Tamás Gáspár Miklós Bálint Györgyről: Így is történt. Ellenségei győztek, és őt megölték. Aztán barátai győztek, és megölték az eszméit. De ő ezt már nem látta, mert őt addigra már megölték. Udvariasan és mértéktartóan, de roppantul fájlalta, hogy a fasiszták meg akarják és meg fogják ölni, és nagyon szikáran és puritánul ugyan, de sajnálta, hogy nem olvashatja majd minden hónapban a Nyugatot és a Nouvelle Revue Française-t, és nem nézheti a Pozsonyi úton a nyári ruhás, festett ajkú nőket. Sajnálhatta is, hiszen amíg őt éppen ölték, Pesten játszott az operettszínház, játszottak a mozik, tréfás tárcákat közöltek a lapok, kalandvágyó fiatalasszonyok csábultak el, érett a szőlő, és feketén morajlott a végzet. Csak annyiban különbözött a meggyilkolt százezrektől, hogy tudta. Író volt hiszen az istenadta, az volt a dolga, hogy tudja, amit senki se mert tudni. Nem lehetett jó tudni: Bálint György írásai szomorúak. Ő írta, hogy „fölháborodom, tehát vagyok”, de nem is volt annyira fölháborodva. Inkább bánkódott.
(Népszava, 2006. július 11.)
Rekordméretű tűzvész Franciaországban: évtizedek óta nem volt ilyen
