Hardcore? Hát persze!

Nincs a legjobb bőrben a magyar hardcore színtér – legalábbis így látja Kovácsházi Attila, a Penalty Kick zenekar énekese. Szerinte e szubkultúrába is betört a mainstream, és megpróbál mélyen belenyúlni a fiatalok zsebébe. Mint a Magyar Nemzet Online-nak elmondta: jó dolog lemezeket venni a koncerteken, ám a trendi, ész nélküli vásárlás felesleges, ami a közönség felhígulásának egyik jele. Megjegyezte: siralmas pénzekért lépnek fel a hardcore bandák.

Fotók: Penalty Kick

– A „do it yourself”, a „csináld magad” is nagyon fontos tényező volt, pontosan azért, hogy a zeneipar ne tolakodjon be a mozgalomba. Például vannak-e még fanzine-ok? Hiszen nagyon fontos információs csatorna, illetve fórum ez az otthon szerkesztett, esténként fénymásolt „újság”. Foglalkozik még ezzel valaki?
– Vannak még fanzine-ok szerencsére. Ilyen például a Reaction, ami egy nagyon jó fanzine, szövegfordításokkal meg interjúkkal. De sajnos nem sok újságról tudok; még Egerben van ilyen lap, illetve megjelenik – igaz, ritkán – az I Drink Milk is. E fanzine-okat nagyon tudatos emberek szerkesztik-csinálják, akik próbálják belecsempészni az alapgondolatokat a sorok közé. Csak azt sajnálom, hogy mindig ugyanaz a száz ember veszi meg ezeket a lapokat, és nem lehet továbblépni erről a szintről. Meg kell említeni, hogy tíz évvel korábban olvasható volt még a Pozitív Front, a Struggle, illetve a Drug Free is. Az itt megjelentetett gondolatok szerintem még ma is annyira aktuálisak, hogy – mivel az összes szám megvan – évente fénymásolok belőlük, és ingyen szétosztogatom azoknak a srácoknak, akiket tényleg érdekel a hardcore. Így legalább el tudnak indulni. Nem az a lényeg, hogy valaki megismerje az összes zenekart a világon, hanem hogy tudja, honnan indul el az egész mozgalom. Aztán felőlem hallgathat bármit, de a gyökereket meg kell ismerni, és nem szabad elfelejteni sem. Ha ez megtörténik, akkor jön a mainstraim, a félrerakott baseballsapka, a divatos ruha meg az üres beszéd.

– Korábban sokat lehetett arról hallani, hogy Magyarországon mostohák a koncertfeltételek, rosszak a körülmények, esetleg nem fizetik ki a zenekarokat. Milyen lehetősége van mondjuk a Penalty Kicknek arra, hogy megismertesse zenéjét másokkal?
– Még mindig nagyon kevés a promoter, nem ismert ez még kellően Magyarországon. Elég csak a közelmúltbéli Madball-koncertre gondolni. Hányan is voltak lent? Hat-hétszázan, és ebben a létszámban már a külföldieket is értem. Ennyit tud Magyarország? Ha ekkora a közönség egy ilyen koncerten, akkor hogyan is akarhatunk eljutni máshová játszani? Nagyobb városokban is azt mondja a klubtulajdonos – aki ismeri a zenekarokat –, hogy „oké, gyere el, ha lesz a PANKKK-tól pénz, minden rendben”, ha nincsen, akkor ő nem ad semmit a befolyó italpénzből. Esetleg ki lehet találni egy optimális belépőárat, és azt megkapja a zenekar.

– Magyarán ma sok zenekar, amelyik nem számít úgymond profinak, benzinpénzért játszik?
– Ez tökéletesen így van. Egy olyan zenekar, mint a PK – amelyben kipróbált zenészek játszanak – sem horribilis összegekért lép színpadra. Szerveztem már koncertet Magyarországon igen ismert és elismert zenekaroknak e körökben, de ők sem tudnak annyi pénzt elkérni a koncertekért, hogy mondjuk nullára kijöjjenek a végén.

– Ha már szóba jött a Penality Kick és annak tagjai: kikről van szó? Azt tudjuk: a legendás Dawncore dobosa, Ferencz Zsolt a PK-ban üti a bőrt.
– Török Attila, aki a Burning Inside-ban basszusgitározott, Sohajda Zoltán gitározik, akit a Buried By Time-ból ismerhetünk, Görög Zoltán gitáros anno az All For Nothingban, amely az egyik ősbandája volt az egész magyar hardcore színtérnek. Görög Zoli később játszott a New Fightban, illetve a Spadeful of Dustban jelenleg is a húrokat tépi. Jómagam pedig a mikrofont fogom.

– Melyik bandákban énekeltél még?
– Ami jobban ment, az a Mana meg a Quest From Inside, de én ezekben a dobos szerepét töltöttem be, és most is van ilyen próbálkozás: a Still Strong, amivel az egész pályafutásomat kezdtem tizen-valahány éve.

– Miről szólnak a szövegek, és vannak-e elérhető hanganyagok?
– Van hangagyagunk, amit a magyarországi Hammer Edge Records adott ki. Ez a Fallenintoasheszel közös lemez, vagyis egy split, és ha jól tudom, bárhol megvásárolható. A szövegeimben leginkább mindennapi nehézségeimet próbálom leírni, amivel bárki azonosulhat, és megpróbálok reményt is csempészni a sorok közé, hogy mégsem annyira nehéz minden, mint amilyen nehéz. De a reményen kívül sok mindennel ezt nem tudom alátámasztani. Igyekszem elhinni: lehet jobb, és ennek megpróbálok hangot adni. A családom és a barátaim motiválnak a mindennapokban és az a szeretet, ahogy egymáshoz viszonyulunk – azaz a remény, amiről beszélek.

– Néhány éve a már említett Dawncore a Darkest Hourrel, a másik nagy hardcore csoda, a Newborn pedig a Catharsisszal heteken keresztül zúzta az európai színtereket. A Penality Kicknek milyen lehetőségei vannak külföldön?
– A mi zenénket inkább a Balkánon kedvelik, főleg a szerbek és bolgárok hívnak minket koncertezni. Más országokban, ha mondhatom így, vannak problémáink. Elhívunk játszani zenekarokat, amikor jönnek az e-mailek, hogy segítsünk koncertek szervezésében például; mi megtesszük, amit lehet. De sajnos a viszonzás nem igazán érkezik. Nem nagyon adnak vissza azok, akiknek mi segítünk. Ami biztos: tartani kell a kapcsolatokat, mehetnénk is sokfelé, ha lenne lehetőség. Volt egy alkalom, amikor a Bridge to Solace elvitt magával egy miniturnéra. Ausztria, Olaszország – ott, mondhatni, sikerünk volt, és a régi bandámmal, a Quest from Inside-dal közösen körbejártuk Romániát, ami szintén sikeres volt, pedig először mentünk, és egy hely kivételével az összes tömve volt arcokkal, és tetszett nekik.

– Egy-egy koncert a kívülállóknak nagyon brutálisnak tűnhet. A srácok a színpadról ugrálnak a tömegbe, „egymást dobálják”, nagyon elterjedt a „karate” elnevezésű stílus is. A fiatalok itt adják ki a hétköznapokban felgyülemlett dühüket?
– Remélem, vannak még olyan dühös fiatalok, akik tényleg azért járnak le a koncertekre, hogy megszabaduljanak e terhektől. Legalábbis régen erről szólt az egész. Tényleg a heti dühünket adtuk ki magunkból. Itt is megjelent a divat: van olyan srác is, aki kiméri magának a kartávolságot, és elkaratézgat magában úgy, hogy senki ne sérüljön meg. Persze van, aki nem figyel erre. Még tíz éve is úgy volt: az első percekben szinte egymás kezét-lábát törtük, volt még valódi szenvedély a koncerteken – és nem volt belőle sértődés.

– Szerinted jó irányba megy a világ?
– Miért, megy valahová?