A televíziók a 37. Magyar Filmszemle tegnap esti eredményhirdetését igen mostohán kezelték. Az úgyevezett ajánlókból is több helyen kimaradt a 37. Magyar Filmszemle végeredménye, s nem egy csatornán harmadik-negyedik tudósításként közölték a mozgó képek versenyének végeredményét. Erre még úgy-ahogy magyarázatot adhat a tény, hogy a szocialista párt két választási botránya szinte az eredményhirdetéssel egy időben robbant ki. Még a szemleközönség egy része is attól háborgott: igazából még el sem kezdődött a kampány, de a jelenlegi nagyobbik kormányzó párt már kétszer is megszegte a választási törvényt. Nyakó István szocialista képviselő a törvényben megszabott idő előtt elkezdte gyűjteni a kopogtatócédulákat, Karsai József pedig egy gyermekfalunál kampányolt. Erről beszéltek a filmbarátok is a Mammutban, kedden este. Hétfőn pedig egy „kamu„ bombariadó miatt maradt el Tarr Béla rendező és a játékfilmes zsűri sajtótájékoztatója.
A botrányok olyannyira agyonnyomták a filmeket, hogy nem egy lap még azt a tényt is kihagyta a szemlenyitóról szóló tudósításaiból: a mustra ezúttal is három helyszínen, a Mammut Moziban, a Millenáris Központban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban játszódott. Az igazi, gonoszul időzített bombát az Élet és Irodalom című hetilap helyezte el. A szemle nyitányát megelőző hét végén Gervai András filmkritikus tollából leleplező cikk jelent meg Szabó István Oscar-díjas filmrendező ügynökmúltjáról. Ráadásul kiderült: a hír igaz, maga Szabó István sem tagadja, csak éppen megpróbálja, még élő évfolyamtársainak asszisztenciáéjával hősi tetté pofozni a tényt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc után több éven át jeletéseket írt a politikai rendőrségnek. A február 7-i, pénteki sajtótájékoztatón a Millenáris Színházteremben elhangzott, Szabó évfolyamtársai Rózsa János és Kézdi-Kovács Zsolt jóvoltából, hogy Szabó Istvánt, Kézdi-Kovács Zsoltot és Kardos Ferencet erőszakkal szervezte be besugónak a politikai rendőrség. A három ügynök – a megszólalók szerint – senkinek sem ártott. Ez a kijelentés még a Népszabadságnak is sok volt, a lap krirtkusa azt írta, hogy ennek a kijelentésnek több ponton is ellene mondanak az Élet és Irodalomban megjelent idézetek.
A külföldi, főként német lapok pedig enyhén szólva megütközéssel kezelték a tényt, hogy Magyarországon, az 1956-os forradalom országában baloldali értelmiségiek egy része valóságos rokonszenvtüntetést, aláírási kampányt szervez kommunista-szocialista besugók védelmében.
Sajnos, a nem filmes botrányok elterelték a figyelmet arról a tényről, hogy a jelenlegi kormány nem tartotta be a filmes társadalomnak tett ígéreteit egy ponton sem, és lépten-nyomon semmibe veszi az alapjában véve jó filmtörvényt. A finisben pedig inkább csak a folyosókon háborogtak a hazai szakemberek amiatt is, hogy 37. Magyar Filmszemle nemzetközi zsűrije a fődíjat a Taxidermia című filmnek ítéte oda. A nagyreményű Pálfi György esztétikai szempontból enyhén szólva kifogásolható, az undorító jelenetekben öncélúan tetszelgő, közhelyes üzenetet kisugárzó filmet készített. Pálfi azt mondja el nekünk, már-már valóságshow-kat idéző képi frázisokban, hogy a világ ocsmány, Magyarország debilek gyülekezete. A nemzetközi zsűri innovatívnak nevezte indoklásában a művet, amely már a hatvanas években is elcsépeltnek számító, meghökkentőnek szánt képeket helyezett kötelességszerűen egymás mellé. Kiváltképpen lapos és közhelyes a három Parti Nagy Lajos-novella nyomán készült film alaptörténete. (Forgatókönyvíró: Pálfi György és Ruttkay Zsófia.)
A hazai szakma jelentős része szerint a szemle valódi győztese, a rendezői díjas fiatal, tehetséges Hajdu Szabolcs, a Fehér tenyér című film alkotója volt. A rendező valóságos motívumokon alapuló történetben meséli el egy kiemelkedő fiatal sportoló, edző, cirkuszi mutatványos különös életét, szenvedéseit és megdicsőüléseit. S arról is beszél: minő fura álarcokat öltve állhatja meg a helyét egy kiemelkedő magyar tehetség a nagyvilágban. És arról sem hallgat a rendező, hogy a mi kis kelet-közép-európai életünk minden nyűgével, szomorúságával együtt is még ma is emberformájúbb, mint a nagyvilág. Bár sajnos, egyre inkább kezdünk a világra hasonlítani.
E sorok írója annak a műnek ítélte volna oda a nagydíjat, amely a rendezői látványdíjat kapta meg csupán – megosztva egy hasonló szellemiségű és képi világú alkotással. Szemző Tibor: Az élet vendége – Csoma-legendárium című, rajz- és játékfilmes elemeket mesterien ötvöző filmje remeklés, amely a buddhizmus létfilozófiájának mélységeit is elénk tárja a nagy erdélyi, székely-magyar kutató, Kőrösi Csoma Sándor életútjának fölmutatásával. A népmesei narrációt „szolgáltató” Törőcsik Mari, Szemző Tibor rendező, Szaladják „Taiko” István operatőr, Sári László forgatókönyvíró, Durst György producer vizuális, akusztikai, intellektuális értelemben egyaránt jelesre teljesített. Az én másik kedvencemet, A Madárszabadító, felhő, szél című kihívóan antifilmes költeményt Szaladják „Taiko” István rendezte, az operatőr Gózon Francisko. Az alkotók az orosz prérire varázsolták egy Krisztus-követő, Assisi Szent Ferenc oroszországi reinkarnációjaként is fölfogható próféta különös megfeszíttetését és fiatal tanítványának beavatási történetét különlegesen vonzó orosz tradicionalista zarándokénekek kíséretével, Robert Ovakimjan és Danyil Oszipov egyszerű és szuggesztív színészi játékával.
Az operatőri díjat megosztva kapta Nagy András, a Johanna című filmben nyújtott újszerű képi megfogalmazásáért és a Fehér tenyér című film hiteles fényképezéséért, valamint Máthé Tibor a Vadászat angolokra című film képi világának magas szintű megteremtéséért. Ezt a valóban szépen fényképezett, ám fiaskószerűen gyönge filmet Bagó Bertalan rendezte. A mű a XIX. századi, reformkori Magyarországba plántált parabola akart lenni az ügynökvilágról, ám sem a szabadságharcot megelőző Magyarországról, sem a máról nem tudott mondani semmit. Mintha Jancsó Miklós hetvenes évekbeli, gyöngébb történelmi példázatainak és az egykori ügynök, Bódy Gábor Pszichéjének valóságszerűbb, halovány árnyéka lenne. Apropó, ügynök. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezettnél hamarabb, február 9-én mutatják be a mozikban Szabó István gyöngére sikeredett, Rokonok című filmjének adaptációját, amelyet Eperjes Károly, Csányi Sándor, Szarvas József, Oleg Tabakov, Kállai Ferenc, Marozsán Erika, Tóth Ildikó kiváló játéka emel ki a feldhető filmek listájából. Az Élet és Irodalom időzített bombájának köszönhetően – lapunk kivételével – mindenki más csak szordínósan merte megírni, hogy Szabó Istvánnak, a Gyurcsány-kormány panamáira is gyakran célozgató parabolafilmje nem sikerült. Valószínűleg azért, mert Móricz Zsigmond regénye ellenáll a példázatos feldolgozásnak. Az viszont valószínűnek tűnik, hogy – idézve Vitézy Zsófiát, a Reform február 2-i számának vezércikkíróját – a „nagy leleplezés” azért is történt meg éppen a szemle előtt, mert igen csak leszedi a keresztvizet a Medgyessy–Gyurcsány-kormányról. És talán az sem véletlen, hogy Szabó István felesége, Gyürei Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója többször is összekülönbözött a jelenlegi minisztériummal, amely nem hajlandó a filmtörvényt végrehajtani. Ugyanis a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak a törvény megszületése után már régóta teljes mértékben át kellett volna már vennie a milliárdos értékű hazai filmállományt, hogy az mentesülhessen a jelenlegi kormány által támogatott furcsa privatizációs folyamatoktól. A hatalom, úgy tűnik, büntetni akart, de bakot lőtt. Az átlagember ugyanis a szocialistákat szidja az ügynökbotrányok miatt. S a baloldali értelmiséget is megosztja a rosszízű, kellemetlen történet.
Sajnos, a dokumentumfilmek versenye sem múlt el pártállami felhangok nélkül. Nem került be a döntőbe számos jelentős dokumentumalkotás, többek között Vitézy László Demecser című filmje, amely sommás véleményt nyilvánít a szocialisták 2002-es választási ténykedéséről. Vitézy László másik „bűne”, hogy a Hír TV nemrégiben sugározta a rendezőnek Lech Walesával és Emil Constantinescuval készített dokumentumalkotását. E filmben a lengyel Szolidaritás és a román változások emblemetikus alakjai kimondják: amíg posztkommunista utódpártok és érdekszövetségek tartják kezükben a hatalmat az egykori szovjetzóna területén, addig nem lesz igazi rendszerváltozás. És nem rejtik véka alá azt a véleményüket sem, hogy maga a nép is felelős azért, hogy újra és újra visszaszavazza a hatalomba egykori kínzóit. Nem került a szemledöntőbe Varga Ágota Jó szerencsét, emberek című dokumentumfilmje a magyar bányászat elsorvasztásának históriájáról. Rosszízű botrány tört ki Dárday István és Szalai Györgyi Falurombolás című filmje kapcsán, amelynek Uránia mozis vetítését a Magyar Posta vezérigazgatója az utolsó pillanatban próbálta letiltatni, mert a film a magyarországi kistelepülésen működő posták elsorvasztásáról vall.
A nagydíjat egy spanyol polgárháborúról szóló – egyébként tisztességesen elkészített dokumentumfilm – Forgács Péter: Fekete kutya című alkotása kapta. A dokumentaristák rendezői díjában megosztva részesült Dobray György: Gólyamese és Litauszky János Cérnaszálon című munkája. A tudományos-ismeretterjesztő filmek mezőnyében Lakatos Iván: A Casus-belli ember vitte el a pálmát. Rendezői díjat kapott Mosonyi Szabolcs: Gyapjaspille – Hernyók a pokolból című munkája. Csak sajnálni tudjuk, hogy ez a két kategória számos értékes, kitűnő filmjével együtt háttérbe szorult a vitatható játékfilmek mögött.
A 37. Magyar Filmszemlére, úgymond, föltette a vaskoronát a tegnap esti, zűrzavarosra sikeredett eredményhirdetés. A rosszul időzített filmbejátszások, a szinkrontolmács olykor nehezen érthető, máskor ”hallhatatlan„ szövege, a díjat átvevő, senki által nem segített művészek burleszkbe illő botladozásai olykor hangos hahotát váltott ki a közönség soraiból. Túléltük ezt is.
origo.hu
Menczer Tamás: Mi lesz így velünk?!
