Bölöni szerint nem kapitány kell

Bozsik Péter lemondása után megkezdődött a kapitánykereső, de nem tartott sokáig, mert Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó- szövetség elnöke kijelentette: első számú, sőt egyetlen jelöltje Bölöni László. A marosvásárhelyi ASA, a Steaua Bucuresti és a román válogatott egykori klasszis játékosa, a francia Rennes és a portugál Sporting Lisboa sikeredzője, a román nemzeti csapat közelmúltbeli szakvezetője kétszer tárgyalt telefonon Kistelekivel, de az elhangzottakat eddig csak utóbbitól, azaz egyetlen forrásból ismerhettük. Tegnap azonban Bölöni Lászlóval is sikerült kapcsolatba lépnünk, így a magyar sajtóban elsőként nyilatkozik – egyelőre igen visszafogottan.

–Roppant nehezen értük utol telefonon, és amikor végre sikerül, akkor is azzal kezdi a beszélgetésünket, hogy jelenleg nemigen van mit mondania. Miért nincs? Mindig ennyire zárkózott, vagy ez csak a jelen helyzetnek szól?

– Egyrészt két lábbal állok a földön, ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, ezért sem hiszem, hogy olyan fontos személy lennék, akit egy újságíró akár hússzor is keressen…

– Azon vitatkozhatunk, hogy ön mennyire fontos személyiség, azon ellenben aligha, hogy a magyar labdarúgó-szövetségi kapitányi poszt egyedüli várományosa – mert Kisteleki István, az MLSZ elnöke szerint még mindig az – igenis megér néhány telefont. Egyébként ön is továbbra is kapitányjelöltnek tartja magát?
– Nem szeretnék nagy mesébe kezdeni arról, hogy rendkívül megtisztelő a felkérés, konkrétumokkal viszont egyelőre nem szolgálhatok. Hadd menjenek a dolgok most még a maguk útján, és ha úgy alakul, bőven lesz időnk és okunk beszélgetni.

– Kitől, mitől függ, hogy így történik-e? Valóban felállított egy feltételrendszert, és ennek megvalósulása esetén hajlandó Magyarországra szerződni?

– Ha most elmondanám, minek kellene teljesülnie ahhoz, hogy magyar szövetségi kapitány legyek, a saját érdekeim ellen tennék. Arra kérem, ezt ne várja el tőlem. Emellett tényleg nem értem, mi az oka ennek a rendkívüli érdeklődésnek.

– Az, hogy szükség van egy szövetségi kapitányra, de még inkább Messiásra, mert a magyar futball hosszú évek óta annak az eljövetelét várja. És önt e szerepre alkalmassá teszi játékos-, majd edzői pályafutása, emellett erdélyi magyarsága, hiszen bár a honfitársunk, még nem élt köztünk, nem volt alkalmunk csalódni önben, nem hálózta be a hazai labdarúgás szövevénye.

– Hát Messiás végképp nem vagyok, ha azért akarnának szerződtetni, mert én azonnal kijuttatom a csapatot a világbajnokságra, mondjanak is le rólam. Persze tudom, szövetségi kapitányt mindig találnak, aki aztán futkározik a vonal mellett, ordibál, leül a padra, vagy esetleg szívinfarktust kap. Ezzel szemben nekem az a véleményem, hogy a magyar futballnak legalább huszonöt éve nem szövetségi kapitányra van szüksége, hanem valami másra.

– Mire?

– Ebbe most még ne menjünk bele.

– Nálunk az aktuális jelszó és kapaszkodó a fiatalítás. Egyetért ezzel?

– Attól függ, milyen szinten. Általánosságban természetesen fiatalítani kell, ugyanakkor a magyar futball nem egy és azonos a magyar válogatottal.

– Legutóbbi, önnel kapcsolatos személyes élményünk, hogy a román válogatottat szövetségi kapitányként 2-0-s győzelemre vezeti a magyar ellen, a mi tudósítóink pedig könnyeket vélnek felfedezni a szemében, hozzátéve, hogy azok nem az öröm könnyei. Volt ennek a sejtetésnek valami valóságalapja?

– Érzelmek futkostak bennem, de nem könnyeztem. A marosvásárhelyi barátok azt üzenték, haza nem merjek menni, ha kikap a magyar csapat, a túloldalról ugyanakkor azzal fenyegettek, hogy felgyújtják a házamat. Lehetett választani. A mérkőzés után viszont roppant büszke voltam, mert rendkívüli nehéz helyzetet teremtett, hogy kiket vezetek kik ellen, de sikerült bebizonyítanom, hogy jó magyar ember és becsületes román állampolgár vagyok.

– Most már csak jó magyar kapitánynak kellene lennie. Lát legalább elméleti esélyt arra, hogy a márciusi, Moldova elleni Eb-selejtezőn már valamilyen minőségben a válogatottunkat szolgálja?

– Ezt kicsit később kérdezze.

– Rendben. Mikor?

– Remélem, hamarosan, bár nem hiszem, hogy két-három héten belül érdemes lenne. Addig viszont arra kérem, a mostani cikke ne olyan legyen, amilyeneket a román sportlapban látni: óriási cím, hatalmas kép, négy sor szöveg.