Az ügyészség azt indítványozta az Fővárosi Bíróság eljáró bírájának, hogy a személyi és tárgyi összefüggések okán Schönthal ügyét egyesítse a K&H-ügy irataival, és javasolta korábban zárolt vagyonának elkobzását is – tette hozzá Morvai Attila.
Schönthal vagyonára az ügy sértettjeként szereplő K&H Bank már korábban bejelentette igényét, így kétséges, hogy a bírósági eljárás befejezése után lehet-e még elkobozni valamennyit a zárolt összegből.
A jelenleg házi őrizetben lévő Schönthal Henrik a brókerbotrány huszonkettedik vádlottja. Az ügyészség álláspontja szerint, az eljárás további szakaszában a lakhelyelhagyási tilalom is megfelelő kényszerintézkedés lehet az üzletember ellen.
Mint arról korábban beszámoltunk: Kulcsár Attila, a K&H Bank egykori ügyvezető igazgatója, a brókerbotrány főszereplője az ügyészségi kihallgatása idején azt vallotta: Schönthal Henriket – aki korábban az IBUSZ londoni kirendeltségét vezette – Forró Tamás exriporter, a vádlottak egyike mutatta be neki, és az üzletember még Montrade nevű off-shore cégét is felajánlotta a törvénytelen tranzakciók lebonyolításához. Schönthal ellen közvetlenül a brókerbotrány kirobbanása után adott ki nemzetközi körözést a rendőrség.
A nyomozás adatai szerint, Schönthal Henrik a Montrade Establishment Ltd. kézbesítési megbízottjaként a dublini off-shore vállakozás magyarországi irodáját vezette. A cég számlájáról utalták át azt a 6,2 milliárd forintot, amelyet később szír pénzváltók vettek fel az Inter-Európa Bank egyik fiókjából, majd a bróker megbízásából magánszemélyekhez továbbították az elsikkasztott összegeket. Miután a K&H Bank Eqities brókercégnél elkövetett bűncselekménysorozat a hatóságok tudomására jutott, Schönthal Floridába távozott, de tavaly szeptemberben önként hazatért, és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Ferihegyi repülőtéren őrizetbe vették.
A bűncselekmény-sorozat elsőfokú tárgyalása május 3-án kezdődik a Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette tanácsa előtt.
Schönthal Henrik a brókerbotrány vádlottjai között
Vádat emelt szerdán a Fővárosi Főügyészség (FF) Schönthal Henrik ellen – tájékoztatta az mno-t Morvai Attila, a vádhatóság szóvivője. Schönthalt különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztással, különösen nagy értéket meghaladó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett pénzmosással, és magánokirat-hamisítással vádolják.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!