Varga Gabriella, az Új Katedra című pedagógiai folyóirat főszerkesztője, az Önzetlenül című nagysikerű interjúkötet írója először 2006-ban, a kárpátaljai Tiszaújlakon, majd 2007-ben az erdélyi Kilyénfalván, Gyergyóditróban és Alsófelsőszentmihályon alapított bibliotékát az olvasni vágyó diákok és a szép szóra éhes erdélyi magyar felnőttek számára, az értékes könyveket szinte kötetről kötetre összegyűjtvén. Édesanyja szülőfalujának könyvtárát Jakab Antal püspökről, az erdélyi magyarság és a katolikus kereszténység apostoli alakjáról nevezte el. A könyvtár 2007. július 1-jei fölavatására Vencser László kanonokot, Erdély két nagy püspöke, Márton Áron és Jakab Antal egykori tanítványát, szellemi örökösét kérte föl.
Találkozásuk, valamint Vencser László 2007. június 17-i, hatvanadik születésnapja szülte a gondolatot, Varga Gabriella Itthon és otthon – Vencser László 60 éve című interaktív beszélgető regényének alapötletét. A szerzővel a kötet február 3-i, első magyarországi ünnepélyes bemutatója kapcsán beszélgettünk.
– Elkötelezte magát az interjú műfajának?
– Nem, és ha igen, akkor sem tudatosan. Az újságírásban eltöltött bő egy évtized után, a polgári köri mozgalom 2002-es elindulását követően a Szövetség, majd a Búvópatak folyóiratoknál főszerkesztőim, Malgot István és Csernák Árpád írók, művészek tanítottak meg kérdezni és interjút írni. Esztendőkön keresztül a kéthetente, majd havonta megjelenő címlapinterjúimon csiszolódtam. A szó igaz értelmében: ma, újraolvasva a négy évvel ezelőtti beszélgetéseim írott változatait, nem érdemesíteném őket közepesnél erősebb érdemjegyre…
– Mindezt a 2006-ban megjelent, Önzetlenül című kötetében foglaltakra is igaznak véli?
–Tekintve, hogy az a könyv éppen a 2002 és 2006 közötti időszakban megjelent beszélgetéseimből ad válogatást, az imént elmondottak messzemenően vonatkoznak arra is. S biztos vagyok benne, hogy ha majd öt-tíz év múlva elolvasom a most megjelent Itthon és otthon – Vencser László 60 éve című könyvemet, ugyanúgy megfogalmazódik majd bennem, hogy biztosan sokkal jobban is meg lehetett volna írni. Az ember ugyanis folyamatosan fejlődik. Soha – különösen pályája korai szakaszában –, nem mondhatja azt senki, hogy elérte tudása és képessége legtökéletesebb megnyilvánulási formáját.
– Tehát mégiscsak lehorgonyzott az interjúnál…
– Az elmúlt öt évben szerettek interjúkat kérni tőlem a szerkesztők, s az Önzetlenül kötet megjelenése óta úgy látszik, ez most már a könyvre is átterjed. E felől nem mondhatom magam teljesen nyugodtnak. Mesterem, példaképem és jó barátom, Illés Sándor többször arra intett: interjú helyett inkább riportot írjak, mert a riport az újságírás királynője. A riport maga a lüktető élet – mondta. – Olyan, mint egy vallomás. Az ember elmegy valahová, mindent megszemlél, rögzít, utána fölolvasztja magában, és úgy írja meg, hogy az olvasó is ugyanazt érezze. Érezze az akácok illatát, vagy az ősz szomorúságát, ha éppen békanyál úszik a levegőben. Szerinte a riport olyan, mint a festészet. Gyönyörű képeket fest különböző színárnyalatokkal, mi több, az árnyékot és a félárnyékot is meglátja, és a felhők suhanását is észreveszi. A nagy prózaíró szerint a kérdezz-felelek forma nem képes mindezt érzékeltetni, abban nem tudjuk, kivel állunk szemben, s hogy mit érez az az ember, milyen az arca, milyen mozdulatokat tesz… Mivel Illés Sándort Mesteremnek tekintem, kicsit furdal a lelkiismeret, hogy nem követem a szavát, azonban abban is hiszek, hogy az interjú képes a „fotográfiánál” több lenni, képes a „festmény” nyomdokaiba felzárkózni. A szerkezeti felépítés, a kérdések megválasztása, a szöveg megformázása, a stílus, a felvezetésekről nem is beszélve, olvasmányossá tehet egy párbeszédet is.
– Az új könyvéről érkezett eddigi visszajelzések mindezt igazolni látszanak. Jakab Gábor, a Keresztény Szó egykori főszerkesztője például ekként vélekedett a kötetről: „Az Itthon és otthon egészében nagyon olvasmányos könyv. Nagyon jók a Varga Gabriella öt szakaszt felvezető szövegei és a beszélgetőpartnerrel teljesen egy hullámhosszra átállni tudó kíváncsiskodó és ugyanakkor lényeget megfogó kérdései.” Fogadtatás-nyitánynak ez meglehetősen előkelő…
– Valóban, noha nem ezt tekintem az első olvasói visszajelzésnek. A kötetet még kézirat formájában véleményeztettem két olyan olvasóval, akik a témától teljesen függetlenek, minden értelemben kívülállók. A Békéscsabán élő Hanczár Jenő és a budapesti dr. Oláh András egyike sem erdélyi, nem római katolikus vallású és egyikük sem ismeri Vencser László atyát. Hanczár úr rendkívül mélyreható tartalomelemzést végzett, azután, hogy kijelentette: olyan a mű, mintha regény lenne, csak kérdezz-felelek formában. Végül Embermesének nevezte el...
– Mi tesz Embermesévé egy hatvanéves lelkipásztor életéről szóló könyvet?
– Az, hogy ez a könyv nem életrajz, vagy legalábbis nem elsősorban az. Amikor 2007 tavaszán dr. Vencser László atya kezdeményezte, hogy vessem papírra eddigi élete történetét, két dolgot kért tőlem. Egyrészt azt, hogy a könyv ne róla szóljon, hanem arról a korról, amelyben ő ezt a hat évtizedet eltöltötte, másodsorban pedig azt, hogy a könyv ne elsősorban a paptestvéreinek, hanem a civil társadalomnak, a szélesebb értelemben vett közönségnek szóljon. Akkor, abban a pillanatban nem tudtam, hogy képes leszek-e, hogy egyáltalán lehetséges-e ezt a két kérést teljesíteni. Aztán később világossá vált számomra, hogy lehet. Mégpedig akkor lehet, ha a nyilatkozó személy olyan eseményekről számol be, amelyek egy regényhez hasonlatos folyamot alkotnak, s olyan gondolatai vannak, amelyek láttán és hallatán az ember megáll, elidőz fölöttük, s már-már szinte meg is tanulja az adott mondatokat. Vencser tanár úr a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola erkölcsteológia professzoraként és vicerektoraként a diktatúra legnehezebb éveiben újjáépíttette és korszerűsíttette az intézmény épületegyüttesét, a romániai politikai fordulat után a gyulafehérvári Caritas igazgatójaként, majd a linzi és a bécsi szolgálatai mellett is rendszeresen hazajárva számos közintézményt alapított, köztük a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házat, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon, a ditrói Idősek Klubját és így tovább. Az ő személyes sorsán keresztül valóban képet kapunk a diktatúra romániai éveiről, valamint a rendszerváltozás hozadékairól, a globalista világ hatásairól, ausztriai szemszögből tekintve. Vencser tanár úr ma a linzi egyházmegye Lelkipásztori Hivatalánál az Idegennyelvű Lelkészségek Szakosztályának irányítója és az Osztrák Püspöki Konferencia keretében működő Katolikus Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója, besegít a linzi belvárosi plébánián, előadásokat tart különböző országokban, cikkeket és könyveket ír. Mindig megújulást sürgető, haladó gondolkodása sem mindennapi, ennek megfelelően életútja szokványosnak, egyszerűnek egyetlen ponton sem mondható. Részint ezektől a regénybe illő fordulatoktól, részint pedig a megannyi, kemény küzdelmek árán elért eredménytől lesz mese a mese, s hogy mindezen események mögül kirajzolódik egy Ember, nos ettől lesz a történet Embermese.
– A könyv lektora, a jelenleg Stuttgartban élő és szolgáló dr. Tempfli Imre atya ezt írta Önöknek a kézirat elolvasása után: „Hálás vagyok, hogy az elsők között olvashattam a kéziratot. Nem tudtam letenni a kezemből. Alapos, bölcs, megfontolt, józan, a szó igazi értelmében: intelligens, letisztult, pátriája és egyházmegyéje iránt ma is gyengéd szeretettel és ragaszkodással viseltető írás. Ínyenceknek nagyszerű falat, klasszikus és mégis újszerű ó-bor, amelyet csak lassan szabad kortyolgatni, mert erős (tartalmas) is és ritka is. Ami a stílust illeti: szebb formát, öltözéket keresve sem találni. A gondolatot adó és az azt formába öntő ’egy húron pendülnek’, így lesz az írás szépen ’pengő cimbalom’. Az anyag rendkívül értékes – nem is beszélve arról, hogy lebilincselően szórakoztató.”
– Ennél nagyobb öröme egy írónak nemigen lehet…
– Az a méltatás is, amelyet dr. Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök, a nyugat-európai magyar római katolikusok püspöke, az Életünk című nagy múltú folyóirat főszerkesztője megfogalmazott, méltán töltheti el büszkeséggel: „Örülök, hogy Varga Gabriella személyében Erdély ismét egy tehetséges, hozzáértő írónőt adott a magyar irodalomnak.”
– Ezekből mind az látszik, hogy nagyon boldog vagyok. Egyrészt könyvet írhattam arról az emberről, aki Jakab Antal püspök nagybátyám tanítványa, majd munkatársa volt, s akit az alig egy esztendős személyes ismeretségünket megelőzően is oly nagyon tiszteltem. Továbbá megtapasztaltam egy rugalmas, gördülékeny, élménygazdag munkafolyamatot, amely játszi könnyedséggel hidalta át a Csíkszereda, Budapest, Linz és Stuttgart között lévő fizikai távolságot, s amely az együttműködés (számomra legalábbis ezidáig) páratlan formáját bontakoztatta ki előttem. S végül született egy eredmény, amelyet úgy tűnik, egyháziak és egyházon kívüliek egyaránt szívesen tartanak a kezükben. Vagyis, elértük a kitűzött célt. Az egészen kivételes élményű könyvbemutatókról nem is beszélve…
– A jellemzően Erdély- és Ausztria-szerte zajló könyvbemutató-sorozat Magyarországra is megérkezik, következő állomása Budapest.
– Azt szeretném, ha itt az anyaországban is minél több honfitársam megismerné dr. Vencser László atyát, felfedezné benne a jövőépítő gondolkodót és cselekvőt, s büszkeséggel töltené el a tudat, hogy lám, ismét egy példa arra, amikor szétszóratott nemzetünk fiai állnak a vártán, s legyenek bármely részén a világnak, tekintetük ott is szüntelen a hazájuk felé fordul. Február 3-án, vasárnap 15 órakor a Rákosszentmihályi Plébánia Közösségi Házában (1161 Budapest, Templom tér 3.) egy igen színes kulturális műsor keretében mutatjuk be a könyvet. A műsor házigazdája Urbán Gábor plébános (Rákosszentmihályi Római Katolikus Plébánia), köszöntőt mond Kovács Raymund alpolgármester (Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat). Közreműködik Tófalvi Szilvia népdalénekes, Horváth Gábor előadóművész és a Pesti Jézus Szíve Templom együttese, dr. Szabó Miklós Károly (gitár) vezetésével, ezen kívül meglepetések is lesznek a programban. Azt szeretném, ha minél több magyar szembesülne egy különleges papi és emberi hitvallással, s annak konok hűséggel, szívós kitartással megvalósított gyakorlati megnyilvánulásával, amelynek a könyvet nyitó: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másokat.” (Mt 20,28) és záró: „Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak a kötelességünket teljesítettük” (Lukács 17,10) bibliai idézetben is hangsúlyos szolgálat ad alapot és keretet.
