A hatvanas évek létfilozófiai ihletésű prózájának rajongói örömmel tudták meg tegnap, hogy egyik nagy kedvencük, az újkori modernista próza egyik legtehetségesebb képviselője, a francia Jean-Marie Gustave Le Clézio kapja meg az idei Nobel-díjat. Az 1940-ben született alkotó már első regényével, az 1963-as Jegyzőkönyvvel elnyerte az egyik legrangosabb francia irodalmi trófeát, a Renaudot-díjat, ugyanis új szintézisben keverte ki az új, formateremtő próza stílusait, szerkezeti és nyelvi sajátosságait. Tette ezt úgy, hogy nem zárkózott el a kor kínzó alapkérdései, a mindennapok örömei, illetve szenvedései elől, mint a félreértelmezett posztmodernizmus későbbi képviselői. Nagyhatású könyvei, A láz, a Vízözön, a Menekülések könyve, A háború és a Terra Amata című regények mind-mind a modern ember idegenségét, az ismeretlentől való félelmét, szorongásait és a csak azért is megváltáskeresést írják le.
Le Clézio az egzisztencialisták filozófiájához képest is túlmegy a rettegés és a kétségbeesés ábrázolásában. Ugyanakkor hősei és antihősei a lélek mélyének titkait kutatva megtalálják a külső káoszhoz képest a belső harmóniának legalább a lehetőségét. Le Clézio, a stílusművész, a filozófus, a modern élet démonainak író prófétája valószínűleg azok közé tartozik, akiknek érdemességét a Nobel-díjra aligha vitathatja bárki is. Terra Amata annyit tesz, hogy a szeretett föld. Ám a modern irodalom rajongóinak ez a szókapcsolat ennél többet jelent: Jean-Marie Gustave Le Clézio nevét és regényét juttatja eszünkbe, a kiváló íróét, akinek tegnap ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. A svéd királyi akadémia indoklásában „új kiindulási pontok, költői kalandok, az érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának” nevezte a hatvannyolc éves francia remekírót, a Terra Amata szerzőjét.
Le Clézio már első regényében, A jegyzőkönyv című remeklésben bizonyította, hogy a kisujjában van Proust analitikus, idősíkokat keverő, valamint Joyce vad képzettársításokat megvalósító, mérnöki módon költői prózai stílusának minden fortélya. Tudja azt is, amit az új francia regény nevű mozgalom vezéregyéniségei valósítottak meg, többek között az Alain Robbe-Grillet nevéhez fűződő új tárgyiasságot. Ám Le Clézio élő, szenvedélyektől és szenvedésektől izzó-vibráló szövetből dolgozik, tehát nemcsak a technikai fortélyokat ismeri, hanem tisztán lája az emberi lélek rejtelmeit.
A Jegyzőkönyv című, 1963-as életműnyitány-regényében egy tébollyal küzdő ember fájdalmas vízióit és a külvilággal folytatott reménytelen küzdelmét örökíti meg. Remekléseinek sorát folytatta A láz című novelláskötettel, amelyben a szenvedések elől tudatosan menekülő, a szorongásra ellenszert kereső, az élet értemét, a megváltás esélyeit makacsul kutató ember kínjait örökíti meg. A Vízözön című regényében egy modern, huszadik századi kálváriautat ír le, egy negatív fejlődési regény ívét, amelynek végpontja az új vízözön rémképe. Erről nem tudni, világpusztulást vagy megújulást hoz az emberiségnek. A háború című könyvében nem a konkrét háborúról, hanem az emberi lélekben rejlő agresszió és önpusztítás lehetőségiről ír költői, belső csavargóregényt. Hősei lázadók, akik menekülnek még a lázadástól is, mintegy intellektualizált rokonaiként az amerikai beatirodalom antihőseinek és héroszainak. A szintézismű, a Terra Amata a nagybetűs emberről szól. A gondolkodó lény csak azért is önmegvalósító győzelmeiről, vereségeiről, aki vállalja a küzdelmet a huszadik századi technokrácia, a globalizáció, az elidegenedés megannyi földi fantomjával.
Le Clézio már a huszadik század derekán megérezte, leírta azt a kilátástalan és pokoli jövőképet, ami az emberiségre várhat, s aminek megvalósulását mi itt és most konkrétan is látjuk. Ugyanakkor a humanista íróhoz, a megváltást kereső gondolkodó emberhez méltó módon fölveszi a kesztyűt, s nem adja meg magát a világegyetem emberellenes erőinek. Csak megismételhetem: idén méltó kézbe került a világ talán legrangosabb irodalmi díja.
origo.hu
Nemvárt fordulat jön az időjárásban, mutatjuk mire számíthat
