Csiki prózájának makacsul vissza-visszatérő motívuma, hogyan válhat valaki egyszer csak idegenné saját szülőhelyén, miközben új, kényszerből választott régiójában sem tud igazán meghonosodni. Csiki László a háromszéki Sepsiszentgyörgyön született 1944. október 5-én, így nagyon áttételesen földim, hiszen anyai nagyszüleim a háromszéki Uzonból származnak. Háromszéket egyszerre szokták a legmagyarabb és a legszékelyebb Székelyföldnek is nevezni. 1984 óta élt az anyaországban, már ismert íróként kellett pestivé válnia, a kétféle idegenség, a mindenhová és sehová sem tartozás az írónak, a gondolkodónak, a keresztény embernek is sajátossága. Mert átutazók vagyunk ezen a földön – mondja az írás is. Gyűjteményes novelláskötetéről írhattam, illetve olvashattam föl kritikát a nyolcvanas évek közepén a Magyar Rádió kritikusok fórumán, ami az én pályámon egy hosszú, pártállami alkotói, közlési embargó végét is jelentette. Ebben az írásban kifejtettem: Csiki az erdélyi magyar próza avantgárd, metafizikus, létfilozófiai ihletésű vonulatához is tartozik, ám mégis egyedi, csak reá jellemző módon fogalmazza újra saját maga számára a modern próza alapképletét. A parabola képes nyelvén is üzent a hatalomnak, a huszadik századi zsarnokságnak, ugyanakkor a székelység, a magyarság konkrét trianoni fájdalmát is hitelesen volt képes megszólaltatni. Megtalálta a módját, hogy megkeressen, és köszönetet mondjon a kritikáért. S azóta máig megmaradt köztünk a csöndes, egymást távolból tisztelő, ritkán gyakorolt, de egymás munkáit számon tartó kollegiális barátság.
Csiki László a pályáját 1968-ban újságíróként kezdte, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör című hetilapnak volt majd négy éven át riportere, ujját a napi székelyföldi valóság ütőerén tartotta. Versekkel robbant 1968-ban az irodalomba, az Esőt kaszáló című kötet a létfilozófiai ihletésű szorongás mellett a magyar jelenlét méltóságát is kifejezte. Egyszerre volt népi és urbánus, valósághű és a valóság fölött költői erővel és könnyedséggel lebegő, az abszurd iránt fogékony alkotó. Rokon bennünk a többműfajúság is, Csiki azonos színvonalon szólalt meg íróként, költőként, drámák szerzőjeként és újságíróként is. A hazai, sznob szakma, melynek fontosságtudata valódi súlyvesztésével fordított arányban növekszik, nehezen bocsátja meg azt, ha egy író hajlandó tárcákat, az újságcikk és a novella határán egyensúlyozó vallomásokat, publicisztikai írásokat is közreadni, még akkor is, ha olyan színvonalon is teszi azt, mint Csiki László az Idegen tollaim vagy az Adalék című kötetének írásaiban. Verskötetei: a Kellékek, a Lépések, kopogások; regényei: a Titkos fegyverek, A céda nyúl, az Adam, Adam; színműve, az Álkulcsok markáns visszhangot keltett a hazai és a határon túli irodalomban is, bár a hazai, 1975-ös üzenetmentes, kiürült posztmodern irodalmának divatba jövetele őt is háttérbe szorította, pedig jóval jelentősebb volt, mint sok, agyonsztárolt író-percemberke. 1990-ben, a rendszerváltás évében kapott József Attila-díjat. Két évvel ezelőtt Balatonfüreden együtt kaptunk díjat, ő a Salvatore Quasimodo-, én a Bertha Bulcsú-emlékdíjat. Már akkor erősen gyöngélkedett, de reméltük, hogy erőt vesz szervezete a betegségen. Halála előtt is többször érezte magát rosszul, szerdán Ajakír című regényének bemutatójára már nem tudott elmenni az Írók Boltjába.
Vasárnap ünnepeltük volna a hatvannegyedik születésnapját.
origo.hu
Újabb helyszínről dobatta ki Magyar Péter a testőreivel a HírTV stábját
