehet, hogy „saját magunk újuljunk meg”. Ezt kell, hogy kövesse az, hogy általunk, szolgálatunk közreműködésével honfitársainknak is föl tudjuk ajánlani a hitünk szerint legjobb utat.
Várszegi Asztrik úgy vélte, természetesen lehetne vitatkozni arról, hogy jó-e, korszerű-e, ha az egyház sajátos szótárat használ, de ennél fontosabb, hogy leginkább az egyház mutathat rá arra: a változó világban, társadalomban és gazdaságban egyetlen biztos dolog van: Isten és az ember lelke. Ezért a főapát szerint fontos, hogy a körlevél a belülről építkezésre, az értékek szem előtt tartására hívta fel a figyelmet, illetve lelki megújulásra buzdított. Közbevetésünkre, hogy laptársunkban valaki azt fogalmazta meg, a dokumentum hangneme kirekesztő, Várszegi Asztrik így felelt: „A körlevél tiszta és jobbító szándéka nem lehet kétséges senki előtt. Egyet biztosra mondhatok: ez a szándék nem vezette a püspöki kart. Stílusunkhoz és gyakorlatunkhoz tartozik, hogy tanítunk, és talán ez ad okot többféle megközelítésre. De az is természetes, hogy a társadalom felől érkező visszajelzéseket elemeznünk, mérlegelnünk kell egy következő hasonló megszólalásra gondolva.” A főapát abban sem lát visszásságot, hogy a diagnózist a nemzet állapotáról állapította meg a püspöki konferencia, s hogy hangot adott aggodalmainak. – Az egyház úgymond a „felebarát” gondolatkörben mozog, azaz sajátjainkon túl azokhoz szólunk, azokért aggódunk és azoknak akarunk szolgálni, akik közvetlen közelünkben, környezetünkben vannak.
„A püspökkari körlevél történelmi helyzetértékelésének az igazságát mindenki a saját bőrén érezheti, amennyiben felelősséggel viseltetik népünk sorsa iránt” – állapította meg Domokos Mátyás író-kritikus. Ám így folytatta: „Kérhetjük a Seregek Urának irgalmát, de elsősorban nekünk kell mindent megtennünk azért, hogy leküzdjük a nehéz helyzet kiváltotta depresszió csábítását, amely a körlevél szerint is kollektív nemzeti öngyilkosság felé tereli a sok csalódás következtében hitét, életerejét és életkedvét veszített magyarságot. Ez a körlevél – gondolom, nem csak engem – újólag arra figyelmeztet, hogy minden magyar felelős minden magyarért. A nehéz valósággal való szembenézés bátorságát el nem mulasztva kell megkísérelnünk, hogy kezünkbe vegyük saját sorsunkat.”
„A hazugságok tömkelegéből hangzik fel a felszólítás és könyörgés: emeljük fel szívünket!” – interpretálta a katolikus egyházi vezetők megnyilatkozását Makovecz Imre építész. Visszapillantva úgy vélekedett: felemelkedésünk feltételeit immár több mint tizenöt éve nem teremtettük meg. Jellemzőnek tartja, hogy többek között „a diszkriminatív adózási rend, a kárpótlási jegyekkel való szélhámoskodás és gáttalan spekuláció ismét vagyontalan és kiszolgáltatott embertömeggé tette a magyarságot határainkon kívül és belül egyaránt. Makovecz Imre már csak ezek miatt is bizonyos abban: „A római katolikus egyháznak igaza van.”
origo.hu
Ők azok az orvosok, akik pénzért, titokban nemátalakító műtéteket végeztek Kiskunhalason
