Az erkölcsi nevelés még a tehetségek fölfedezésénél is fontosabb

Karácsony közelgett, a Megváltó evilági születésnapja. Az adventi várakozás spirituális örömmel telített izgalmát felfokozta, mintegy beteljesítette tavaly, 2006 novemberének végnapjaiban egy bensőséges ünnep. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban négy-ötszáz felnőtt és gyerek ünnepelte a Latinovits Zoltán Diákszínpad fennállásának húszesztendős évfordulóját.

Lukácsi Huba ráébredt: az iskolai színjátszás megújulásának egyetlen útja a visszatérés lehet a klasszikus értékekhez. Lukácsi Huba a Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után Szolnokon, a Tisza-parti Verseghy gimnáziumban lépett először a katedrára, s már ott próbálkozott a diákszínház megújításával. Hamar elüldözték mint notórius újítót. Budapesten ötéves szakközépiskolai intermezzo után került a József Attila Gimnázumba, amelynek igazgatója és a tanári kar egy része is arra törekedett, hogy a hó alatt őrzött mag gyanánt, amennyire lehetséges, éltessék a ciszterci hagyományokat is. Laci bácsi, az akkori liftes is emlékezett arra, hogy Latinovits Zoltán, a színészkirály 1949-ben a Szent Imre Ciszterci Gimnázium diákjaként lépett először a pódiumra.

Arra már senki nem emlékszik pontosan, hogy az 1986-ban elkezdett, 1987-ben már kirobbanó sikert arató Liliomfi nyitotta meg az iskolai színpad diadalútját, vagy már a darab megrendezésekor tudatosan készült arra a Lukácsi-csapat, hogy állandó társulattá kovácsolódjon. Tény, hogy a Liliomfi frenetikus sodra, a diákok lelkesedése és Lukácsi Huba karizmatikus személyisége szülte a még merészebb ötletet: Shakespeare Rómeó és Júliájának színpadra állítását. Lukácsi Huba kiválóan ért ahhoz, hogy a diákok alkatának megfelelő szerepeket találjon. Tisztában van azzal, hogy a fogékony, művészetérzékeny diákot a siker maximálisan terhelhetővé teszi a szó szellemi értelmében. Főszereplői közül sokan váltak profivá, mint Schneider Zoltán, vagy az alternatív színjátszás és előadóművészet olyan kiemelkedő alakjává, mint Sudár Annamária. Ám ehhez először állandósulnia kellett a társulatnak. A Rómeó és Júlia sikerének esztendejében az első alkalmi diáktársulat tagjai leérettségiztek. Olyannyira sajnálták, hogy el kell menniük az iskolából és ott kell hagyniuk a csodálatos, remek iskolai színpadot, hogy Lukácsi Hubának nem volt szíve a szárnyaikra bocsátani őket. Tulajdonképpen a nemes tanári humanizmus, a diákok iránt érzett családias szeretet szülte az ötelet: alapítsanak a két világháború között működő nagy magyar iskolavárosok, egyetemi campusok, a korabeli lengyel, angol diákszínházak mintájára állandó társulatot, amelynek törzstagjai már végzett öregdiákok, esetenként már tanárok. A frissítést pedig az iskola mindenkori, aktív tanulói szolgáltatták. Az először csak ábrándos óhajnak, romantikus álomnak tűnő terv megvalósult. Nyilvánvalóan működik a fluktuáció, a leválás is, de szinte a távozókkal egy ütemben bukkannak föl új és új tehtségek. És a csapat magnetikus, varázslatos központja mind a mai napig jelen van.

A hazajáró lelkek és a kisdiákok éltetik a társulatot, amely 1992-ben fölvette a művész édesanyjának és élő testvéreinek engedélyével Latinovits Zoltán nevét. A cisztercita rend 1997-ben visszakapta az iskolát, azóta a társulatot Szent Imre Ciszterci Gimnázium Latinovits Zoltán Diákszínpadnak hívják.

Mi is a csoda titka? Egy nagyszerű tanár vezetésével, néhány zseniális profi és amatőr részvételével, kisdiákokkal frissített, tanárokkal is erősített társulat hogyan képes eljátszani a magyar és a világirodalom legszebb darabjait hagyományos, klasszikus színpadi felfogásban, igazi, korhű színházi jelmezekbe öltözve. A diákokat is megszállja a klasszikusokból áradó varázslat, a mű megfoghatatlan aurájának varázs- és bűvkörébe kerülnek. Lukácsi Huba a negativizmusra, a minimalizmusra, a szellemi tunyaságra nevelő korszellem, a trendi ostobaság legyőzhetőségének bizonyítékát látja a színház sikerében. Először megértette a diákokkal, hogy Liliomfi nemcsak egy remek vígjáték, hanem megidézi a magyar reformkori színjátszás ébredésének hőskori auráját is. A rendszerváltozás ethosza és bizakodása is kellett ahhoz, hogy Lukácsi Huba akkora fába vágja a fejszéjét, hogy színpadra vigye a francia klasszicizmus remekművét, a sokak szerint szinte megvalósíthatatlan Corneilledrámát, a Cidet. A Corneille-darab annak a példázata, hogy az embernek igenis létezik egy transzcendentális értékvilága, amely igenis fontosabb az anyaginál. Sudár Annamária, Schneider Zoltán, Balázs Mihály, Virág Csaba, Pónyai Györgyi, Kernács Péter és a többiek megvalósították azt Lukácsi Huba vezetésével, amit a hazai, egyre inkább kis, biztos teljesítményekre szakosodó színházak lehetetlennek hittek. És ugyanabban az évben Schneider Zoltán rendezésében színpadra került Petőfi Sándor A helység kalapácsa című csodálatos, vérbő eposzparódiájának színpadi változata az elpusztíthatatlan népi erő demonstrálásaként.

A felújított Liliomfi 1991-es sikerét követte Shakespeare Vízkeresztje, egy lenyűgöző szerelmi dráma és reneszánsz komédia, amely azt példázza, hogy az élet fennkölt és profán tartományai mind az isteni teljesség szerves, egymástól elválaszthatatlan részei. A legújabb, a tavalyi-idei bemutató, Goldoni A hazug című, emberi gyöngeségeket bemutató, nagyszerű darabja híven illeszkedik a sorozatba. Ám egészen újszerűnek számított Thornton Wilder A mi kis városunk című „modern” darabjának bemutatása 2005-ben. Ez az újkor kicsinyességét haláltáncszerűen bemutató mű bizonyítja, hogy a szervesen egymásra épülő hagyományok és az iskolázottság, valamint a lelkesedés csodát tesz. Újra és újra csodát tesz, hiszen december 10-én, 12-én, 14-én Lukácsi Huba társulata újra bemutatja Wilder remekművét. Lukácsi Huba tanár úr csodálatos színpada, mint mindem amatőr lelkesedéssel, profi szakértelemmel irányított társulat, több missziót is vállal.

Talán még a tehetségfölfedezésnél, a tehetséggondozásnál is fontosabb az ekölcsi nevelés, az esztétikai érzékenységre nevelés, amit ez a nagyszerű diákszínpad megvalósít. E nagyszerű iskola és a tanárai bizonyítják, hogy igenis létezik a mai kocsmán túllépő szellemi Magyarország.