Még április 14-ig tekinthető meg Brüsszelben a Budapest, a művészek városa című kiállítás, amely a 20. századi budapesti műtermeket, mozikat és kávéházakat mutatja be fotográfiák, dokumentumok, építészeti tervek és makettek, tárgyak, valamint korabeli filmek segítségével.
A mozi mint meghatározott társadalmi tér nem létezett a 20. század előtt, és számos jelét láthatjuk annak, hogy az induló században már másnak adja át jelentőségteljes helyét. A moziban először egy zseniális technikatörténeti találmány és közönsége találkoztak. A mozi később magához vonzotta a színészeket, rendezőket is, akik közül nem kevés az egyetemes mozitörténet kimagasló alakjává vált.
A korszak új műtermei az ekkor kiépült Új-Lipótvárosban a gazdasági válság ellenére ugyanúgy a modern építészet jelentős alkotásainak számítanak, mint az újratervezett kávéházi enteriőrök és portálok. A műterem az egyik legelzártabb élettér, noha épp a kortárs művészetben figyelhetjük meg a művészet kontextus- vagy közönség iránti igényét. Amikor a műterem tervezői feladattá, építészeti témává vált, a 19. század második felében, a műtermekben folyt képzőművészeti alkotómunka közérdeklődésre tartott számot: kedvelt témája volt az újságok szöveg- és képanyagának, karikatúráinak, s a művészregényeknek is.
A kávéház az 1700-as évektől 1949-ig a polgári hétköznapok egyik legfontosabb színtere volt. Virágkorát a 19-20. század fordulóján élte. Itt forrt a politikai és üzleti élet, működtek a szerkesztőségek és a legkülönfélébb asztaltársaságok, alakultak pártok és sportegyesületek. A kávés szakma is önálló, megbecsült mesterségnek számított. Újjáéledése a kelet-európai országok rendszerváltásával kezdődött. A tárlat a régi, nagynevű kávéházak mellett a szocialista idők presszóiról – mint a mitikus Ibolya –, illetve a mai, legújabb kávézókról is bemutat felvételeket.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
