A filmet a szakma képviselői közül az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett vetítéseken számosan látták és elismeréssel nyilatkoztak róla. A mű történetéről Puszt Tibor rendezőt faggattuk.
– A filmnek megvan a maga kálváriája, hiszen első számú alkotója, forgatókönyvírója már nincs az élők sorában. Mikor kezdte el Jeli Ferenc írni a történetet, ami nem kis mértékben az ő élettörténete?
– Ez életem legszebb legszomorúbb és legcsodálatosabb filmje. Azért merem így dicsérni, mert nem az enyém, nem is a Péterffy Andrisé, vagy a Kurucz Sanyié, hanem Jeli Ferié, aki már nincs köztünk – kezdte beszélgetésünket Puszt Tibor filmrendező. – Barátom, Jeli Ferenc író, festőművész, filmrendező gazdag, sokrétű életpályáját megtörte a részvétel az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. Képzőművészként a rendszerváltozás után sikerült kibontakoznia, valamennyire talán íróként is, bár a szakma sehol nem kényeztette el. Mint tudjuk, a legnehezebb dió a filmművészet, hiszen a mozgó képek szférájában a műalkotásnak már az elkészülte is, Vitézy László kollégánkat idézve: „felétételfüggő”, magyarul, anyagi feltételekhez között. És a pártállami cenzúra a filmesek világban működött a legkeményebben, hiszen az átkosban még nagy tömegek jártak moziba, az olvasás már akkor is a kevesek időtöltésének számított. Jeli Feri két évvel ezelőtt készült el a Sínjárók önéletrajzi ihletésű irodalmi forgatókönyvével. Fölkért engem, hogy készítsek belőle filmet, ám én azt feleltem: Feri, ez a te életed, a te filmed. Ezt neked kell leforgatnod.
– És ekkor közbeszólt az élet. És a halál...
– Így igaz. Sajnos, amint a forgatókönyv elnyerte a filmmé lényegüléshez szükséges támogatási összeget, Jeli Ferencen elhatalmasodott a súlyos betegség és már nem volt abban a fizikai állapotban, hogy rendezhessen. Az első napokban beült a forgatásra, aztán félbe kellett szakítani a munkát, mert kórházba került. És onnan már nem jött ki. De megkért, hogy folytassam a művet. Munkámban segítségemre volt két rendezőtársam, barátom, Péterffy András és Kurucz Sándor. Szinte kétnaponta jártam be a kórházba, s egy laptop segítségével lejátszottam Jeli Ferinek az elkészült részleteket. És utána beszélgettünk. A munka szinte a forgatás befejezéséig életben tartotta őt a kórházi ágyon. Már azt is kezdtük remélni, hogy drága barátunk felépülhet, hiszen erőt merített a mutatványokból és a kórházi vetítést követő beszélgetésekből. Sajnos, nem így történt. A bemutatót már nem érhette meg a rendező.
Ima a film befejezéséért
– Puszt Tibor több megható történetet is tud a film regényéből. Ha elmondaná a legszebbet?
– Megindító volt, amikor a kórterembe léptem és meghallottam, hogy Jeli Ferenc hangosan beszél Istenhez, kéri őt, hogy engedje befejezni a munkáját, s hagyja még egy kicsit élni, neki még dolga van a világban, szeretne még kicsit visszatérni. Ez utóbbi már nem adatott meg neki, az viszont még igen, hogy megérte az utolsó jelenetek elkészült.
– Említette, hogy a film önéletrajzi ihletésű. A befejezése is szervesen összefonódott Jeli Ferenc életének fináléjával. Szinte úgy, olyan váratlanul, a boldogság visszanyerésének pillanatában hal meg a film főhőse, ahogy Jeli Ferenc is távozott, abban a boldog tudatban, hogy sok viszontagságot megért műve mégis elkészült.
– Tényleg félelmetes, hogy az író-rendező személyes sorsa átfolyt a filmvászonra. A filmregény és a film sokat szenvedett képzőművész nagymestere szinte egy időben halt meg alkotójával, Jeli Ferenccel. A szereplők valósággal átlényegültek, Gáspár Tibor maga volt Jeli Ferenc. És Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író, költő félelmetes intenzitással alakította a filmben saját nevén szereplő Krassó Györgyöt, a rendszerváltozás lelkiismeretét, aki a filmben megjelenített szégyenletes budatétényi szoborparkban tiltakozik az ellen, hogy a hazugságok és giccsek eme lerakata egyáltalán létezik. Wittner Mária szabadságharcos látta a filmet, s azt mondta: Gyurkovics pontosan olyan a filmen, mint Krassó Gyuri, még a hanghordozását is átvette. Pedig nem is próbálta utánozni. Átlényegült.
– Akár itt is befejezhetnénk a film regényének regényét, de sajnos, az nem ért véget. Puszt Tibor mind a mai napig nem érti, miért nem került be a filmje a legutóbbi, a 37. Magyar Filmszemle döntőjébe.
– A 2007-es februári filmszemle a 2006-os év termésének keresztmetszete volt, amely nem más, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának éve. Az 1956-os évfordulóra számos mű elkészült, ami eltért a magyar filmről szóló általános trendtől és a forradalom reformkommunista értelmezésétől. Én korábban azt hittem, hogy ez a jó. Virágozzék minden virág. A szemle kiválóan alkalmas lett volna arra, hogy a néző szembesülhessen a forradalom eltérő értelmezéseivel. S tetszése szerint döntsön. Ám megtudtam, hogy nem így van.
– Magyarán: a művészetekben is érvényesül a jelenlegi kormánynak az a pártállami, diktatorikus agresszivitása, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulónapján véres rendőrattakba torkollt. A rendőrség a kormányfő utasítására szétverte a Fidesz békés megemlékezését. S a szemlére csak a forradalom reformkommunista értelmezését vállaló filmeket engedte be.
– Az a félelmetes, hogy a magyar filmgyártásban és a történettudományban ma sokkal keményebben érvényesül a hivatalos szellemi egység parancsa, mint a Kádár-korban. Visszatért az, ami ellen a legjobban harcoltunk az ellenzéki kerekasztal korszakban: a mindent egységesre esztergálni akaró hivatalos álláspont, ami 2007-ben elképesztő. A Sínjárók témája 1956 és a rendszerváltozás. Meghalt barátom, Jeli Ferenc egyéni sorsokba ágyazva, lélektanilag kidolgozva vall társadalmi problémákról. A film képi világa úgy groteszk, hogy líraiságát nem veszti el. Nagyszabású hőseinek esendőségét úgy tárja a néző elé, hogy nem veszi le őket a piedesztálról. A film zenéje is eltér a hazai trendtől. Szakály Ágnes a legnagyobb magyar cimbalomművész komponálta. Csodálatos, ahogy a legmagyarabb hangszeren Beethoven-motívumokat játszik. A Budapest Film lehetővé tette, hogy filmünk a nagyközönség elé kerüljön. Reméljük, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház vetítései bizonyítják Jeli Ferenc kivételes tehetségét. És sokan megértik Jeli filmjének, életútjának első számú üzenetét: a látszólagos sikertelenségek, vargabetűk és kálváriák ellenére is, csak tisztességesen érdemes élni.
origo.hu
Majdnem belehalt egy idős ember egy brutális támadásba - egy budapesti buszról rángatták le
