Uj Péter: Akiket még lehülyézni sem lehet

Uj Péter: A magyar sajtóper sematikus rajza: X. képviselőről megírja Y. napilap, hogy később feleségül vett titkárnőjére íratta a Mátyás-templomot, diplomata-útlevelet szerzett neki, és állami pénzen utaztatta nagynénjéhez, Caracasba. A megtámadott képviselő perel, keresetének lényege, hogy az illető hölgy sosem volt a titkárnője. A bíróság megállapítja, hogy a hölgy nem volt X. képviselő titkárnője, hiszen a párt/frakció/kormányszerv a képviselő által bizonyítékként csatolt fizetési listáján mint „személyi asszisztens” szerepel, Y. lapot helyreigazításra kötelezi, indul a magánvádas polgári, a rágalmazás satöbbi.
A milliószor leostobázott, megvetett Amerikát már rég utolértük, le is köröztük talán. Vagy most mi az úristent gondoljunk arról a polelittag érinthetetlenről, aki a legkisebb ostoba sérelmét is bírósággal akarja megtoroltatni, mert megteheti? (Ő meg seggrészegen lobogtatja a képviselői igazolványát a rendőrnek a közúti ellenőrzésnél: a mentelmi jog az mentelmi jog, jobbágyok!)
A jó magyar joggyakorlat szép lassan körbefalazza a politikusok bírálhatatlan, tévedhetetlen, anyázhatatlan kasztját. Próbáljon bárki lehülyézni egy politikust! Jön a személyiségi jogi per, szinte automatikusan jár a kártérítés. Nem elég, hogy hülyére lopja magát, hogy egyébként is feudális előjogok illetik meg, nem elég, hogy a legvadabb baromságokat üvöltözheti szerteszéjjel, még lehülyézni sem lehet.
Ezért kergettük el Czinege Lajost?

(Népszabadság, 2006. január 18.)