Kristóf Attila: Hát miből gyarapodjon a nép?

Kristóf Attila: Esztike tehát lényegében jól döntött, amikor az ajándékozás időpontjául március 21-ét választotta, ám kissé túlbecsülte a dédi modernizációs hajlamait. „Háromfejű bornyúnak jobban örültem volna – mondta némi malíciával Tárnoki néni. – Édes gyermekeim, hát nem tudtok róla, hogy az utolsó fogamat abban a dugóban hagytam, amit a Nagy Nemzedék tiszteletére 1968-ban húztam ki egy pezsgősüvegből. Tudjátok, mennyibe került akkor a szovjetszkoje sampanszkoje? Harminchét forint negyven fillérbe. Ma, ha lehetne egyáltalán kapni, ötezret kérnének érte. Ezt hozta nektek a rendszerváltozás, jobban mondva az Antall-kormány, amikor tönkretette a szovjet piacot, amit most GyF rendbe hoz.” „De dédi, mi tiszta szívből…” – sírta el magát Esztike. „Sajna – sóhajtott az öreg hölgy –, ez nehéz eset. Azt mondják, ajándék lónak ne nézd a fogát. De van egy fogkefének foga, legyen bár háromfejű?” „Mi úgy tudtuk, hogy három fogsorod van – hüppögött Esztike.” „Ez tény – felelt a dédi –, és a tények makacs dolgok. Viszont két új fogsort a kredencfiókban tartok formalinban, s a rendszerváltozás előtti régit használom mindig, nem csupán az SZTK iránt érzett kegyeletből, hanem azért is, mert ez trimetilpropilén-tetrabioxinból készült, pártunk-kormányunk olefinprogramja idején, és erősebb, mint a kevlar. Ha éppen arra volna szükség, kiharapnám vele a deszkából az U-szöget. Jut eszembe, ti nem tudjátok: az olefinprogram is külföldi kölcsönből valósult meg, hasonló módon, mint amit most OV GyF szemére hány, hogy több adósságot halmozott fel, mint az egész Kádár-korszak. Bah! Hát miből gyarapodjon a nép – kocogtatta meg a fogsorát. – Íme a bizonyíték, ezt is mi hoztuk létre, ez egy gyönyörű, kitartó, szédületes ország.”

(Magyar Nemzet, 2006. március 28.)