Miért nem szakadt még ránk a világ vége?

Andó Mária grafikus és festőművész Apokalipszis - Életérzés a XXI. században című kiállítását kedden este Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg a józsefvárosi Visi Imre utca 6 szám alatti Polgárok Házában. A kiállítás Apokalipszis sorozatának domináns képeit Pósa Zoltán Elmaradt apokalipszis című költeménye ihlette. A verset a költő mondta el a bensőséges megnyitóünnepségen.

Világunk törpeségéért a próféták, a váteszek is felelősök, mert valószínűleg ők is lusták és renyhék voltak, s ezért Isten megpirongatja őket. „Az ő rejtett büntetésük /Ezek közt a társak között/Napról napra tovább élni/Változást sohsem remélni” – írja Pósa. Andó Mária a versből fakadt csodálatos ihletettséggel, egyszerre reménytelenséget és reményt, az evilág és a túlvilág iránti vágyakozást, a misztikumtól érzett emberi félelemet és vonzalmat, az erényt és a gyarlóságot fogalmazza meg az Apokalipszis ciklus grafikáiban. Híven a vers szellemiségéhez, Isten mindenható nagyságát és a földi ember esendőségét, a határtalan szorongást és a föltámadás hitét fejezik ki a szálkás, lecsupaszítottan lényegre törő, ugyanakkor határtalanul sokrétű látomások.

Feledy Balázs, a művésznőnek fiatal kora óta hűséges elemzője és szurkolója, úgy fejezte ki ezt a kettősséget ihletett méltatásában, hogy Andó Mária képei valóságosak és valóságon túliak, realisták és szürrealisták, álomszerűek és józanítóan figyelmeztetőek. A vers paradoxona kikristályosodik a művekből: a mai világ nem csak az életre, hanem a pusztulásra is éretlen. Isten kegyelme ebben a földszintes világban úgy valósult meg, hogy enyészetre már megérett, föltámadásra még satnya világunk kegyelmet nyert. Hogy miért nem szakadt hát reánk a világ vége? Mert Istentől még egyszer haladékot kaptunk arra, hogy megjavuljunk.

Az 1949 március 15-én született Andó Mária eddigi életútjának és életművének vezérmotívuma a Biblia és a literatúra. 2003-ban egy pályázat hatására kezdett kutatni a mai magyar irodalomban olyan költemény után, amely híven kifejezi az Isten iránti sóvárgást és a világvége-borzadályt. Már reményét vesztette, de egyszer csak a Lyukasóra című folyóiratban rátalált Pósa Zoltán Elmaradt apokalipszis című versére. A mű olyannyira megérintette, hogy hatására elkészítette a később önálló kiállítássá kerekedett sorozatot. A költőt személyesen nem ismerte, az Elmaradt apokalipszis azóta megjelent 2006. karácsonyán Pósa Zoltán Alászállás című verskötetében. A kiállítás képei neki is revelációerejű meghatott meglepetést okoztak.

Andó Mária életművének a grafikákkal és az ecsettel rajzolt festményekkel egyenrangú részei a könyvillusztrációk és az az elszánt, a szó jó értelmében makacs és megszállot tevékenység, amelyet a diafilm életben tartásáért végez.

A beszélgetésen megszólalt Csehné Lendvai Gabriella, a Magyar Diafilmgyártó Stúdió ügyvezető igazgatója is. Az, hogy a gyerekeket olvasóvá nevelő diafilmes mesék és irodalmi művek műfaja ma is él, nem kevéssé köszönhető azoknak a zseniális képzőművészeknek, például Andó Máriának, akik nem felejtették el ma sem, mit jelentett számukra a gyermekkorukban a diafilm. Amikor a falra kifeszített fehér vásznon megjelentek Jókai Mór, Mikszáth Kálmán örökbecsű regényeinek, Andersen, Grimm meséinek felejthetetlen figurái. A diafilm a televízióval ellentétben nem kioltja, hanem fölébreszti az irodalom iránti érdeklődést. E misszió a mai irodalomellenes világban létfontosságú.