Rózsahegyi György 1940-ben született Budapesten. A festészettel tizennégy éves korában kezdett komolyabban foglalkozni, később a Képzőművészeti Főiskola előkészítő tagozatára járt, ahol két évig Kmetty János volt a mestere. Ebben az időben tanulta ki a litográfusszakmát az Athenaeum Nyomdában, majd négy évig a Móra Ferenc Könyvkiadónál volt kép- és műszaki szerkesztő. A 60-as évektől jelentek meg önálló karikatúraalbumai színészekről, írókról, költőkről és más közéleti személyiségekről. A legjelentősebbek: Maszk nélkül (1967), Új magyar parnasszus (1973), Skalpok és trófeák (1982).
A 60-as, 70-es években több újságnak is dolgozott, és a reklámgrafika különböző ágaiban tevékenykedett, de a festészetet és a portrérajzolást ez idő alatt is folyamatosan művelte. Több mint harmincöt egyéni és számtalan csoportos kiállítása volt itthon és külföldön.
A mostani kiállításon közismert hazai írókról, költőkről készült képek láthatók: Bárány Tamás, Déry Tibor, Faludy György, Galgóczi Erzsébet, Goda Gábor, Hegedűs Géza, Hubay Miklós, Jékely Zoltán, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Kassák Lajos, Keresztury Dezső, Mezei András, Mészöly Dezső, Örkény István, Palotai Boris, Somlyó Görgy, Szakonyi Károly, Tersánszky J. Jenő, Vészi Endre, Zelk Zoltán portréi. A tárlat különlegessége, hogy több nézőpontból, a festőművész és a karikaturista eszközeivel mutatja be ugyanazt a modellt.
Szakonyi Károly elemzésében a következőket mondta el: „Némely primitív népeknél félelmet keltett a fényképezőgép, mert azt hitték, ha a fotográfus lencsevégre kapja őket, arcképükkel együtt elrabolja a lelküket. Nem tudom, hogyan vélekedtek a festőkről vagy rajzolókról, hiszen ha nem is egy furcsa masinával, de ábrázolótehetségükkel ők is elrabolták arcképükkel együtt a lelküket – ahogy Rózsahegyi György is teszi modelljeivel. Igen, portréfestői és rajzolói tehetségével varázslatot hajt végre, vászonra, papírra „rabolja” arcképeinket. Mert ecsetjével nemcsak hűen visszaadja az arc jellegzetes vonásait, de többet is tesz annál: átmenti a modell szellemét a vászonra. Különösen így tesz, amikor karikatúrát rajzol. A karikatúra különös műfaj: nagyít, torzít, komikussá formál. De soha senki sem haragszik meg a túlzásokért. Miért is haragudna, amikor a természetelvű portrénál is pontosabban adja vissza mindazt, amik vagyunk. Furcsa röntgen, átvilágít a látható arcon, s azt mutatja meg, ami a lényeg. Szeretjük a karikatúráinkat. Noha az első percben megdöbbenünk, amikor a rajzoló elénk teszi a kész művet, talán kissé meg is bántódunk, hogy miért rajzolt ekkora nagy orrot, szétálló fület, lebiggyedt ajkat, beesett állat, kusza hajat, de aztán megértjük, hogy igazat látott, ilyenek vagyunk. A rajzoló, nevezetesen Rózsahegyi György a vesénkbe lát.
Festményein, rajzlapjain megragadja lényünk legigazabb vonásait. Olajképei szépek, karikatúrái komikusan megkapóak. Hozzáteszem, hogy mindkét műfajban a szeretet vezérli az ábrázolásban. Rózsahegyi György még gyermekkorában elkötelezte magát a képzőművészetnek. A litográfia felől jutott el a festészethez, rajzoláshoz. Néhány évvel ezelőtt egyik albumában a rólam készült karikatúra is szerepelt. Borítóján Karinthy Cini látható. Nagyszerű ábrázolás, azt mondhatom, hogy bár jól ismertem, Karinthy Ferenc arca a Rózsahegyi-karikatúraként tűnik elém. Karikatúrái eszembe juttatják Daumier kis gipszalakjait. Korának nevezetességeit formázta meg szobrocskában. Mind megannyi zseniális ábrázolás. Ott sorakoznak a Museé D’Orsay-ban, a földszinti vitrinekben. Jobban megismerni általuk korának közéleti alakjait, mint a festők portréiból. Miért? Mert az elrajzoltság a lényegre tapint. Rózsahegyi György is sokat tesz azért, hogy az utókor megismerjen bennünket olyannak, amilyenek lényegében vagyunk. A festményre – festett portréra – azt mondjuk, hogy szép. A karikatúra nem szép, mert bizonyos fokig csúfondáros. Mégis azt mondom, hogy szép, mert igaz, márpedig az igaz mindig szép. Kérem, nézzék szeretettel a kiállított képeket, mint ahogy szeretettel tárja elénk őket a művész, Rózsahegyi György.
A bensőséges hangulatú megnyitó különleges színfoltja volt, hogy a kiváló művész, Rózsahegyi György Szakonyi Károly hatalmas tapsot kiváltó esszéje után mindenkiről készített egy gyorskarikatúrát, aki odaült az asztalához. A képek híven tükrözték Szakonyi Károly méltatásának igazát: szeretettel és csúfondárosan készített igaz képeket. És az igazság valóban mindig szép.
origo.hu
Komoly fertőzésveszélynek tesszük ki magunkat, ha így kezeljük a nyers húst
