Lassan befejeződnek az orgona felépítésének munkálatai a Művészetek Palotájában, és hamarosan elkezdődnek a Nemzeti Hangversenyterem akusztikai beállításait szolgáló próbakoncertek is. Előreláthatóan már a nyár elején a nagyközönség is élvezheti az elmúlt évtizedek legnagyobb orgonaépítészeti vállalkozásának eredményét.
A hangszer a Stuttgart melletti Leonbergben működő német Mühleisen cég és a pécsi Orgonaépítő Manufaktúra közös munkájának az eredménye. Az öt manuálos nagy koncertorgonán az orgonairodalom gyakorlatilag teljes repertoárja eljátszható. Ehhez fogható nagy szabású hangversenyorgona hazánkban utoljára az 1960-as években épült. A Zeneakadémia orgonáját egy nyugatnémet cég épített a terem eredeti orgonájának 1907-ből származó homlokzata mögé. Mindazonáltal ez a hangszer sok szempontból is csalódást okozott. Egyrészt a Zeneakadémia nagytermének a hangszer számára kedvezőtlen akusztikai adottságai miatt, másrészt pedig a nagy nevű orgonaépítő cég sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (A cég azóta megszűnt).
Az európai orgonaépítészet a 17. században kezdte virágkorát. Ekkor Európa-szerte számtalan kitűnő hangszer készült. Sajnos Magyarországon a török uralom alatt még csak fellendülésről sem beszélhetünk. Az igazi áttörés viszonylag későn, a 19. században következett be, amikor Angster József Pécsen megalapította orgonaépítő műhelyét. Angster a kor legnagyobb mesterétől, a párizsi Notre-Dame orgonájának építőjétől, Aristide Cavaillé-Colltól tanulta a szakmát. A pécsi műhelyben készült a pécsi Zsinagóga orgonája (amelyet nemrégiben eredeti pompájában állítottak helyre), a kalocsai és a pécsi székesegyház hangszerei, illetve a budapesti Bazilika orgonája is.
A céget 1940-es évek végén államosították, és ezzel gyakorlatilag meg is szűnt a hangszergyártás. Az orgona a kommunista időkben klerikális hangszernek számított, az anyagilag ellehetetlenült egyházak pedig gondolni sem mertek megrendelésre. A műhely lassan profilt váltott, és az első osztályú faanyagból koporsókat kezdett el gyártani. Az egyetlen fennmaradt orgonaépítő cég, a budapesti, eredetileg német kézben lévő Rieger Ottó Orgonagyár pedig csak azért üzemelhetett tovább, mert a háborús jóvátétel következtében szovjet tulajdonba került. A vállalat elsősorban helyreállítással és átépítéssel foglalkozott; megépített orgonái többnyire gyenge minőségűek voltak.
A 80-as évektől azonban reményteli változások indultak meg: a cég munkájában is jelentős minőségi változások történtek. A rendszerváltás környékén egyre több orgonaépítő cég alakult, ahonnan már európai színvonalú hangszerek kerültek ki. A többségében kézműves munkával foglalkozó kisüzemeknek azonban továbbra is problémát jelent a viszonylag szűk piac. A kevés megrendelésnek főleg anyagi okai vannak: egy falusi templom számára épített új orgona ára 10-20 millió forint körül mozog, egy székesegyházba pedig 50 milliónál olcsóbb hangszer szóba se jöhet.
A munkák nagy része éppen ezért főleg átépítés volt – néha még ma is az – , amely súlyosan érintette a magyar történeti orgonaállományt. Azonban az utóbbi esztendők fejleménye, hogy elkezdődtek a restaurálási munkák is, ahol a cél nem a minél nagyobb, vagy mindenre alkalmas hangszer létrehozása, hanem a történeti örökség megőrzése. Jelentős 19. századi nagy orgonáink azonban kivétel nélkül átalakított állapotban maradtak ránk. A Német Orgonabarátok Egylete (GDO) 2004 nyarán Magyarországon tartotta éves szakmai napjait, ahol a magyar orgonakultúra elismerése mellett éppen ezekre a szakmai hiányosságokra hívta fel a figyelmet.
Ukrajna
Ukrajnában automatikusan katonai nyilvántartásba veszik a 18 éveseket
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!