Ahogy azt hozzáértők már többször megírták: a 2006-os év Latin-Amerikában minden bizonnyal politikailag egységesítheti a kontinenst, hiszen jó esély van rá, hogy a tucatnyi latin-amerikai országban tartandó választáson a baloldal mindenütt diadalmaskodjon. Akár egységfront kialakulásával is számolhatna a szemlélő (pláne ha számba veszi, hogy az Egyesült Államokkal szemben korántsem feltétlen szimpátiát viselő kormányoknak a közös „ellenség” is megadatott), ha nem jönnének közbe kisebb akadályok.
Az ideológia frontok egységesülése ellenére Peru komoly vitában áll Chilével a halászati jogokat illetően, Argentína szomszédai az argentin marhák között pusztító kór miatt izgulnak immáron diplomáciai szinten, míg Ecuadort a Kolumbiai hatóságok által határon túlra, éppen Ecuadorba űzött banditák aggasztják – szintén nem kis mértékben. Miközben pedig Bolívia Chilétől egy elveszettnek mondott tengeri kijáratot követel magának, a kulturálisan és hagyományosan igen jó viszonyt ápoló két testvérország, Uruguay és Argentína is szépen egymásnak esett.
Blokád, építkezés, értetlenség
Komolyra először december végén kezdett fordulni a dolog, amikor argentin környezetvédők egy csoportja figyelmeztetésként pár napra lezárta a két ország közötti egyik legforgalmasabb határátkelőhelyet. A környezetvédőkkel együtt tüntető helyi argentin civilek ugyanis immáron azt gondolták, hogy másként nem érhetnek el eredményt, csakis a radikális beavatkozással. A határlezárás oka két olyan papírgyár, amelynek megépítése mellett az uruguayi kormány teljes mellszélességgel kiáll az Uruguay folyó túloldalán. Környezetvédők szerint a határfolyó mentén épülő gyárak megengedhetetlen mértékben fogják szennyezni a folyóvizet és a környezetet, ami nemcsak a természetre, hanem a nagy népszerűségnek örvendő üdülőhelyekre is komoly befolyással lehet – természetesen negatív értelemben.
Az uruguayi kormány a korábbi tiltakozások ellenére kiállt a projektek mellett, hiszen a spanyol ENCE és a finn Botnia cég összesen mintegy 1,7 billió dollárnyi befektetést eszközöl Uruguayban a két projekt révén. Ez Uruguay történetének legnagyobb magánbefektetését jelenti, amely jól jönne a négy évvel ezelőtti argentin válság utóhatásait még mindig nyögő Uruguaynak. Ráadásul Argentína közel 11 cellulózgyárral rendelkezik, amellyel megközelítőleg sem tudta eddig felvenni a versenyt az uruguayi papíripar.
Pedig Dél-Amerika két testvérországának egyik legfontosabb exportcikke kétségkívül a papírgyártáshoz szükséges cellulóz: az Uruguay folyó menti termékeny talajon hihetetlen gyorsasággal nőnek a papírgyártáshoz legjobb alapanyagként szolgáló eukaliptusz és fenyőfák, így nem véletlen, hogy Uruguay is ezen a téren keresi a kitörési pontot.
Hága már ismeri a jelenséget
Csakhogy a mostani blokád szó szerint keresztbe tesz az uruguayi terveknek: diplomáciai szinten egyáltalán nem folytak megbeszélések a konfliktus feloldásáról, Nestor Kirchner argentin elnök pedig az argentin környezetvédők oldalára állva most is az építkezés felfüggesztéséhez köti azt, hogy a tárgyalóasztalhoz járul-e. A másik fél szintén feltételekhez köti a konfliktus tárgyalásos úton való rendezését: nem meglepő módon az uruguayi kormány a folyón átívelő híd túlvégén kialakult határblokád feloldása után hajlandó csak tárgyalni.
A régóta baráti viszonyt ápoló két ország ezzel a viszállyal olyan zsákutcába kormányozta magát, amiből igencsak nehéz lesz visszafordulni. Január végén Argentína bejelentette: az Uruguay folyóra vonatkozó közös megállapodás egyoldalú felmondása és megsértése miatt a Hágai Nemzetközi bíróság elé viszi az ügyet, amennyiben nem állítja le az építkezést Montevideo.
A hágai szervezetnek kétségkívül komoly tapasztalata van abban, hogy határfolyók egyoldalú elterelése, szerződések egyoldalú felmondása esetén mit is kell tenni, ám az argentin felet minden bizonnyal ez a tapasztalat nem fogja jobb kedvre deríteni. Még akkor sem, ha jogilag valóban egyértelmű a helyzet.
Ráadásul Tabaré Vasquez uruguayi kormányfő különmegbízottja immáron egy másik kompetensnek vélt szervezet, az Amerikai Államok Szervezetének washingtoni központjában tett bejelentést, miszerint Argentína a határblokád fenntartásával egyoldalúan korlátozza az áruk és emberek szabad áramlásáról megkötött (az amerikai kontinensre vonatkozó) megállapodást.
A családi idill vége
A konfliktus tétje a környezetvédelmi és gazdasági megfontolásokon túlmenően éppen a dél-amerikai államok együttműködésének kérdése. Bár az Amerikai Államok Szervezete már eddig is inkább csak egy igen laza együttműködési keretet jelentett az amerikai kontinens országai számára, egy potenciálisan több lehetőséget rejtő szervezet, a Mercosur (Mercado Común del Sur) a mostani konfliktussal szintén nem éppen túlzott erejéről tesz tanúságot.
A Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay között létrejött kereskedelmi megállapodás (amelyhez társult tagként csatlakozott később Bolívia, Chile, Kolumbia, Ecuador, sőt tavaly decemberben Venezuela is) alapvetően az Egyesült Államokkal szemben kialakítandó gazdasági ellensúlyként működne – ha éppen nem a tagállamok kerülnének folyamatosan gazdasági konfliktusba egymással.
Az uruguayi elnök mindennek tudatában elég plasztikusan fogalmazta meg a kialakult helyzetet, amikor a BBC tudósítása szerint azt mondta: „Argentína pontosan úgy viselkedik, mint amikor a férj megveri a feleségét, ha ez utóbbi valami rossz fát tett a tűzre.” Bár a házasság egyelőre még nem bomlott fel, a családi idill immáron csak a homályos múlt, illetve a távoli jövő képében jelenik meg Dél-Amerikában.
origo.hu
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
