Vörösterror a sztyeppe mélyén

Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze és Reif Roland, a XX. Század Intézet történésze a szovjet totalitárius diktatúra nyomait kutatva jártak a Kazah Köztársaságban. Útinaplóik és videóik tanulsága szerint a távoli sztyeppe nem csupán a világtól elzárt munkatáborok, hanem elhurcolt magyarok, hős papok és a keresztény hit kitartásának mementóit is rejti.

Temirtau, a háttérben a szennyező vasüzem kéményeivel - Karaganda, Kazahsztrán Forrás: Eurasianet

Kazahsztán neve elválaszthatatlan a szovjet elnyomástól és a Gulag-rendszertől. Balogh Gábor és Reif Roland úti célja nem véletlenül a hatalmas kiterjedésű, Magyarországnál négyszer nagyobb területet lefedő KarLag (Karaganda Javító-munkatábor) egykori központja volt. Ez a táborrendszer a vörösterror egyik legnagyobb gyűjtőpontja volt, ahol a Szovjetunió egész területéről érkező elítéltek, hadifoglyok és deportáltak tízezreit tartották fogva embertelen körülmények között.

A bányászok dicsősége emlékmű, Karaganda egyik jelképe Fotó: XX. Század Intézet

A gulághorror azonban csak a második hulláma volt az ideológiai alapú tömegpusztításnak. Az 1930-as évek elején, a szovjet erőszakos kollektivizálás és gabonaelkobzás következtében bekövetkezett asharshylyk (kazah éhínség) során a nomád kazah lakosság 25-40 százaléka, másfél-kétmillió ember halt éhen. Ez a tragédia, amely a holodomorhoz hasonlóan a kommunista rendszer emberellenes természetét mutatja be, a terror későbbi évtizedeinek tragikus előszobája volt a távoli sztyeppén. A történészek joggal hangsúlyozzák: a kazah nép tragédiája a kommunista diktatúra által okozott európai méretű szenvedésnek is része.

Karaganda, a csontokra épült város magyar vonatkozásai

A magyar kutatók útja a Gulag-korszak ikonikus városába, egyenesen Karagandába vezetett. A szovjet iparosítás zászlóshajójaként hirdetett bányaváros valójában a kényszermunka szimbóluma: számos épületét, infrastruktúráját a KarLag foglyai, hadifoglyai és deportáltjai építették fel.

Ebben a kegyetlen környezetben ugyanakkor közvetlen magyar vonatkozásokat is találunk. A szovjet fogságba esett magyar hadifoglyok, illetve a kényszermunkára hurcolt magyar deportáltak közül sokan dolgoztak a karagandai bányákban és építkezéseken. A szovjet rendszer nem tett különbséget nemzetiségek között: azonos brutalitással bánt a magyarokkal, a németekkel, a lengyelekkel, a baltiakkal.

Szemipalatyinszk tesztterület nukleáris szennyezettsége Forrás: XX. Század Intézet

Magyar pap a vörös csillag árnyékában: hit és emlékezet

A sztyeppe legmeghatóbb és leginkább európai-magyar vonatkozású emlékei az egyház erejéhez kötődnek. A hit fénye volt a sötétségben Chira Sándor, vagy ahogy hívei ismerték páter Alexander, a kárpátaljai születésű görögkatolikus pap, akit 1945-ben titokban püspökké szenteltek. 

A 25 év kényszermunkára ítélt páter megjárta a legszörnyűbb gulágpoklokat, de életben maradt és hű maradt fogadalmához. 

Rabtársai visszaemlékezései szerint még a tábori kórházban is lelkipásztori szolgálatot végzett, éjszaka titokban miséket tartott, prédikált, tartotta a reményt és a hitet fogolytársaiban.

Chira Sándor Forrás: XX. Század Intézet

Az ő kitartásának is köszönhetően épülhetett fel a későbbiekben Karagandában Közép-Ázsia legnagyobb katolikus temploma, amely ma már nem csupán a hitet, de a kommunista terror áldozatainak emlékét is őrzi. A templom a magyar pap örökségét és az európai vallási identitásnak a kommunista elnyomással szembeni győzelmét is szimbolizálja.

A szovjet pusztítás árnyékában

A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a kommunizmus nemcsak a társadalmat, hanem a természetet is pusztította, elég csak a tenger méretű Aral-tó részleges kiszáradására gondolnunk. Ehhez a pusztításhoz kapcsolódik egy másik, európaiak által is jól ismert tragédia: Csernobil emlékezete. Bár az atomkatasztrófa Európa szívében történt, a szovjet rendszer hatásai ide is begyűrűztek. 

A kazahok tömegesen vettek részt a csernobili „takarítási” munkálatokban, ezzel osztozva a szovjet éra által okozott tragédiában Európával.

A kommunista totalitárius hatalom pusztító ereje és embertelen logikája így köti össze a távoli kazah sztyeppéket Közép- és Kelet-Európával.

Lapunk azon kérdésre, hogy mi volt a legmegrázóbb magyar szempontból e tájon, ahol bennünket testvérnépként tartanak számon a kazahok, a kutatók elmondták, Kazahsztánban a szovjet rendszer politikai és kulturális átalakítási kísérlete gazdasági, ipari és katonai kísérletek tucatjaival is társult. 

Karaganda létrejötte és egész XX. századi története a diktatúra mechanizmusaihoz kötődik, sok magyar család szenvedéstörténetével együtt. Kerültek magyar foglyok az Alzhir elnevezésű táborba is, ahol kizárólag férjeik vagy családtagjaik vélt vagy kitalált bűnei miatt elítélt nőket tartottak fogva, dolgoztattak és erőszakoltak meg a szovjet őrök évtizedeken keresztül

– hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy Chira Sándor emléke a helyi katolikus közösség számára máig meghatározó, sírját ápolják, érte is szól a mise utáni könyörgés, sőt a kutatók ottjártakor a karagandai püspök vasárnapi prédikációjában az ő alakját idézte fel példaként a bérmálásra járulók előtt.

Karaganda 2012-ben megépült új katolikus temploma Fotó: XX. Század Intézet

Kazahsztán átalakulóban

Azt is megtudtuk a szakértőktől, hogy Kazahsztánban a levéltári kutatás és a történelmi helyszínek felkeresése továbbra sem egyszerű feladat a nyelvi és adminisztratív akadályok, illetve a hatalmas távolságok miatt. 

A szovjet típusú diktatúra történetével kapcsolatos tapasztalatok mindkét ország számára ismerősek, ami szilárd alapot teremthet az együttműködés elmélyítéséhez, a már meglévő gazdasági kapcsolatok mellett mindinkább előtérbe kerülhet a tudományos és kulturális együttműködés is 

– jelezték.

A Közép-ázsiai országban ugyanakkor látványos átalakulás zajlik, amely különösen szembeötlő a fővárosban, ahol az építészet és a nemzeti szimbólumok használata egy új kazah identitást reprezentál. A felszín alatt még számos szovjet „örökség” él tovább, például a hatalomgyakorlás centralizált jellege vagy a második világháborús szovjet győzelemhez kötődő ünneplés fontossága. A korszak kritikusabb feltárása elkezdődött, ezek a „reflexek” nem nosztalgia formájában jelennek meg, hanem egyfajta belső alkalmazkodásként és egy történelmileg kialakult túlélési stratégiaként Oroszország mellett. 

A mindennapi életben az orosz nyelv és a régi történelmi keretek továbbra is jelen vannak, csak lassan oldódnak fel, de napjainkra egy erőteljes nemzetépítési kísérlet került előtérbe, amely a kazah nyelvet, a sztyeppei hagyományt hangsúlyozza, és a jövőről alkotott elképzelések már egy új irányba mutatnak

– fogalmaztak a kutatók.

A történészeknek a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a karagandai Buketov Állami Egyetem között létrejött cserekapcsolatnak köszönhetően nyílt lehetőségük kutatómunkát végezniük Kazahsztánban. Élményeikről naplóbejegyzésekben és rövid videókban is beszámoltak, amelyek Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet honlapján, illetve közösségimédia-felületein elérhetők.