– Az MNO-n megjelent korábban egy interjú, amelyben a Penalty Kick énekese elmondta véleményét, meglátásait a magyar hardcore helyzetéről. Erre kívánt reflektálni az úgynevezett „másik oldal”. A mozgalomban jelen van egy A, illetve egy B oldal is?
Kis G: – Tudomásom szerint abban az interjúban úgy lett beállítva a hardcore színtér, hogy van az egyik oldal, és van a másik. Szerintem alapból egy hardcore színtér létezik, és van egy kevert mainstream oldala is a dolognak, csak szerintem itt sokan keverik a szezont a fazonnal mind a megnevezésen, mind a zenei irányzatokon belül. Sajnos az interjúban pont az a része lett megemlítve, amelyet előszeretettel illetnek kritikával, ahelyett, hogy a meglévő pozitívumokról, azaz a tényleges hardcore színtérről esne szó. Arról, hogy mi az, ami működik. Arról sem tudtunk meg igazán semmit, hogy mi az, amin az úriember változtatna. Szó esett ugyan egy-két pozitív gondolatról és tényekről is, ám úgy érzem, hogy pont a jó dolgokat kellett volna megemlíteni, hiszen egyáltalán nincsen rossz bőrben a magyar hardcore színtér. Az a fajta hardcore színtér, amit Kovácsházy Attila szeretne elérni Magyarországon, már megvan: létezik, működőképes, és egyre többen vesznek részt benne. Csak lehet, Attila pont nem ezen a színtéren szerepel. Az underground színtér mindig is megvolt, mind Budapesten, mind Magyarország-szerte, azóta, hogy a 90-es évek elejétől elindult a mozgalom. Tehát amikor a punk-hardcore az USA-ban a 80-as években startolt, közel 10 év után nálunk is megjelent. Tény: volt egy olyan időszak is, amikor a színtér nagyon beszűkült a 90-es évek vége felétől – kevesen jártak le a koncertekre, mert a mainstream olyan erőssé vált, hogy még azok az arcok is, akik anno elkezdték az oldschool hardcore-t, átváltottak az újabb irányzatokra. Ez önmagában nem is lenne baj, csak ez vezetett el ahhoz, hogy „két” színtér alakult ki – és ez a mai napig fennáll.
A miáltalunk képviselt színtér egy nagyon összetett, sok barátból, jó és értékes tudással felvértezett emberekből álló mozgalom. Bárki is állít bármit, igenis vannak komoly tudással rendelkező egyének a fiatalok között is. Személyesen ismerek ilyen srácokat. Az interjúban bizonyos bookingokról is szó volt, amelyek a pénzre utaznak. Azt hiszem, ez egy nagyon eltúlzott mondat volt, és nem látok mögötte valódi felismerést. Lehet, hogy azon a színtéren (a mainstream – a szerk.) egy bizonyos booking pénzre utazik – amivel nekem semmi bajom nincsen –, de hogy az összes booking csak a pénzre hajt, az nem igaz. Sokan vannak a mi színterünkön is, akik koncerteket szerveznek. És a booking kifejezés sem feltétlenül jó, mert a szervezések mögött sokszor egyéni személyek állnak. Ilyen figura például Némó is, a színtér egyik oszlopos tagja, aki a Hold X True és a Motivation zenekarokban basszusgitározik, és már harmadik éve rendezi meg saját szervezésű fesztiválját, a One And The Same-et, amely 9. alkalommal jelentkezik. Emellett számtalan koncert köthető még a nevéhez. Nagyon nagy hibának, tiszteletlenségnek tartom, ha nincs megemlítve, hiszen van, hogy 350-400 ember is megjelenik ezeken a bulikon az ország minden területéről.
A feszten fiatal zenekarok is megkapják a lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak, megmutassák, mit tudnak. És persze ott a lehetőség arra is, hogy más koncerteken is elmondhassák a hangszereikkel, szövegeikkel, mit gondolnak a világról.
– Merre, hol találhatók meg ezek a koncertszervezők?
Kis G: – Az ország minden táján ott vannak ezek a srácok. Szeretném megemlíteni néhányukat, akik komolyan szerveznek, illetve időt és pénzt áldoznak a koncertek szervezésére azért, hogy lássuk, mennyire is él ez a dolog. Kurvaanyád Booking, Dream Long Dead Booking – melyet Jaki vezet, aki olyan nagyobb bandákat is elhoz, mint például a Bane (egy amerikai hardcore zenekar – a szerk.). Jakit ismeri mindenki, hiszen a nagyobb neveket Európa-szerte szállítja saját buszán, persze Magyarországra is. Némóval és még néhány aktív sráccal megalapítottuk a Station 80 Bookingot, amivel eddig nálunk ismeretlen külföldi zenekarokat hozunk-hoztunk el. Viszont mára egyre ismertebb zenekarok is a listáinkon vannak. Továbbá él még a Save Your D!ck Booking, akik szintén lelkes srácok. Vannak olyan személyek is, akik a saját nevükkel hirdetik meg a leszervezett koncertet, ilyen aktív, oszlopos tag például Matyipotter, a Think Again zenekar énekese; ő már számos komolyabb, ismertebb bandát is elhozott Magyarországra. Továbbá a Something Against You zenekar tagjai, akik szintén punk/hardcore koncerteket szerveztek. De említhetném a Reaction Fanzine tagjait is: Borso és Bence nem egy koncertet összehoztak már. Ám itt vannak a Szombathelyi srácok is, akik a 90-es évek közepétől aktívan részt vettek külföldi zenekarok leszervezésében. Vagy itt van Gábor (Mangec – ő megszólal lentebb – a szerk.) Szentesről, aki több mint 10 éve szervezi a koncerteket, vagy a mai zenekarok tagjai: a Lépéselőny zenekar Székesfehérvárról vagy a Csornai Suicide Pride-tagok. Továbbá Zsoleszka, az Iszonyat punkzenekar énekese. Ő már ’92-ben gyártott fanzine-t és évek óta benne van komolyan a punk/hardcore-ban.
A 90-es években volt neki egy G-Zone nevű produkciója, amivel számos fanzine-t hozott ki és válogatáskazettákat magyar és külföldi zenekarokkal. A mai napig keményen űzi a punk/hardcore dolgot, az egyik legjobb arc! De még sorolhatnám, kik azok, akik aktívan részt vesznek ezekben a koncertekben. Az, hogy itt nagy pénzekről van szó, amiket zsebre raknak… Ugyan már! Sokan vagyunk, akik nagyokat bukunk egy-egy koncerten, de megszervezzük, lelkesen csináljuk. Egy a lényeg: a színtér működik országszerte.
– Pontosan mi is az a booking? Szó volt arról is, hogy fiatal srácok összeállnak és megszervezik a koncerteket annak ellenére is, hogy esetleg benne van a bukás lehetősége. Mi adja a személyes motivációt egy lassan teljesen értékmentes, globalizálódó világban?
Kis G: – A bookingról beszéljen majd Tomi. De hogy arra válaszoljak, mi is motiválja ezeket a srácokat vagy minket. Azt tudom mondani: a zene szeretete. Nagyon könnyű azzal dobálózni, hogy a hardcore trendi, meg sok a divatarc, akik semmiről sem tudnak semmit. Lehet hogy azon a színtéren (a mainstream – a szerk.) ez így van. De minket az nem érdekel, nálunk teljesen más a helyzet. Nem is várjuk el senkitől, aki egy-két éve van a színtéren, hogy ásson vissza 28 évet azért, hogy megismerje a múltat, a korai punk-hardcore-t. Erre lesz elég ideje az adott fiatalnak. Ha komolyan érdeklődik, akkor lesz rá ideje. De legalább lent van egy koncerten, megismeri a zenét és azt mondja: benne akarok lenni még jobban, megpróbálok én is koncerteket szervezni. És miért ne tenné? Mi bárkit támogatunk. Egymást támogatjuk. Ebben semmi mást nem látok-látunk, csak a zene szeretetét, illetve tiszteletét. Aki meg a trendiséggel, divattal dobálózik, az úgyis kihullik. Vagy aki a trendi vonalon akarja bemutatni az igazi hardcore-t, az szerintem ne csodálkozzon, ha számára nem tetsző emberekkel találkozik. Hiszen nem is az a közeg van ott.
– Itt azért a zenei stílusban sincs teljes átfedés.
Kis G: – Igen, különbséget kell tenni a stílusokban is. Van egy olyan „hardcore”, amely nagyon sok metálos stílusjegyet hord magán (metalcore, newschool hardcore – a szerk.), ám mi nem ebben utazunk, hanem a 80-as évek Amerikájának az old school témáival foglalkozunk. Számunkra ez az igazi hardcore. Erről olvasni is lehet az American Hardcore könyvben, ez most már alapmű. Személy szerint nekem a hardcore a 80-as évek zenéje.
Szántó Tamás: – A bookingok egyfajta koncertszervező irodák, számos megtalálható külföldön is. Egyszerűen fel kell velük venni a kapcsolatot, megállapodni a feltételekben, és mehet a koncert. Underground szinten működő szervezőkről van szó. Persze előfordulhat, hogy egy-egy ilyen koncertszervező kinövi magát, ha jók a szervezők, lelkesek, és megvannak az anyagi feltételek is, akkor iroda is lehet belőle. Így nagyobb, illetve több zenekarral is tudnak dolgozni. Persze ettől még maradhat a dolog underground szinten, nem kell átcsapni a mainstreambe. Nyugaton ez arról szól, hogy ha például a tengerentúlról átjön egy zenekar Európába, akkor a booking megpróbál minél több országban a lehető legtöbb koncertlehetőséget szervezni. Az egyik berlini iroda a 80-as években kezdte, ma már számos fesztiválon ott vannak – befedik egész Európát.
– Ez akkor komoly üzleti vállalkozás is, nem?
Sz. T.: – Nyilvánvaló, egyrészt, hiszen ha nagy pénzek forognak a rendszerben, és több embert kell alkalmazni, akkor ez részben üzleti vállalkozássá is válik. Csak nem mindegy, hogy csak a pénz számít, vagy vannak még a zene irányába mutató erkölcsi szempontok is. Ha van egy zenekar, amely kinövi magát, és egyre több ember jár le a koncertekre, azzal egyáltalán nincs gond. Csak ott már más a költségvetés, és több embert kell alkalmazni az ügyek menedzseléséhez, akiket meg kell fizetni. A munka igen nagy: hiszen olykor egész Európában meg kell hirdetni, szervezni a koncerteket, irányítani kell a marketinget is. Ám ahol nagy pénzek vannak, ott változhatnak a motivációk is. Eltűnhetnek az emberi-erkölcsi szempontok: a pénz könnyen okozhat vérszemet. De ezt sosem lehet előre tudni.
Kis G: – Az elme egy nagyon trükkös dolog, és az ember nagyon gyorsan kapzsivá tud válni, főleg ha bejön neki egy-egy koncert és látja, hogy lehet ezzel pénzt is keresni. De erre is azt mondom: nem az én dolgom. Mi bookingnak nevezzük magunkat, de csak koncerteket szervezünk, nekünk nem kell, hogy mögöttünk legyen bármilyen iroda. Az interneten lehet már közvetlenül is írni egy zenekarnak, ha meg akarjuk hívni koncertezni. „Kapsz 150-200 eurót, ha idejössz kocsival Németországból, adsz nekünk egy koncertet.” Leegyszerűsítve így néz ki a dolog.
– Gábor, úgy tudom, hogy te már igen sok koncertet megszerveztél.
László Gábor: – Én a 90-es évek közepe óta szervezek koncerteket, igaz, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, bár az utóbbi öt évben igen sok és jó koncert köthető a nevemhez.
– Mik a tapasztalataid?
L. G.: – Én vidékről is látom, hogy mi történik. Mint ahogy Kis G is említette, a hardcore Magyarországon a 90-es években indult. Szerintem már akkor is sok vidéki srác vette ki a részét ebből a mozgalomból. Mi nem is nevezzük magunkat bookingnak, hanem egyszerűen csak kollektívának, ami szerintem sokkal árnyaltabb elnevezés. Jöttek hozzánk játszani olyan zenekarok, amelyek nem bookingokon, hanem zenekarokon keresztül kerestek meg minket. Az a gond, hogy a „vérszem” és a pénz képes arra, hogy szembeállítsa a hardcore-t a hardcore-ral. Egyre több a booking, a zenekar, de úgy érzem, lassan arról szól ez a 2000-es világ: „jól kimagozni” ezt az egészet. És problémának látom azt is, hogy a zenekarok, átvéve a világ tempóját, úgy akarnak fejlődni, hogy kihagynak fontos lépcsőfokokat.
– A globalizáció belepiszkít a hardcore-ba?
Kis G: – Ez emberfüggő dolog. Aki engedi, hogy bármi is belerondítson a mozgalomba, ott, a saját területén, vagyis ha például koncertet szervez, elképzelhető, hogy a „globalizáció belepiszkít a hardcore-ba”. Lehetséges, hogy a mi színterünkön is megvannak a rossz elemek, de ahogy már utaltam rá: ezek előbb-utóbb úgyis kihullanak. Továbbá mindenhol vannak rossz elemek. Ilyen a világ. De szerintem pont hogy a pozitív dolgokról beszélgetünk most!
– Amikor megbeszéltük ezt az interjút, jeleztétek, hogy szeretnétek szólni a fanzine-okról is.
Kis G: – Igen, abban az interjúban szóba kerültek a fanzine-ok is. Összesen csak kettő lett szóba hozva, talán a helyszűke miatt (nem emiatt – a szerk.), vagy mert többet nem ismernek, nem tudom. De számtalan fanzine létezik, és pont az a kettő lett megemlítve, amivel semmi probléma nincsen, de nagyon ritkán jelenik meg. Ennek ellenére sokan gondolják úgy – mivel modern világban élünk, és fiatal srácokról van szó –, hogy ők akkor már inkább nem papírra, fénymásolásra költik a pénzüket, hanem webblogokat hoznak létre, ahol számtalan olyan webfanzine elérhető, ahol el lehet olvasni az interjúkat, koncertbeszámolókat vagy éppen a lemezkritikákat is.
Érdemes megemlíteni a Rády Gábor által kialakított Sikoly a mából webzine-t, ahol számos interjú, koncertfotók, beszámolók, gondolatok szerepelnek. Ő volt a mai napig működő Northern Bastards oldal vezetője is, ahol ugyanilyen dolgokat talál meg az ember. Továbbá egyik lelkes poszter- és webtervező barátunk, Mono, aki a No Heroes? fanzine-t szerkeszti, most már webes megoldással. Márk, a Nothing zenekar énekese szerkeszti a Hitvány fanzine-t, xViktorx, aki az Outsider fanzine-ért felelős. A már említett Suicide Pride zenekar énekese, Dávid és társa, Gerti hozták létre a Harc áldozatok nélkül fanzine-t, aminek profilja az állatok védelme és a vegetarianizmus. Létezik még a szentesi Maniac Mass Murder fanzine is – ugyan mára lassabb lett a gyártása, de még létezik. Vagy például az ingyen terjesztett Aktivátor fanzine, és van egy hölgy is, Ági, létrehozott egy angol (!) nyelvű, Northwest nevű remekművet. Ott van a Something Against You zenekar énekese, Viktorka fanzine-je is.
Persze, említsük meg a már szóba hozott két ’zine-t is, az I Drink Milket, akik remélhetőleg most már megjelentetik a 3. számukat, illetve a 4 számmal bíró, remekül megszerkesztett kis könyvecske, a Reaction. Van egy saját készítésű ’zine-em is, a Honest For Truth Interview Fanzine, melyből eddig 10 szám jelent meg. Fontosnak találom még a photowebzine-eket is, ezekről is hosszan lehetne beszélni. De mindezek felett ott vannak még a D.I.Y.-kiadók is, ilyen a Kids Like Us Records vagy a korai, Némó és Ati által vezetett DiexHard Records, illetve az általam alapított Honest For Truth Records. Sok dolog van, amit még mesélni tudnék, hogy mennyire is valós, és mennyire él ez a színtér. A hardcore alapból nem a pénzről szól. Na, most említhetünk itt mindenféle dolgokat azzal kapcsolatban, hogy ki, mennyiért vállal el egy koncertet, nos, van, hogy mi egyáltalán nem kapunk pénzt. Játszottam, koncerteztem, és ennyi. Van, hogy benzinpénzt kapunk, ha vidékre megyünk. Le lehet autózni olcsóbban is vidékre, mert nem azt nézzük, hogy mindenféleképpen kifizessenek minket. Persze jó, ha kijön legalább nullára az ember, de alapból nem ezt nézzük. Hol marad a „csináld magad” szellemiség, ha mindenáron nagy pénzeket akarnánk elkérni?
L. G.: – Én a koncerteken disztrózok is, legalább hat különböző fanzine-t árulok.
– Milyen a kereslet, hogyan működik egy ilyen disztró?
Sz. T.: – Mindenkinek megvan a maga kis lemez- vagy CD-gyűjteménye, fanzine-jei, amiket levisz a koncertekre. Ezeket kiteszi a klubban egy asztalra, és aki szereti, akit érdekelnek ezek a dolgok, az megveszi.
L. G.: – A srácok, mint a bolhapiacon, válogatnak, kérdeznek, nézelődnek, beszélgetnek.
– Tamás, régen te is készítettél fanzine-t, a Struggle-t, ha jól emlékszem. Mi történt?
Sz. T.: – Ez egy egyéni próbálkozás volt a 90-es évek közepén, végén. Hirtelen felindulásból összeraktunk egy „lapszámot”. A korabeli koncertszervezők hatására – akik akkor hozták az első nagyobb neveket Magyarországra – kitaláltuk, hogy a külföldi fanzine-ek mintájára a Magyarországon fellépő zenekarokkal készítünk interjúkat, amit majd saját formában megjelentetünk. A fanzine lénye: a zenekarokról, koncertekről ad beszámolókat, emellett szóba kerülnek globalizációs, illetve környezetvédelmi, állatvédelmi témák is. Sok olyan dolog, ami ehhez a műfajhoz köthető.
– Politika?
Sz. T.: – A politika nem feltétlenül jön direkt szóba, de azt be kell látni, hogy a punk-hardcore „politikus” is. Mi is ebben a világban élünk, vannak reakcióink, de ezt nem akarjuk különböző pártok vagy ideológiák mentén kinyilvánítani.
origo.hu
Videókapcsolattal mentett életet az Országos Mentőszolgálat
