– Demján úr, készül-e Szlovákiába?
– Nem, eszem ágában sincs.
– Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács június 15-i ülésén azt ajánlotta a munkáltatóknak, hogy akinek nem tetszenek a magas adóterhek, az elmehet Szlovákiába. Úgy tűnik, ön sincs megelégedve a hazai adórendszerrel.
– Ez nem volt egy szerencsés megszólalás Gyurcsány Ferenc részéről. A tanácskozáson Széles Gábor vetette föl a szlovák példát, ám nem olyan értelemben, ahogy erre a miniszterelnök úr reagált. Ám lehet, hogy ha Orbán Viktor ül a miniszterelnök helyén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, ő is tett volna egy rossz megjegyzést. Az ország ugyanis olyan helyzetben van, hogy – függetlenül attól, milyen színű a kormány – tüzet kell oltani. Nem a tűzoltó munkatempója, hanem a lángok határozzák meg az ütemet. Senki nem készült fel erre a tűzoltásra.
– Önök sem?
– Nem kell azt hinni, hogy a vállalkozók elhitték volna akár a Fidesz, akár az MSZP programját. Egyik sem mert reformprogramokat kidolgozni, mert félt attól, hogy ezek kiszivárognak, s akkor választásokat lehet veszteni.
– Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy programja képes lesz két éven belül megteremteni a konszolidációt. Reálisnak látja Ön ezt a tervet, rendbejöhet két év alatt a magyar gazdaság állapota?
– A gazdasággal nincs baj, az 4 százalék körüli növekedéssel teljesít. Azzal a szférával van probléma, amit maga a politika kezel, az állami oldallal. Itt egy államgazdálkodási válság van, ami miatt a gazdaság nem tud valós teljesítményt hozni. Ez a nagyon súlyos helyzet, amit például a forint árfolyamát jellemzi, már megpróbáltatásoknak teszi ki a gazdaságot. Az, hogy leminősítik Magyarország országkockázatát, megdrágítja a nemzetközi hiteleket is. Egyébként két év alatt lehet konszolidálni az országot, ám az a gond, hogy nem tudjuk, mennyi lesz a nettó munkabér. Az elszívó hatás igen erős lesz – a fizikai munkásra. Igen, őrá: nem az egyiptológusra meg a szociológusra. Ha hat év alatt nem sikerül a vállalatok adóterhelését levinni a régió szintjére, akkor elmennek a még meglévő nemzetközi vállalkozások, s talán a magyar vállalkozók is.
– A választások előtt két alternatíva állt elő: az Orbán Viktor által felvázolt lehetőség, mely adócsökkentéssel és a növekedés ösztönzésével kereste volna a kiutat, míg a másik oldal kiadáscsökkentést ígért. Melyik iskolát látja támogathatónak?
– Túl sok illúzió fűződik ahhoz, hogy mit tehet meg egy politikus, legyen az Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc. Az emberekben megalapozatlan illúziók élnek, hogy e két politikus valamelyike majd segít rajta. Mindegyik ugyanazt tudná tenni ebben a helyzetben, amelyben már nincs mozgástér. Nem segít egyik politikai vezető sem: Magyarországon csak a munka segít. Csak az európai normák elismerése, a teljesítmény méltó díjazása jelenthet kiutat. A nemzetközi bizalom fenntartása jelenthet segítséget, tehát a likviditás. Fel kell zárkózni az adók versenyében Európához, fel kell zárkózni teljesítményekben is. A Fidesz stratégiája kormányzati pozícióban jobb volt, de azt az általa szidott Bokros-csomagra alapozta. Az őket, követő, tragikus Medgyessy-féle kormányzás óta hiányolja az ország a reformcsomagot, ami azóta sem jött létre. Mi ekkor megcsináltuk az olcsóbb állam programját, ám nem leltünk meghallgatásra. Amíg futotta a 6 ezer milliárdos hitelcsomagból, addig jutott valami bérfejlesztésre , szociális kiadásokra. Így nem lehet gazdálkodni! Így Magyarország összeomolhat, elmehetnek a fiatalok. Ne legyenek illúzióink: az Európai Uniónak egyébként jó az, ha „bedől” Magyarország. A versenyhelyzet megteremtése matematika, nem pártideológia kérdése. Ebben a helyzetben cselekedni kell: aki megteheti, akinek több van, az többet kell vállaljon.
– Nyilván ebben akart példát mutatni az Ön által tett 8 milliárd forintos közcélú felajánlással, melyből szegény sorsú fiatalok tanulmányait támogatnák, s hozzájárulnának a magyar kultúra és tudomány fejlesztéséhez.
– Többször elmondtam már: nem akarom a koporsómat pénzzel kibélelni, s vagyonom jelentős részét rá fogom hagyni azokra a régiókra, ahol a jövedelmem termelődik. Ez igaz lehet Lengyelországra is, de megtettem ezt a Komi Köztársaságtól Baskíriáig. Vagy megtettem Romániában, ahol 1000 magyar egyetemista kap ösztöndíjat. Magyarország a szülőhazám, amit szeretek. Tudom, egy „tőketulajdonos, kapitalista” nem szeretheti a hazáját. Csakhogy én szeretem ezt az országot és mindent meg akarok tenni azért, hogy ne asszimilálják, hogy ne szegényedjen el. Mert a szegénység asszimilál. Magyarország gazdag kell, hogy legyen. Minden megvolt ehhez: tehetséges, jól képzett emberei voltak ennek az országnak. Az értelmiség felelősségének hiánya, a sajtó negatív, megosztottságot erőltető hozzáállása sok mindent elrontott, s nem közvetítette üzeneteiben a munka tiszteletét, becsületét. A tőketulajdonosok igen kevés felelősséggel viseltetnek a társadalommal szemben.
– Készülődik politikai szerepvállalásra?
– Soha nem vállalkoznék erre. Nézze, az őszinte politikus buta politikus. Nagy baj, ha őszinte, mert akkor szent. Küldetéstudata van. Na, ilyenekből keletkeztek a diktátorok.
– Mit tenne másképpen, ha politikus volna?
– Nem biztos, hogy jó tanáccsal szolgálhatok, más a gazdasági és más a politoikai élet szereplőjének lenni. Akinek erőssége a gyorsúszás, lehet hogy csapnivaló háton. Egyébként nálunk mindenki túl sokat vár el a politikától. Rokkantnyugdíjasok „keletkeztek”,, erős és izmos fiatalemberek kéregetnek, s még meg is sajnálják őket, ahelyett hogy azt mondanák nekik: menjetek dolgozni. S aki valóban rászoruló, a tényleges rokkantak, a kisnyugdíjat kapók, az éhező gyerekek, nem csak cigánygyerekek. A szegény gyermekek számára nincs kiemelkedési lehetőség, mert a politikai elit elherdálja a pénzeket. És ez az az elit, amelyik élen jár az önkormányzati tisztségek, a választott testületek javadalmazási listáin. Ez az ország nem fejlődött semmit 16 év alatt! Nézzük csak meg: 1945 és 1961 között mi minden épült, az is 16 esztendő. Egy ország épült fel a romokból, hidak, utak épültek. A kormányok nem azért szednek pénzt, hogy őket eltartsák az adófizetők, vagy ők eltartsák az adófizetőket, hanem azért szednek adóbevételt, hogy fejlesszenek. De ha már a politikusi szerepről van szó: Németországban senki nem mert volna olyasmikkel kampányolni, mint azt Magyarországon tették. Én azt szorgalmaztam, hogy alakítsanak egy nagykoalíciót egy évre, és vigyék véghez a reformcsomagot. Ne legyen igazam, de összeomlás fenyeget. Ha ez bekövetkezik, a politikai elitet mindkét oldalon el kell kergetni, mert közösen okozták a bajt.
– Önnek jelentős része van Bukarestben egy bevásárlóközpont létrehozásában. Működik ez a projekt?
– Nemcsak ott, de 9 országban van bevásárlóközpontunk, s minden országban támogatjuk a szegényeket. A mi cégünk nemzetközileg nagyon erős, de a cég jövedelmének 80 százaléka nem Magyarországon keletkezik. A magam filantróp módján persze nem gondolom azt, hogy majd a lengyel vagy a bolgár, szlovén jövedelmemet hazahozom Magyarországra: az ott élő tehetséges fiatalokat támogatjuk.
– Mit lehet tudni másik tervéről, az „etyeki Hollywood”-ról?
– Megy az építkezés. Ez a lassú magyar engedélyezés tipikus esete. De azt gondolom, tartozom nevelőfalumnak és hazámnak, és hogy fontos lesz a magyar kultúra szempontjából az, hogy a filmes központ Magyarországon valósul meg.
– A nemzeti koncertterem felépítése megérte a beruházást?
– Ez a koncertterem elnyerte az év kulturális épülete címet. Ilyen címet Magyarország nem nyert még soha, ez óriási nemzetközi sikert jelent. Brit lap arról „kesergett”, hogy a magyarok megelőzték őket, s Budapesten épült fel az eljövendő évszázad koncertterme. Ez a terem egyharmadába került annak, mint egy hasonló méretű, ám más technikával készült épület. Ez az Orbán-kormány indíttatása volt, a szocialista kormány pedig nem állította le a beruházást. Hasonló jó példa volt a filmtörvényt jellemző folyamatosság is, amely a magyar filmgyártásnak valóban adott egy „löketet”. Ez lenne jó példa a közös cselekvésre: itt merni kell a vizet, nem lyukat fúrni a csónakba.
origo.hu
Csibi Krisztina a kormánypártok jelöltje a Tolna vármegyei időközi parlamenti választáson
