A nagy metafizikus trilógiában, A funtineli boszorkányban is búvópatakformán, szelíd másodvezérszólamként siratja írónk a magyar világ hanyatlását Erdélyben. Az Adjátok vissza a hegyeimet!, A kastély árnyékában című kötetekből már leplezetlenül jajdul föl a trianoni stigma véghetetlen sajgása. S akár Nyírő József, Wass Albert is kíméletlenül kárhoztatja a magyarság már-már bűnös történelmi naivitását, amellyel a huszadik század végére a világtörténelem első számú veszteseinek szintjére küzdötte le magát. A kastély árnyékában című regény nyitánya a kiegyezés korába vezérel bennünket, fináléja pedig az 1920. június negyediki trianoni békediktátum tragédiáját tárja elénk. Az író nem azt kárhoztatja, hogy a kiegyezést nem követte a megtorlás az 1848-as forradalom és szabadságharc évadján elkövetett vérengzésekért, amelyeknek során a románság valóságos népirtást folytatott a magyar falvakban és városokban. A megbocsátás gyönyörű erény, hacsak nem csap át emlékezethiányos vakságba. Erdély magyarsága a regény tanúbizonysága szerint az elmúlt évszázad utolsó harmincegynehány esztendeje során újra a háta mögé engedte a gyilkosokat. A nyájas és szelíd románság, a pópák népe pedig szépen, lassan, fokozatosan, nadrágszíjparcellánként vásárolta föl Erdély tekintélyes részét. Könnyelmű, mulatós magyarok ezreinek nyújtottak románok kedvezményes hitelt, s engedték el a felgyülemlett adóssághalmazt egy kis elrománosodásért. Valóságos szatócshonfoglalás rémképét rajzolja föl Wass Albert. Ezek a kis cukorkaárusi és pálinkakimérős státusdiplomáciai trükkök adminisztratív értelemben megkönnyítették a hamisított statisztikák készítését, amelyek pro forma igazolták Magyarország első nagy romlását. Wass Albert finoman érzékelteti azt a folyamatot, amelynek mind a mai napig tanúi lehetünk Erdélyben, Bácskában, Kárpátalján, Felvidéken, Csallóközben.
A magyar kultúra erőt és tartást adott az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő kisebb népek fiainak is. A trianoni országcsonkolás következményeként szép lassan elbalkanizálódtak a monarchia kisebb nációi. Iszonyatos még nézni is, hogyan bánnak a szomszédos országokban az évszázados építészeti emlékekkel, művészi alkotásokkal, egyáltalán a kultúrával még ma is. Wass Albert a misztikum szféráiban is érzékelteti, hogy az Erdélybe települt óromániai lakosság nemcsak a magyarokat tette hazátlanná, hanem saját magát is. Isten megakadályozza, hogy a hódítók és a bitorlók megtalálják boldogulásuk útjait a más birtokán, a Bethlenek, Báthoryak, Tamási Áron, Koós Károly, Nyírő József, Wass Albert elidegeníthetetlen hazájában. A mű harmadik vezérszólama az 1945 után bekövetkezett új mohácsi vész hatása az erdélyi magyarságra. A nemzeti önkritika szólama az Elvásik a veres csillag című regényben olyannyira erőteljes, hogy már-már depresszióssá teszi az olvasóját. Az erdélyi magyarság azért is bűnhődött, mert egy-egy ravasz góbé honfitársunk megpróbálta kijátszani egymás ellen a kis elnyomókat, a románság képviselőit a világhódító szovjet-orosz keleti despota ellen. Az „oszd meg és uralkodj!” politikát csak az erősebb fél tudja tartósan megvalósítani, az elnyomottaknak ez csak ideig-óráig sikerülhet – sugallja Wass Albert regénye. Hiszen 1956 forradalma és szabadságharca az erdélyi magyarságban is fölébresztette az 1848 óta eltemetett virtust, de a forradalom vérbefojtása után két pogány bosszúdühének kiszolgáltatva pusztult tovább.
