Uj Péter: Szellemi vis maior

Uj Péter: Ilyenkor aztán teljes pompájában bontakozik ki a következmények nélküli ország gigantposzterszerű képe, domborodik a drága polelit számtalan megrázóan silány tulajdonsága is, a felelősségtől irtózó állam- és egyéb közférfiúk és -nők egyik kommunikációs turbulenciából zuhannak a másikba, erősebb orkán üvölt a fejekben, mint ami a Duna-parton volt 20-án este, és ez csak látszólag kevésbé veszélyes, mint amaz. Az igazságrészleteket bontogató igyekezet el-elbicsaklik, a felhalmozódott hazugságokból már a legnagyobb erőfeszítés árán sem alkotható koherens rendszer, magyarul az összevissza beszélés, miszerint kamukéró tényállása forog fenn tartósan és biturbó. Ilyenkor folyamodnak a magyar állam- és közférfiak még a legsötétebb komenista időkből örökölt nyelvi trükkhöz: megpróbálnak olyan szavakat, szókapcsolatokat előrángatni, olyan nyelvi elemeket alkotni, amelyeket az átlagpolgár jó eséllyel nem ért, amelyekből visszafejthetetlen az alany (a felelős). Szilvásy miniszter a legnagyobb apparátusi rutinnal dobta be a „meteorológiai vis maior” kifejezést, amely közeli rokona Garamvölgyi László „műveleti területének” (lásd: a láthatósági mellény híján megvert Nemzet-fotós esetét). Eközben Demszky „Hatáskör” Gábor a legnagyobb kapuslegendákat idéző, tigrisugrásszerű vetődésekkel hárította a felelősségnek az árnyékát is a fővárosi védelmi bizottság legnagyobb dicsőségére. (Bezzeg, ha lehetett volna menni valahová sárga sisakban vagy leállítani valamit valahol.)

(Népszabadság, 2006. augusztus 23.)