A szakszervezet ma dönt arról, hogy mikor és hol folytatja a sztrájkot. A múlt héten egyeztek bele a felek abba, hogy közvetítő bevonásával folytatják a tárgyalásokat, de azok egyelőre így sem vezettek eredményre. A szakszervezet tájékoztatása szerint több kompromisszumos ajánlatot is tettek követeléseik teljesíthetőségének érdekében, amelyet a munkáltató elutasító magatartása miatt már nem tartanak fenn. A MÁV álláspontja változatlan, a cég vezetése szerint nincs jogi és gazdasági alapja a követelések teljesítésének.
A VDSZSZ továbbra is azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészeti Zrt. munkavállalóinak. A bíróság időközben első fokon elutasította a MÁV-társaságok beadványát a sztrájk jogellenességének megállapítására, bár azt megállapította, hogy jogszerűtlen a szakszervezet 10 százalékos többletbérfejlesztésre vonatkozó követelése mint a sztrájk oka. Egyben kimondta, hogy a privatizációs bevételből való részesedésért sztrájkolni jogszerű, mert arra vonatkozóan nem volt megállapodás a felek között.
A MÁV szerette volna, ha a bíróság állást foglal a még elégséges szolgáltatás tartalmáról, azonban a bíróság úgy ítélte meg, hogy ebben nincs illetékessége. A bíróság döntésével így mind a két fél elégedetlen, és fellebbez.
(mti)
Sztrájk előtt? Folytatja a tárgyalást a VDSZSZ és a MÁV
Annak ellenére, hogy kedden lejárt a sztrájkmoratórium, szerdán folytatódnak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte és a MÁV-társaságok között a tárgyalások a sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!