„Miért keresitek a holtak között az élőt?” Ez az igei idézet volt a gyászmise vezérfonala vasárnap este az Egyetemi Templomban, ahová számosan zarándokoltak el imát mondani Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő lelki üdvéért. A költőtől Budapesten ma délelőtt kilenckor vettek végső búcsút barátai, tisztelői a Farkasréti Temető Makovecz-ravatalozójában.
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Darázs Gábor plébános, Varga László kántor tartottak gyászmisét. Az írót Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, Vári Fábián László költő, Olasz Sándor irodalomtörténész, a Tiszatáj főszerkesztője, Fáber Miklós, a Bencés Diákszövetség örökös elnöke, Csepreghy András a kultuszminisztérium munkatársa búcsúztatták. Nagy Gáspár költeményeit Lázár Csaba színművész mondta el. Eljöttek az író legjobb barátai, Jókai Anna, Csoóri Sándor, Szakolczay Lajos, Görömbei András, Wittner Mária szabadságharcos, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő.
Délután a nagytilaji temetőben kísérték őt szerettei, hozzátartozói utolsó útjára, majd gyászmisét mondtak érte a bérbaltavári Szent Miklós-templomban.
Népben, nemzetben gondolkodó
Nagy Gáspár, a népben, nemzetben látó magyar költészet kimagasló alakja hosszú szenvedés után, január 3-án tért meg teremtőjéhez. Katolikus, keresztény hitben, a halállal megbékélten távozott a világból szeretteinek körében. Költészetének egyik vezérmotívuma a feltétel nélküli hit mellett a halál misztériumának föltárása volt, Mint ha megsejtette volna, hogy korán, ötvenhét esztendősen kell elmennie.
Tudom, nagy nyári délután lesz – e címet adta annak a költeményének, amelyben a költői képzelet határtalan erejével átélte saját földi létbúcsúját. Ez a vers látomássá fokozza földi életünk ama valóban nagy pillanatát, a lét rövid, evilági szakaszának záróakkordját. „Mintha ezer fúrópajzs dolgozna alant, kipúposodik a föld/ s homorul az ég, akárha óriások/ tartanák vissza a levegőt tüdejükben/ vibrálni kezd és fényesedni minden”. A végítélet János Jelenések-beli harsonáinak képe vetül elénk. A költő a bibliai víziót összekombinálja egy képzeletbeli élet-filmforgatókönyv képsorával. E versbeli filmben az Isten országába érkezett lélek a főszereplő és a rendező nem más, mint maga a Teremtő. A katolikus költő saját halálát előre végigélve az istenhit bizonyosságával tudta, hogy azon az akkor még sokkal távolibbnak remélt napon ő, mint utazó boldog és harmonikus révbe ér.
Nagy Gáspár verseiben többször is emlékezett két mesterére, fölfedezőire, Nagy Lászlóra, „a Hamlet arcú költőóriás angyalra” és szerkesztőtársára, Kormos Istvánra, a népi szürrealista költészet nagymesterére. A harmadik nagy halott barátot, a korán, még a rendszerváltozás küszöbén, 1989-ben elment Ratkó Józsefet sirató prózavers, Az Antigonét fordító Ratkó Jóska című alkotás vádiratként vetült a kádári diktatúra falára.
Szophoklész szellemében vádolta a Moszkvából távirányított zsarnokság helyiérdekű szolgáit, az örök Kreónokat, akik nem engedték színpadra Ratkó csodálatos fordítását, mert tudták, hogy a költő Antigoné szavaival a 301-es parcellában temetetlenül, gyászszertartás nélkül elföldelve, jeltelenül fekvő halottakra emlékezik. Ugyanőket idézte meg Nagy Gáspár az Öröknyár: elmúltam 9 éves című költeményében is. E műben a költő már 1984-ben követelte, hogy nevezzük néven a gyilkosokat és az 1956-os forradalmat eltipró szovjetek bűntársait, a magyar muszkavezetőket.
origo.hu
Orbán Viktor: Megvan a bérmegállapodás!
